Veres szatíráját jól szolgálja az a Prank című domborműve is, amely nemcsak hogy tísörtöt (hogy mi is nyelvi közegben maradjunk) ékít vitézkötésgyanús paszománysorral, de teszi mindezt szürke, csúfondárosan monoton, ünnepietlen betonban. Bizonyos anyagok eleve groteszkként jelennek meg bizonyos környezetben. Nehéz volna eldönteni, hogy Kungl György mindennapokat szatirizáló plasztika-életképei az autók, házak, motorkerékpárok bicskanyitogatóan aprólékos megformálásától, az aggályosan megmintázott valóságelemek szabad kezelésétől, vagy a mázas-színes kerámia gyanús banalitásától lesznek-e lefegyverzően groteszkek. Ami bizonyos: a Kungl-kompozíciók bonyolult iróniájának mindig feltétele a porcelánműtárgyak rezzenéstelenül előadott technikája.
|
| Kungl György: Red Baron II., 2008–2014 |
Az anyag, mint ellenpólus, a technika, mint a tartalom alakító része: ez a szabály különösen érvényes az intim és míves műfajokban, így a kisplasztikában. Meg a kevésbé intimekben. Farkas-Pap Éva kompozíciói már csak azért sem tekinthetők kamaradaraboknak, mert kiindulópontjuk egy-egy vájt teknő. Nem a monumentális sózóteknők fajtájából, de a még így is elég terjedelmes dagasztóteknők alfajából. És egyszerre fenséges, ahogyan a jól ismert oválisból kibuktatja, kibontja, kiárasztja az ugyancsak fából, de friss-új, rétegeit megmutató fából alakított térbeli ívet, nonfiguratív héjat a mű, meg egyszerre bizarr-moduláló, hogy ezek a szépen-frissen kidolgozott felületek az öreg, megsötétedett, repedt teknőrészlettel feleselnek.
Lényegében hasonló kamaradráma és némiképp -komédia játszódik le évek óta az ugyancsak harmincas Németh Marcell síkdomborművein, amelyeken hétköznapi jelenségek, ezúttal megint ipari tájak jelennek meg rozsdamentes acélban elbeszélve, s ezt alkotta meg csészéjével Hegyvári Bernadett is. A teára természetesen angolul invitáló cím fölött nincs más, mint egy csésze gyönyörűséges tömör üvegből. Ám aki belenéz az edénybe, egzakt konstruktivista formákat lát, sőt, felfedezheti, hogy ezek a belső hasábok és hengerek elválnak, kiemelhetők, a csésze geometrikusan bontható.
Hegyvári munkája még mindig kisplasztika. Ellentétben a csaknem száznegyven kiállított mű többségével, amelyek mind túllépik az egykor centire megadott mérethatárokat; ha nem nagy, legalábbis középplasztikák. Nem, nem a zsűri zavarodott meg, még kevésbé a rendezés. Ha tudjuk, hogy a kiállított száznegyven darabhoz, nyolcvanöt művész jelenlétéhez képest 260 szobrász hatszáz beküldött művéből kellett válogatniuk, a rendezők belátását is méltányolni kell. Az ekkora érdeklődés a bemutatkozási korlátok, a növekvő köztes idők, az általános szakmai helyzet következménye; tudomásul veendő.
|
| Veres Balázs: Freestyle, 2014 |
Magángalériák szoborkiállítást ritkán rendeznek, köztéri szobrászatunk egészében nyomorúságos. Ilyen állapotok között pedig különösen megbecsülendő az az öntési bravúrral, titokzatossággal operáló bronzplasztika, groteszk-lírai fakompozíció, meg nem kevésbé kamaraméretek között ható Hét tornász, amellyel Baranyai Enikő, Katona Zsuzsa és Oláh Katalin Kinga megmaradt a kisplasztika méret- és minőséghatárai között.
I. ORSZÁGOS KISPLASZTIKAI QUADRIENNÁLE Modern Magyar Képtár, Pécs. Nyitva május 3-ig.
