Galamb vájja ki a szemét?
Tévedés, hogy a gyerekeket meg kell kímélnünk mindennemű agressziótól - ezt állítja legalábbis a Mozgásjavító Általános Iskola (MÁI) gyógypedagógusa, Fekete-Szabó Viola. Bár ő az intézet Csillagházában halmozottan sérült gyerekekkel foglalkozik, a Csimota Kiadó könyvbemutatóján ugyanúgy szól az ép gyerekek szüleihez és tanáraihoz, mint a fogyatékosokat nevelő óvodákhoz, iskolákhoz. És az osztrák pszichológust, az 1940-es években híressé lett Bruno Bettelheimet idézi, akinek tézisei szintén érvényesek valamennyi gyerekre. Hogy tudniillik a mesék kegyetlenségei jóval kevésbé rémisztik őket, mint a felnőtteket. Sőt segítenek nekik megoldani valóban ijesztő belső konfliktusaikat.
Ezért is állapodott meg Fekete-Szabó Viola Csimotáékkal abban: készülő sorozatukhoz a "rémséges" Grimm-mesékből válogatnak majd, amelyek azonban sosem maradnak adósok megoldással, föloldozással. Az is igaz: a súlyosan sérült gyerekeknek speciális kiadványokra van szükségük, nem túl részletes, kontúros, harsány színű rajzokkal, egyszerű, rövid szövegekkel. Mivel ilyenből viszonylag keveset találni, elhatározták Fekete-Szabóék, majd csinálnak mesekönyvet maguk! Mennyire jókor érkeztek a Csimotához, ez csak utólag derült ki, a kiadó ugyanis épp külföldi megrendelésre szállított két "kamishibai" mesét, azaz japán eredetű papírszínházat.
Ezt a technikát az 1920-as évek óta használják a szigetországban. Buddhista papok azonban már a IX-X. században táblaszerűen fölállított, cserélgethető papírlapokra írt leckékkel tették szemléletesebbé növendékeiknek a bölcseletet. Mellesleg a mi hagyományainktól sem idegen a módszer: gondoljunk csak a XIX. század vásári képmutogatóira.
Miért jobb papírszínház lapjait cserélgetni, mint hagyományos kötetet lapozni? Először is a szokványos könyv képeit csak a felolvasó óvó- vagy tanítónő látja. A napokban elkészült miniszínház asztalon állhat, szemben a hallgatósággal, karton- vagy fakeretében mesénként 15-20 kihúzható képpel. A mesélő kivesz egy lapot, ennek hátulján látja a közönség által éppen nézett képet, olvashatja annak szövegét, és ha úgy gondolja, a kicsinyített rajz alapján kiegészítheti a Szecsődi Tamás Leó által átkomponált meseszöveget. Akadtak ugyanis olyan jelenetek, amelyeket - Bettelheim ide vagy oda -, muszáj volt finomítaniuk. - Például a Hamupipőke utolsó epizódját - meséli Szecsődi. - Tanakodtunk, hogyan végezhetnék a gonosz nővérek, ha nem galamb vájja ki a szemüket. Fekete-Szabó Viola még gyógypedagógus kollégáival is morfondírozott ezen egy sort. Végül abban maradtak, bőven elég, ha hamut szórnak a mostohák szemébe.
Van még valami, ami segítheti, hogy - a Békakirály és Vashenrik, a Hamupipőke, a Jancsi és Juliska meg A méhkirálynő - valóban úgy hasson a félelmeiket, feszültségeiket az átlagosnál nehezebben kifejező sérült gyerekekre, ahogy azt az ötletgazdák eltervezték. A nevelőknek Fischer Eszter pszichológus írt kapaszkodót, ők ezen ereszkedhetnek a mesék mélyebb rétegeibe. Ahhoz ugyanis, hogy saját tanítványaiknak segíthessenek, előbb nekik kell érteniük, mit jelent Grimm kétszáz éves történetében Jancsi és Juliska szeparációs szorongása.
