galéria megtekintése

Lady Gaga, a kirekesztettek úrnője

2 komment


Csepelyi Adrienn

Lady Gaga Golden Globe-ot kapott az American Horror Story című sorozatbeli alakításáért. A díjat kényes hollywoodi dívaként vette át, így újra felmerült a kérdés: valójában ki is az a Lady Gaga? Okos marketingtermék, amelynek mindenki bedől? Formabontó művész, botcsinálta ripacs, netán feminista ikon?

Fotó: Mike Blake / Reuters

Feminista vagyok. Teljes szívemből elutasítom, amit a nők érzékeléséről tanítottak nekünk: a szépségről, arról, hogy miként kellene a nőknek cselekedniük, viselkedniük. A nők erősek és törékenyek. Gyönyörűek és csúnyák. Halkak és hangosak is vagyunk – mindezt egyszerre. Van abban valami agymosásszerű, ahogyan a nőkre nézni tanítottak bennünket. Az én munkám vizuálisan és zeneileg is ennek az elutasítása – hangzik a művésznő világos öndefiníciója. A megítélése azonban korántsem ilyen egyértelmű.

 

Stefani Germanotta 1986. március 28-án született New Yorkban. Amikor 2009-ben, Lady Gaga néven berobbant Eh, eh című bugyuta slágerével, még nem sejtettük, mit szabadít ránk. Aztán Just Dance című klipjében arcfestésével megidézte David Bowie-t, a Bad Romance-szel pedig beindult a szörnyek keringője.

A Paparazzi című dalhoz készült videójában strasszokkal kirakott nyakmerevítős, tolókocsis mozgássérültet játszott, az 53. Grammy-gálán egy óriási anyaméhből kimászva énekelte: „Így születtem, így vagyok tökéletes." Gaga felszállt a szörnyexpresszre – magát Fame Monsternek, azaz Hír-névszörnynek keresztelte, rajongóit szörnyecskéknek –, s önmagunk elfogadását kezdte hirdetni.

Fotó: Mike Blake / Reuters

Okos PR-fogás, mondták, de a zenebiznisz alulértékelte a Gaga célcsoportjában rejlő potenciált. Nem csoda. A mainstream popzene az utóbbi évtizedekben többnyire annyit jelentett: szép emberek énekelnek ostoba kis dalokat a szerelemről. Különösen a nők szorultak a tökéletes külső és az aktuális trendek börtönébe: a hímsoviniszta popipar két lábon járó szexuális segédeszközként tekintett rájuk. Senki nem állt elő világos és határozott koncepcióval azt illetően, mit kezdjenek azok, akik számára nem vonzó ez a csilivili, szexista esztétika. Leszámítva néhány rebellist. Ők Gaga női előképei: Madonna stíluskísérletei, Björk experimentális tobzódása, Róisín Murphy hűvös zsenialitása vagy a nemiséggel bátran játszadozó nagyasszony, Grace Jones. Ám Gaga mindenből több volt, hangosabb és harsányabb – vállalva a ripacsságot is. Ilyen intenzitással senki sem vágta még a toplisták csúcsáról a képünkbe, hogy valami baj van a nőideáljainkkal.

És sokak számára még így sem volt könnyű dekódolni az üzenetet. Pedig Lady Gaga bizarr univerzumának nagyon is megvan a maga racionalitása: azokhoz, azokért szól, akik valamilyen módon kirekesztettnek érzik magukat. Hogy ez az ízlésük, előnytelen külsejük, nemi identitásuk vagy egy szexuális fétis miatt van így, részletkérdés. Gaga világába mindez belefér: testmódosítás, latex, orvosi fétis, vallási utalások. Az őrület álcája mögött Gaga popkulturális utalások tömkelegével bombáz: hol Axl Rose-nak öltözik, hol a Metropolis robotnőjét idézi; máskor Helmut Newton nőábrázolásait vagy a Mad Maxet.

Fotó: Mike Blake / Reuters

A Tele-phone maratoni klipjében a másik power feminista ikonnal, Beyoncéval ámokfut Tarantino Kill Billjének ikonikus „Puncimobiljában" – s már a neve is egy Queen-slágerből ered. Amikor az MTV VMA-n nyers hússzeletekből készült ruhában vette át a díját, azt üzente, íme, ez a nő a popbizniszben: egy darab hús csupán. Máskor művérrel bekenve felakasztották a színpad fölött, hogy jelezze: a hírnév megöl.

A Golden Globe-ot Marilyn Monroe-i külsővel és manírokkal vette át: nesze nektek nőideál. Sok feministának túl közönséges és kihívó, másoknak épp ezzel segít vállalni önmagukat. Újabban tehát színészkedik, a nemi erőszak áldozatainak gyűjt pénzt, s Tony Bennettel kiadott szvinglemeze után az is befoghatta a száját, aki énekesi kvalitásait vitatta.

A szörny – egy időre – emberi formát öltött. Ismerve őt, ez nem tart sokáig.

Bejelentkezés
Bejelentkezés Bejelentkezés Facebook azonosítóval

Regisztrálok E-mail aktiválás Jelszóemlékeztető

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.