Néhány hét után a forró Budapesten energiával feltöltődve tért vissza az eső áztatta Londonba Fischer Tibor. Az évek során keveset változott, a majdnem kopasz frizurát viselő, lezseren öltözött, első látszatra enyhén morózusnak tűnő író azon kevesek közé tartozik, akik visszafelé tennék meg az új munkavállalók választotta utat: hosszabb ideje azon töri a fejét, hogy áttegye székhelyét a Duna partjára. Ez azért érdekes szándék, mert Fischer, saját bevallása szerint törve beszél magyarul. Szülei 1956-ban vándoroltak ki, és ha már új életet kezdtek, úgy gondolták, minek erőltessék rá anyanyelvüket a gyerekre. Így a magát "csökönyösnek" beállító író fiatalon a francia nyelv felé hajlott és ezen a szakon végzett, a latin mellett, a Cambridge-i Egyetemen. A família sztorija persze közismert, Fischer Magyarországon is nagy figyelmet keltett első, A béka segge alatt címet viselő regénye a kosárlabdázó Gyuri életét örökíti meg az ötvenes években és a forradalom idején. A vasárnapi családi ebédek ma is angolul zajlanak, bár az idős szülők egymás között magyarul kommunikálnak. A témákba könnyen beleunó, mindig új utakat kereső író nem tervezi a családregény folytatását.

Fischer "sokkal kellemesebb" városnak tartja Budapestet, mint Londont. Mindenekelőtt az időjárás miatt, noha a nagy hidegeket nem szereti. Közel áll a szívéhez a magyar konyha, a tömegközlekedés legalábbis a brit fővároshoz mért szervezettsége és olcsósága. Londonban nyomasztónak érzi a lakosság folyamatosan növekvő számát, és ha ez népszerűtlen megközelítés is, egyetért mindazokkal, akik szerint a bevándorlási hullámot meg kellene fékezni, mert a metropolis összeroppan a népesség súlya alatt. A különösen sok gonddal, magas bűnözési rátával küszködő notórius Brixton kerületben élő írót zavarja a szemét, a brit szolgáltatások köztudottan alacsony színvonala is. Fischer tudja, mire vállalkozna, ha székhelyét Budapestre tenné át. Pontosan fel tudja mérni az előnyös és hátrányos változásokat egyaránt. A nyolcvanas évek végén, amikor még nem tudta pontosan, milyen pályát válasszon, magyar gyökereinek, legalábbis alapfokú nyelvtudásának köszönhetően a legizgalmasabb időszakban lehetett a rangos The Daily Telegraph budapesti tudósítója. Bár azóta elváltak, feleséget is hozott magával Budapestről, Pataki Eszter újságírót, aki később a londoni magyar nagykövetségen sajtóattaséként dolgozott, most pedig Orbán Viktor sajtótitkára. Orbán egyébként gyakran megfordult, még a Fidesz ellenzéki hőskorában Fischer említett brixtoni otthonában, mint ahogy a szamizdat irodalmat is támogatta a nyomtatáshoz szükséges tinta becsempészésével Demszky Gábor, Kis János és Nagy Jenő, az eredeti Demokrata lap szerkesztője számára. Emlékezetében ma is élnek a Ferihegyi repülőtér elkülönített kis szobájában folytatott "érdekes beszélgetések".

Fischer új regénye, a Good to Be God (Istennek lenni jó) ezekben a napokban kerül a Richmondban családi vállalkozásban működő kis Alma Books kiadó gondozásában a könyvesboltokba. Ahogy minden műve, ez is rendkívül szórakoztató, viszonylag kevés cselekménnyel, rengeteg találó megfigyeléssel, furcsa figurákkal, beszédes nevekkel (pl. Dishonest Dave) megszámlálhatatlan, a fordítók számára komoly kihívást jelentő nyelvi leleménnyel. A könnyed, lendületes, szatírikus stílus mögött hosszú, komoly, de nem elviselhetetlen kutatómunka rejlik. Fischer nem véletlenül választotta Miamit a sztori színhelyéül. Tudta, és be is bizonyosodott: határozottan jó irányba fejlődött a kozmopolita floridai nagyváros, megfiatalodott a lakosság, megélénkült a zenei, képzőművészet élet. Remekül érezte ott magát, egyben előkelő klubba lépett be, hiszen hírek szerint Tom Wolfe következő regénye is Miamiban játszódik.

