galéria megtekintése

Különös titkok nyomában

0 komment


Borbély Zsuzsa

A strandszezon lejártával is érdemes ellátogatni a Balatonhoz, különösen a kulináris élvezetek és az aktív pihenés híveinek. Balatonföldvár, a déli part patinás üdülőközpontja önmagában remek célpont, és kisebb túrák kiindulópontja is lehet.

1896-ban Széchényi Imre gróf alapította Balatonföldvár fürdőtelepét, amelynek parkját és impozáns villáit az arisztokrácia hamar felfedezte és előszeretettel látogatta.

Forrás: Tourinform Balatonföldvár

A századfordulós romantika a helyi turisztikai egyesület rendhagyó ötlete nyomán újabban egy nyomozós játékban köszön vissza. A Keresd a nyomokat! címmel megjelentetett kiadvány hangulatos kerettörténettel kalauzolja végig az érdeklődőket a településen.

 

Ki tette és miért?

A kis füzet részletes és könnyen követhető instrukciókkal invitál sétára. A sztoriban szerepet kap az egykori úri társaság – többek között Bajor Gizi, Darányi Kálmán, Németh László, Széchenyi Zsigmond vagy épp a windsori herceg és hitvese –, és kiderül: meggyilkolják a Hungária Kaszinóban összegyűlt társaság egyik tagját. Heltai Károly, a hírhedt nőcsábász holtan esik össze. A Tourinform-irodában beszerezhető füzet és megoldólap birtokában az alkalmi detektívek a helyi látnivalókon felfedezhetik a nyomokat, amelyekből végül összeáll a megfejtés: ki, mikor és miért ölte meg Heltait.

Forrás: Tourinform Balatonföldvár

A gesztenyefák övezte villasoron Németh László, Korányi Frigyes és Bajor Gizi egykori nyaralója – utóbbi épp eladó – mellett haladunk el. A parti sétány platánjai alatt az út a Balaton legnagyobb, négyszáz férőhelyes kikötőjéhez vezet. Közepén található a tó egyetlen szigete, amelyet a kikötőépítés során kitermelt földből alakítottak ki. Szemközt az egykori Úri Kaszinó, a Balaton első kaszinója. A felújítás után a tervek szerint az épület részben ismét nyitva áll majd a nagyközönség előtt.

A körséta a Tourinform irodánál zárul, ahol nem marad el a helyes megfejtés jutalma sem. A bűntény felderítői kuponfüzetet kapnak, amellyel különféle helyi szolgáltatásokat vehetnek igénybe kedvezményesen.

Négy vagy két keréken

Aki stílusosan akar érkezni a Balatonföldvártól fél órára fekvő Balatonlelle–Rádpuszta Gasztro Élménybirtokra, az begördülhet a környező településeket bejáró, kérésre „házhoz rendelhető" gumikerekű kocsival is. A cigányzenés fogadtatáshoz törköly és hagymás zsíros kenyér dukál. A kemencében sült és bográcsban főtt étel mellé italt a csárda pincéjéből választhatnak a vendégek. A 180 éves, felújított pincében Magyarország minden bora megtalálható, a bortrezorban elhelyezett palackok tartalmát a hangulatos termekben a bérlők és vendégeik helyben is elfogyaszthatják.

Forrás: Tourinform Balatonföldvár

A csárda melletti istálló és udvar alkalmi állatsimogató: kutyák, nyulak, csacsi és lovak várják a legkisebbeket. Lehet lovagolni, kocsikázni, és tartanak lovasbemutatókat is. Aztán ott a quadozás, az íjászat, biciklivel pedig célba vehető a balatoni kerékpárút, amely ide mindössze három kilométer.

Túl a politikán

A Somogy megyei, 474 lelket számláló Kötcse Balatonföldvártól mindössze 15 kilométer. Túl a politikán, elsősorban fehérborairól híres. A térség a Balatonboglári Borvidékhez tartozik, számos termelő a Dél-Balatoni Borút tagja.

Forrás: Tourinform Balatonföldvár

Az utóbbi években az érdeklődés egyre inkább a könnyű fehérborok, rozék, gyöngyöző és habzóborok felé fordult, ami kedvez a helyi termelőknek. A látogatók összehasonlíthatják a helyi pincészetek Irsai Olivérjeit, és autentikus módon, lovas kocsiról is gyönyörködhetnek a rusztikus pincékben.

Bejelentkezés
Bejelentkezés Bejelentkezés Facebook azonosítóval

Regisztrálok E-mail aktiválás Jelszóemlékeztető

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.