Kétségtelen: a revelatív és átütő A nagy füzet után nagy a nyomás a csapaton. És nagy azért is, mert Edmundson darabja alá beszökött a valóság: az ír-angol, katolikus-protestáns „vegyes házasság” sorsa a Cromwell által leigázott Írországban a maga XVII. századiságában csak látszólag történelem, és e látszólagosság belátásához elég kelet felé gondolnunk egy röpke pillanatra.
Lassan bontakozik ki a dráma; a vegyes házasságból gyerek születik, az ír anya, Maddie és az angol apa, Robert nagy szerelmének és boldogságának tanúja az asszony gyerekkori barátnője, Killaine is, és alig vet futó árnyékot boldogságukra Maddie rajongója és Killaine barátja, az angol megszállókat és minden angolt hevesen gyűlölő Pierce. De ahol csak egyetlen szikrája is megél a gyűlöletnek, ott tűzvész fenyeget: Horváth Csaba a szöveg köré pakolt erőteljes mozgással érzékelteti a szenvedélyek fokozódását. Mert a megszállók meg akarják „tisztítani” Írországot: kitelepíteni vagy megölni a királypártiakat, az íreket – s ha ezek az írek nemrégiben még angol betelepülők voltak, akik békében éltek a más nemzetiségűekkel és más vallásúakkal, hát akkor őket is. Elüldözni a kis birtokukról, szétrombolni a felépített megélhetést – farkastörvények szerint.
Az öt felvonás alig három évet ölel fel – Upor László fordítása higgadt és pontos, nem nyomul a történet elé. Előbb a kis család „külső” tagját, Maddie barátnőjét ragadják el és viszik Kelet-Indiába,majd a kiszabadítására induló elszánt Maddie sérti vérig a megszállók helyi parancsnokát, és ezzel veszélybe sodorja – mert kitelepítésre ítélteti – önmagukat is. De Robert– akinek nemcsak az önérzetét és férfihiúságát sérti felesége vakmerősége és elhidegülése, hanem nehezen felépített gazdaságát is veszni érzi – megtagadja asszonyát, hogy megmentse fi át és önmagát.
És mire a legvégén egy farkasokkal és lesipuskás vadászokkal körülvett irtáson sor kerül utolsó találkozásukra, már nemcsak két idegen, hanem két ellenfél áll egymással szemben.
Akárcsak A nagy füzetben, ebben az előadásban is erős színészi jelenlétek éltetik a drámát; ezúttal elsősorban a feleséget, Maddie-t játszó egyetemista Ostorházi Bernadett remekel. Nemcsak a táncban, hanem mindenestül érzékelteti az asszonyban lejátszódó szenvedélyviharzásokat, amelyek eljuttatják őt előbb a barátnője melletti kiállásig, majd az őt érzelmileg cserbenhagyó férjjel való szembefordulásig.
A szintén kitelepítésre szánt szomszéd családban is az asszony az, akinek helyén van a szíve és az esze; Zarnóczay Gizella Susaneh-ja ugyancsak súlyos pillanatokat teremt.
Horváth Csaba egyébként ehhez, a súlyos pillanatokhoz, a hatásos jelenetekhez ért nagyon: ilyen az, amikor az Andrássy Máté által játszott férj elárulja a feleségét, vagy amikor a Killiane-t játszó Földeáki Nóra szembenéz a reá váró sorssal és megadón elfogadja azt. Az is erős kép, amikor a hajdan szerelmes ír férfi – Kádas József játssza – segítő kezet nyújt a férjétől menekülő feleségnek, vagy amikor a Krisztik Csaba által ugyancsak könnyed eleganciával és nagy indulatokkal játszott helyi parancsnok leiskolázza az ellenfeleit, és meghirdeti a legfőbb törvényt: a „következetes lojalitást”.
A homokzsákok tartalma lassan beborítja a földet, a játszókat, és ott szitál a levegőben. Nagyjából ekkor döbbenünk rá, hogy ugyanabban a fekete dobozban ülünk mindannyian, és a homokszemcsék nem állnak meg a nemlétező rivalda vonalánál.
