Új hangok versenye

Zeneszerzői körökben az a mondás járja, hogy egy komponista ötvenéves koráig ígéretes tehetség, utána pedig vagy azonnal elfelejtik, vagy rögtön átminősül a haza nagy öregjévé. A türelmetlenebb fiatal zeneszerzők addig is leginkább a zenei versenyeken mérettethetik meg magukat.

A Budapest Music Center kezdeményezésére több támogatóval közösen új zenei versenyt hoztak létre fiatal magyar zeneszerzőknek, melynek döntőjébe hét pályázó jutott be. - Ez Magyarország első olyan zeneszerzői versenye, amely jól illeszkedik a nemzetközi mezőnybe, mind a követelmények, mind a díjazás szempontjából - mondta lapunknak Horváth Balázs, akinek Borrowed Ideas című szimfonikus művét választották be a döntőbe. A harminckét éves zeneszerző a Zeneakadémián végzett, majd annak doktori programját is sikeresen abszolválta, most pedig ugyanott tanít.

Amikor arról kérdeztük, hogyan készülnek a zeneszerzők a versenyekre, így felelt: - Akik gyorsan dolgoznak, azoknak elég lehet a pályázat által meghatározott négy-öt hónap, de sokan vagyunk, akik már kész darabokat alakítunk hozzá a versenyek feltételeihez. Ezek közül a két legfontosabb szempont a terjedelem és az apparátus - magyarázza Horváth Balázs.

A huszonhárom éves Bella Máté kamarazene kategóriában jutott be a döntőbe Chuang Tzu's Dream című művével, és messze ő a legfiatalabb versenyző. - Szerintem amikor a szerző a művén dolgozik, a napi teendőktől függetlenül minden órában gondolnia kell a darabjára. Mivel még a Zeneakadémia hallgatója vagyok, nyáron tudok a legjobban koncentrálni a zeneszerzésre - meséli Bella Máté.

És hogy hogyan fognak neki egy mű megírásának? - Az utóbbi száz évben már nem a dallam van a középpontban, hanem a zene többi összetevője is legalább ennyire fontos. Én például ezúttal a hangszerelésből, a hangzásképből indultam ki: az alapötlet az volt, hogy a szólista a többi fúvós félkörében áll. Ehhez kerestem a szólistának Miles Davis-témákat, amelyeket a zenekar kis dzsessz-szilánkokkal egészít ki - beszél művéről Horváth Balázs.

A verseny nemcsak azért nagy lehetőség a fiatal generációnak, mert jó pénzt lehet vele keresni (a két kategória fődíja egymillió, illetve félmillió forint), hanem azért is, mert a döntőn, január 12-én komoly előadók - az UMZE és a Magyar Telekom Szimfonikus Zenekara - egy híres helyszínen, azaz a MüPában szólaltatják meg a műveiket. A zeneszerzőknek ugyanis általában maguknak kell megszervezniük művük bemutatását, amire egy szimfonikus darab esetében elég csekély az esély, különösen, hogy a kortárs zene itthon nem örvend kirobbanó népszerűségnek. Pedig zeneszerzői versenyből rengeteg akad külföldön, ahová értelemszerűen kortárs darabokat várnak.

- A többségében konzervatív hazai közönség és a messze előttünk járó nyugati zenei kultúra között kell egyensúlyoznunk. Azt kell mondanom, hogy a fiatal zeneszerzők közül a most döntőbe jutottakon kívül nem sok komponistáknak volna esélye a nemzetközi versenyeken. Mert hiába tűnünk itthon nagyon progreszszívnek, külföldön így is rengeteg, a miénknél frissebb hangzású zenével találkozhatunk - állítja Horváth Balázs, aki korábban többek között Eötvös Péter, Karlheinz Stockhausen és Louis Andriessen mesterkurzusain is részt vett. Szerinte a kortárs zenére a fiatalabb generáció - mondjuk a Trafó közönsége, mely igényesebb elektronikus zenét hallgat - fogékonyabb lehet, mint egy egyébként kiváló zenei ízléssel rendelkező művelt koncertlátogató.

A XXI. században a zeneszerzők munkamódszere is megváltozott: Bella Máté már számítógéppel írja a kottáit, a korai vázlatoktól eltekintve a komponálás már a PC előtt zajlik. A kottaíró programok arra is lehetőséget adnak, hogy a szerzők meg is hallgassák, hogy mit írtak. De a gép által generált hangok távol állnak a valódi zenétől. - A programok lejátszási funkcióját általában csak arra használom, hogy ellenőrizzem, nem írtam-e el valamit a kottában. De a zene először mindig a fejemben kell hogy megszólaljon - mondja.

A zeneszerzőverseny hét döntőse: Dinyés Dániel, Sáry Bánk, Horváth Balázs, Dargay Marcell, Bella Máté, Varga Judit és Zombola Péter
A zeneszerzőverseny hét döntőse: Dinyés Dániel, Sáry Bánk, Horváth Balázs, Dargay Marcell, Bella Máté, Varga Judit és Zombola Péter
Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.