galéria megtekintése

Ladányi maga az ördög

Az írás a Népszabadság
2014. 12. 10. számában
jelent meg.


Szemere Katalin
Népszabadság

Zsótér Sándor újra operát rendez. Carl Maria von Weber művét, A bűvös vadászt állítja színpadra. A bemutató december 14-én lesz az Erkel Színházban. Meglepő módon májustól az Operaházban játsszák majd a romantikus operát, amelynek prózáját magyarul, a dalokat németül hallhatjuk.

Mintha a Kelenföldi Hőerőmű űrbázisszerű vezérlőjének ovális üvegtetejét látnánk – gondoljuk, mikor belépünk az Erkel Színházba A bűvös vadász próbájára. Aztán kiderül, hogy a díszletelem a bolgár kommunista párt buzludzsai monumentális emlékműve nyomán készült. Ott ahol 1891-ben a kommunisták elődei, a bolgár szociáldemokraták szervezték titkos mozgalmukat. Nekik állított emléket az 1981-ben megnyitott épület, amely ’89 óta málladozik. Az épület közelében lévő két, óriási fáklyás kéz is bekerült az előadásba, kéken villogó fényekkel. Ambrus Mari tervezte a díszletet, a rendező Zsótér Sándor állandó munkatársa.

Carl Maria von Weber Budapesten utoljára 70 éve játszott művét a prózai színházak egyik legkurrensebb rendezője állítja színpadra, aki nem először dolgozik operán.

 

Mikor beülünk a nézőtérre, Halász Péter, az opera fő-zeneigazgatója, az előadás karmestere a nézőteret pásztázza. Olyan helyet keres az emeleten, ahová „áttelepíthető” néhány zenész. Épp az első szereposztás első jelmezes próbája kezdődik. A szereplők még szokják a Benedek Mari tervezte ruhákat. Egy zongorával szól a zene, az énekesek is inkább csak markíroznak. Igaz, ha Kunót, a hercegi örökös jogú erdészt játszó Gábor Géza kinyitja a száját, basszusa körbezengi a színházat. Ő mondja Zsótérnak, mennyire rossz kalapban énekelni, a rendező meg arra buzdítja, az áriák alatt tartsa inkább a kezében.

Aki nincs színpadon, nézi a kollégákat. Terepszínű ruhában először egy, majd két vadász ül a nézőtéren. Van valami riasztó benne, hiába tudjuk, hogy ez jelmez, és kezükben nem valódi a fegyver.

Zsótér narancssárga széldzsekiben és kék kötött sapkában fel-le rohangál a színpad és a nézőtér között. Bosszantja, hogy semmi nem működik időben. Hogy kontakthibás a díszletkoszorú, hogy a fényesek nem találják meg fejgéppel a szólistát, a süllyesztő nem indul el időben, és az „éjszaka leplén”, azaz egy előfüggönyön a rárajzolt baglyok pislogó vörös szeme nem működik azonnal. Az antikváriumcégérként ismert, kék alapon sárga, pszichedelikus tekintetű bagoly nemcsak rajzolva, hanem a függönyön is megjelenik a régi neonként.

Kovácsházi István, Palerdi András és Ladányi Andre
Kovácsházi István, Palerdi András és Ladányi Andre
Teknős Miklós / Népszabadság

Hol bikiniben, hol madárnak öltözve, hol vadászként áll a színpadon Ladányi Andrea. Nem csak koreográfusa az előadásnak, maga az ördög. Azaz Samiel, a fekete vadász, aki segít varázslőszereket készíteni Maxnak (Kovácsházi István), hogy elnyerje főerdészi állását és szerelme, Ágota (Szabóki Tünde) kezét. Kaspar (Palerdi András) szövetséget kötött az ördöggel, és most arra kéri Samielt, adjon Maxnak bűvös golyókat, amelyekből hat találja el a célpontot, a hetedik viszont Ágotát, Max szerelmét lője el. A vadász jól céloz. A bűvös hetedik lövedék azonban nem Ágotát öli meg, hanem Kaspart. Amikor kiderül a golyóöntés, a herceg (Haja Zsolt) száműzné Maxot, de egy remete (Kováts Kolos) közbelépésével minden jóra fordul.

A dalok németül, a szövegek magyarul hangzanak el, Ungár Júlia fordításában. Jó sok a próza, az operaénekeseknek nyilván sok munkájuk lesz még ezzel. A táncos Ladányi Andreának is van prózai szerepe, komoly rutinja van már ebben. 2008-ban ugyanis Dürrenmatt Az öreg hölgy látogatása című darabjában dolgozott együtt Zsótérral a József Attila Színházban. A főszerepet, Claire Zachanassiant játszotta parádésan.

Bejelentkezés
Bejelentkezés Bejelentkezés Facebook azonosítóval

Regisztrálok E-mail aktiválás Jelszóemlékeztető

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.