Rejtély, miért vonzódik a pályáján töretlenül sikeres Fischer a lúzerekhez, vagy legalábbis a főáramvonalból kirívó hősökhöz? A szakmájában csődöt vallott Tyndale Corbett egy kézbilincs-kereskedő személyazonosságát felvéve érkezik meg a korlátlan lehetőségek városába, ahol meg sem áll a Vállig Felfegyverzett Krisztus Egyházának vezetéséig. A befolyásos tisztség, amelynek a spirituális kötelezettségeken kívül az örömlányok futtatása és a kokainkereskedés is elválaszthatatlan része, része a nagyszabású tervnek: Corbett Isten mindenható posztjára pályázik. Fischer gyorsan hozzátette beszélgetésünk során, hogy ellentétben többek között Richard Dawkinsszal, nincs problémája sem Istennel, sem a vallásos embereket nem kívánta pellengérre állítani. Ellenkezőleg, nagyra tartja az egyházak hozzájárulását karitatív célokhoz, magyarországi emlékei közül felidézve a Szeretet Misszionáriusai Rendjének tevékenységét a rendszerváltás idején.

Láthatóan nem bánja Fischer, hogy az év hátralévő része könyvbemutatókkal, felolvasásokkal, előadásokkal, író-olvasó találkozókkal, utazásokkal, gyakorlatilag promócióval telik. Addig nem is gondol rá, mi lesz fekete humora következő tárgya? A brit író értékeli a népszerűséget és készséggel vállalja az ezzel járó kötelezettségeket. Több mint két és fél évtized és újabb öt kötet (többek között Gógyigaleri, Agyafúrt agyag) után sem felejtette el, milyen kálváriát járt be Béka-könyve megjelenése előtt. Újoncként alighanem világrekordot döntött meg - J. K. Rowlingot mindenképpen lepipálva -, mire eljutott a parányi, ám patinás Polygon kiadóig, amely az Edinburgh University Press "nyúlványaként" annak épületében székelt. Bármily hihetetlen, mielőtt célhoz ért volna, a módszeresen eljáró Fischert a művészek és írók akkori kézikönyvében található 58 működő kiadó közül kettő híján valamennyi elutasította. A kilencvenes évek elején mindez sokkal bonyolultabb volt, mint manapság lenne, amikor e-mailben pillanatok alatt továbbíthatók kéziratok. A később csaknem húsz nyelvre átültetett Under the Frog a legrangosabb brit könyves elismerésre, a Booker-díjra való felterjesztést hozta Fischernek. Még nagyobb hatást gyakorolt pályafutására, hogy röviddel írói debütálása után felkerült a befolyásos Granta magazin által közzétett "legjobb húsz fiatal brit regényíró" listájára. Ma is úgy érzi, kétségtelenül ő profitált a legtöbbet a hirtelen érkezett publicitásból. A többiek, köztük Kazuo Ishiguro, Ben Okri, vagy jó barátja, Lawrence Norfolk már befutott szerzők voltak, így Fischer ragadta meg leginkább az olvasóközönség és az irodalmárok fantáziáját. Karrierje e nélkül a monumentális könyvpiacon talán tiszavirág-életű lett volna. Mindenképpen jobb járni a világot, kezet rázni emberekkel és várni az ihletet a következő könyvhöz.

Fischer "sokkal kellemesebb" városnak tartja Budapestet, mint Londont.