Összegzés és búcsú

A Búcsú című festményről merengett a vasárnap délutáni megnyitón Heijo Klein, a Bonni Egyetem művészettörténészprofesszora, amidőn megnyitotta Bednay Éva életmű-kiállítását a Hága mellett fekvő Wassenaar történelmi múltú palotájában, a De Paauwban, amely jelenleg is a település városházaként működik.

Az alkotás, amelyre Heijo Klein felhívta a figyelmet, egy nő és egy féri arcát rajzolja meg, egybeforrva, mintegy az együttlét utolsó pillanatát ragadva meg.

Az életmű-kiállítás egy nagy ívű pálya lezárulását sugallja, s a művész egészségi állapota miatt sajnos már nem is lehetett jelen a megnyitón. Ám otthonában ma is alkot, a képek között akadt olyan is, amely csak két hete készült el. A 82. évében járó Bednay Éva a budapesti Iparművészeti Főiskolán végzett a negyvenes évek második felében, s mesterei közé számítja Domanovszky Endrét és Páris Erzsébetet. A hatvanas években már Magyarországon is elismert művésznek számított, ám a hetvenes élvek elején - szabadulni akarván a politikai korlátoktól - New Yorkba, majd Bonnba költözött, s látogatóba is csak rendszerváltás után tért haza.

Újító szellem, az új technikákkal, anyagokkal folytatott szüntelen kísérletezés jellemezte művészetét. Képeit élénk színek teszik változatossá. Az olajfestés mellett a lakktechnikákkal, a műanyagok és a selyem alkalmazásával gazdagította kifejezésmódját. Kollázsszerű anyagképeivel vívott ki többek között nagy elismerést. A nyolcvanas években ismét új stílust talált ki, a selyem és az olajkréta felhasználásával készítette portréit, aktjait, képzeletbeli, fantasztikus tájképeit. A búcsú gondolatával is foglalkozó, de az életet, az érzelmeket nagyon is szerető művész humorérzékét is felvillantja a Bankárok című művében, amelyben az ábrázolt három férfi a kép alsó sarkába ragasztott egycentest és egypennyst számolja.

Bednay Éva még Budapesten, 1968-ban rendezett egyéni kiállítást. Ezután New Yorkban és Clevelandben 1973-ban, Bonnban 1978-ban, 1983-ban
és 1987-ben. Bemutatkozott Frankfurtban, Kölnben, Zürichben, Baselben, Bergheimben és Münsterben. A Műcsarnokban a nyolcvanas évek elején ismét láthatók voltak művei külföldön élő magyar művészek tárlatán belül. Ötven év anyagát összesűrítve a wassenaari kiállítás végigvezet a pályán, a kipróbált stílusokon, anyagokon. Az alkotásokat a hágai magyar nagykövetség magángyűjteményekből kérte kölcsön a február 22-ig nyitva tartó tárlat számára.

Ötven év anyaga
Ötven év anyaga
Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.