Kid Ory csak egy harsonás volt, a harsona pedig nevével ellentétben nem a legharsányabb hangszer: a közönség általában a szólókra alkalmasabb zeneszerszámokat értékeli. A Kölyök azonban kulcsszerepet játszott a dzsessz kialakulásában: ő a kapocs a New Orleans-i kezdetek, illetve Louis Armstrong zenei – és üzleti – csodája között.
hirdetés
Mégis mi vihet rá egy kiskamaszt, hogy szivardobozból és horgászzsinórból bendzsót eszkábáljon magának? Hát persze, hogy a csajok.
„Nem láttam más megoldást, mint a zenét... A lányok érdekeltek, és hát biztos voltam benne, hogy ha megtanulok zenélni, sikerül összeismerkedni eggyel"
– mesélte öregkorában. Az ember nem lehet elég hálás a XIX. század végi louisianai bakfisoknak, mert Edward „Kid" Ory nélkül szegényebb lenne a zenetörténet. Sőt alighanem minden egészen másként alakult volna.
Az 1886 karácsonyán született Ory gyakorlatilag egyidős a dzsessz kezdeteivel. New Orleanstól 50 kilométerre nőtt fel, de rokonaihoz gyakran bejárt a városba. Bár kreol – azaz francia anyanyelvű félvér – családja ellenezte, hogy az alsóbbrendűnek tartott feketék zenéjét játssza, a világos bőrű Kölyök meghallotta Buddy Bolden trombitáját, és attól kezdve nem lehetett vele bírni.
Zenekarvezető, bankár és mókamester: Edward „Kid" Ory és az ő híres harsonája az 50-es években
A dzsessz hatalmas termetű és természetű úttörője igazi nőfaló rocksztárnak számított, elképzelhető, mit érzett Ory, amikor alig pelyhedző állal beszállhatott mellé zenélni. A család hatalmi szóval még vissza tudta rángatni a La Place-ban lévő Woodland ültetvényre, ám ahogy huszonegy éves lett, azonnal New Orleans egyik fekete negyedébe költözött.
Barátaival maguk készítette hangszerekkel kezdték, és régi jó amerikai szokás szerint saját maguk szedték össze a pénzt az igaziakra. Zenés horgászpartikat szerveztek és baseballmeccseken játszottak, tizenhárom-tizenöt éves korukra már igazi profi zenekaruk volt. New Orleansban pedig annyira menők lettek, hogy az addigra már régen a trombonra átváltott Orynál lett sztár a kor leghíresebb trombitása, King Oliver, majd egy vásott, de tehetséges utcagyerek, bizonyos Louis Armstrong is.
Kid Ory's Creole Trombone - 1922-ből:
Akkoriban a zenekarok gyakran játszottak lóvontatású szekereken. Ha két csapat összetalálkozott, leláncolták a kerekeket, és addig „párbajoztak", míg az egyik társaságot a közönség vödrökből rájuk locsolt vízzel el nem zavarta. Ezeket a vödörcsatákat mindig Oryék nyerték, a megszégyenülten távozó vetélytársaknak pedig azt is el kellett viselniük, hogy a Kölyök hosszú, gúnyos harsonaszólóval üzent utánuk.
Kreol körökben a klasszikus európai zene volt a divat, Ory ehhez próbálta felemelni Bolden és követői bluesos, ragtime-os stílusát. Olyan sikerrel, hogy a tízes évek közepére-végére már a fehér partikra is őket hívták. Addigra a közép-, sőt a felső osztály gyerekei is azokat a táncokat járták, amelyek nem sokkal korábban még legfeljebb a Storyville negyed kupijaiban számítottak szalonképesnek.
Igazi New Orleans-i zene egy párizsi felvételen:
hirdetés
1919-ben azonban Orynak távoznia kellett New Orleansból. Egyes források szerint az orvos tanácsolta neki, hogy költözzön szárazabb éghajlatra, mások tudni vélik, hogy egy veszélyes maffiózóval rúgta össze a port. Los Angelesbe ment, és jól tette, mert egyrészt szép hosszú életet élt, másrészt 1921-ben (vagy 1922-ben) elkészítette a nyugati parton az első autentikus fekete dzsesszfelvételeket. Az Ory's Creole Trombone és a Society Blues azóta is örökzöld. A lemezeket saját maga árulta – a pénzhez mindig is értett. A zenészkörökben évtizedekig terjedő mondás szerint,
ha kölcsönre van szükséged, fordulj a Kölyökhöz!
A másik, amiről híres volt, a kedélye, amely sosem hagyta cserben. Ő vezette be azt a máig élő szokást, hogy a harsonás egyben a zenekar mókamestere is.
King Oliver és Armstrong 1925-ben Chicagóba hívta, ahol szintén vezéregyéniségnek bizonyult. Armstrong méltó társa volt a legendás Hot Five- és Hot Seven-felvételeken, több szerzeménye, így a Savoy Blues vagy a Muskat Rumble a kor – és a műfaj – nagy slágerének bizonyult.
Késői találkozás Armstronggal. 1962-ben a Disneylandben:
A gazdasági válság persze vele is kitolt, 1931-től 1939-ig egy csirkefarmot üzemeltetett a fivérével. Aztán viszont Amerika újra felfedezte a New Orleans-i muzsikát, ő pedig jó érzékkel „folkzenének" kezdte hívni az eredeti déli dzsesszt. Új népszerűségéhez hozzájárult, hogy állandó fellépője lett Orson Welles heti rádióműsorának. Egészen a hatvanas évek közepéig aktív maradt, bár még később is készített egy-egy lemezt.
1966-ban elfogadta egyik korábbi zenésztársa, Trummy Young meghívását, és a paradicsomi Hawaii szigetek fővárosába, Honoluluba költözött. 86 esztendőt élt, az utolsókat angyali nyugalomban. A kreol szerelmi dal pedig 1973-ban bekövetkezett halála óta is Kid Ory harsonáján a legszebb.
