Lady Macbeth rózsákat ültet

A drámaíró kitartó érdeklődést tanúsít a szex iránt, sőt, szexuális alapon terhelt szituációkat hoz létre. A drámai helyzetekben megjelenik a szexuális neurózis, a perverzió és a nemi erőszak.

Jan Kottnak kortársa volt Shakespeare az 1960-as évek Lengyelországában – mert azt látta benne, ami őt magát is izgatta: van-e célja a történelemnek, vagy csak követi egyik zsarnok a másikat, ahogy a királydrámákban.

Amikor kezd elviselhetetlenné válni a zsarnokság, mindig akad valaki, aki föllázad ellene. Az illető mellett ott áll az igaz ság, az erkölcs, a tiszta hit – hogy aztán a zsarnok legyőzéséhez olyan eszközöket kelljen igénybe vennie, hogy mire megszerzi a hatalmat, nem különb, mint az, akit letaszított a trónjáról.

Kortársunk-e még Shakespeare? címmel július 11–12-én konferenciát rendeztek Gyulán, a Shakespeare-fesztivál rendezvényfolyamába illesztve, a drámaíró születésének 450. évfordulójára. A cím és az alapgondolat Jan Kottra és az ő legendás Kortársunk, Shakespeare című könyvére utal vissza, amely 1965-ben jelent meg – a magyar fordítást az 1970-es években a magyar bölcsészek is ronggyá olvasták.

Belehallgatva az előadásokba újra éreztem a régi bölcsészlazaságot: amikor nincs definiálva, hogy mi számít teljesítménynek, az eredeti gondolatok sokasága is körülbelül annyit ér, mint a Shakespeare-összesből kigyűjteni a szexualitásra vagy a vallásra vonatkozó kifejezéseket.

Mindazonáltal Hoffmann Rózsa és Parragh László Magyarországán, ahol fölöslegesnek számít minden, amit nem söpörnek vagy hegesztenek, még az igénytelenebb pozitivista gyűjtögetők is valamilyen szép luxus megszállottjainak látszanak.

Az előadók sok kérdést tettek föl. Egyet én is – magamnak: lehet-e még újat mondani William Shakespeare-ről?

 

Telt házas konferencia
Telt házas konferencia
Kiss Zoltán

Fabiny Tibor, a Károli Gáspár Református Egyetem oktatója többek között azt hangsúlyozta: Shakespeare felismerte, hogy a vallás milyen sokféle módon határozza meg a világot. Meg azt, hogy bármi lehetett is a hite, Shakespeare a szó legszorosabb értelmében vallásos szerző volt. Nem jutott volna eszembe, de tényleg: így is lehet kortársunk Shakespeare.

A vallás a kora modern identitás eleme, de nem csak azé. Gondoljunk Antall Józsefre, vagy az őt a halálos ágyán meglátogató Orbán Viktorra: keresztény Európa kell, mert csak annak van értelme.

Gellért Marcell az Eötvös Loránd Tudományegyetemről azt mondta: kortársunk is, meg nem is. Attól függ, ki teszi fel a kérdést. Meg hogy hol teszik fel. Az előadó gondolatmenete egy pontján megfordította a kérdést, amely így is értelmesnek tűnt: mi kortársai vagyunk-e Shakespeare-nek? Az angolok hűek Shakespeare eredeti szövegéhez.

Amikor Angliában rendezett, még Silviu Purcaretének, a híres román rendezőnek sem engedték meg, hogy húzzon az eredeti szövegből. Nálunk több hullámban megújították a fordításokat, Shakespeare magyar nyelve a kortársak nyelve.

A konferencia díszvendége Stanley Wells, a Shakespeare Szülővárosa Alapítvány elnöke volt. Úgy is vezették föl az előadását, hogy az ebédnél, amikor szóba került a krumpli, a díszvendég fölsorolta, mely Shakespeare-darabokban hol szerepel krumpli. Előadása a szex és a szerelem körül forgott. Megállapította például, hogy a drámaíró kitartó érdeklődést tanúsít a szex iránt, sőt, szexuális alapon terhelt szituációkat hoz létre.

A drámai helyzetekben megjelenik a szexuális neurózis, a perverzió és a nemi erőszak.

Régen ezt megpróbálták elfojtani, a szexre utaló szövegeket kigyomlálni a szövegből, vagy a színészeket úgy instruálni, hogy testbeszédükkel ne erősítsék meg azt, ami elhangzik. Jött azután megengedőbb korszak, amikor nem húzták ki a szexuális tartalmakat, hanem megmagyarázták a romlandó ifjúságnak, mit hogyan kell érteni.

Maria Shevtsova, a Londoni Egyetem professzora bebizonyította, hogy a 450. évfordulón is lehet újat mondani Shakespeare-ről. Nem is Shakespeareről, hanem azokról a kiemelkedő színházi emberekről, akik az ő műveivel mondták el véleményüket a korukról. 1971-ben, még bőven Brezsnyev életében Jurij Ljubimov Hamletjében Vlagyimir Viszockij farmernadrágban, gitárral játszotta Hamletet. A saját balladáit adta elő. Ott és akkor nem az volt a kérdés: lenni vagy nem lenni? Hanem az: így lenni?

A jelen és a kortárs nem ugyanaz – hangsúlyozta Shevtsova. A kortárs nem azt jelenti, hogy Hamlet azt mondja: Dánia börtön, és mindenki érteni véli. Hanem azt, hogy az előadó és a közönség között szoros kapcsolat alakul ki legfőképpen a formanyelv, a „színházasítás” mentén.

A professzor Ariane Mnouchkine-t és a párizsi Theatre du Soleil-t hozta példának: immár négy évtizede fejlődik együtt a Nap Színház és közönsége, ahol a realizmus az ellenség; ahol nem úgy játszanak Shakespeare-t, mint a Comedie-Francaise-ben. Ahol a forma rengeteget számít, a művésznő a japán kabuki színház elemeit is beépíti az előadásba.

Egy hallgató megjegyezte: a sokat emlegetett Jan Kott ki nem állhatta a Nap Színház Shakespeare-előadásait; azt mondta róluk, az nem Shakespeare! Persze, felelte Shevtsova, a japánok sem állhatták, azt mondták, az nem kabuki. És nem is volt egyik sem, hanem Ariane Mnouschkine volt, aki így mondta el véleményét a világról a közönségének.

Maria Shevtsova megemlítette a Nap Színház 2014-es Macbeth-bemutatóját. A címszereplők itt jómódú francia középosztálybeli figurák. Lady Macbeth rózsákat ültet. Hogy valami nincs rendben, az jelzi, hogy füst száll föl a hatalmas hallban egy elmozdult csempe alól. Az alapműben úgy vetődik föl a kérdés: ki meri meggyilkolni a királyt? Mnouchkine kortárs interpretációjának főszereplői úgy teszik föl a kérdést: miért is kellene meggyilkolni a királyt?

Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.