Kommunista sírfelirat

Így kerülhetett bele a válogatásba két kommunista mozgalmár, Cili és Gida szerelmi levelezése, amelyek magánlevelek ugyan, mégis tele vannak olyan fordulatokkal, miszerint a „Párt” az első, és „bolsinak” lenni a szerelemnél is fontosabb.

György Péter ezzel kapcsolatban úgy fogalmazott: annak a kommunista nemzedéknek a tagjai, akik a meggyőződésük szerint a saját életüknél is fontosabbnak tartották „a közös Ügyet”, ma már nagyon öregek, lassan kihalnak, így könyve igazából „kommunista sírfeliratnak” is tekinthető.

Szilágyi Zsófia irodalomtörténész fölvetése szerint a könyv egyik csúcspontja az a rész, amelyben az 1935-ben, majd az 1950-ben összehívott Izraelita Országos Gyűlés jegyzőkönyvei olvashatók. Ezekből az derül ki, hogy a résztvevők 1935-ben ugyanolyan lelkesen tapsoltak a Horthy-korszak emblematikus alakjának, Hóman Bálintnak, mint a kommunista hatalom nevében fölszólaló Ortutay Gyulának 1950-ben. Megrendítőek ezek a pillanatképek, amelyek arról árulkodnak, hogy egy kiélezett történelmi helyzetben az ember mennyire vak tud lenni a valóságra, s milyen mélyen képes az öncsalásra és önbecsapásra.

Arra a kérdésre, hogy miért szerkesztette egy blokkba ezt a két szöveget, György Péter kifejtette: nem ő, hanem a történelem „gyömöszölte” egymás mellé a dokumentumokat. Hozzátette: ettől ez persze nem zsidó könyv, őt ugyanis a forrásközlés során nem a zsidó vagy nem zsidó vonatkozások érdekelték – elvégre a zsidókat és a nem zsidókat ugyanaz a történelmi vihar sújtotta –, hanem a közös élmények és a közös nyelv viszonyrendszere.

Az utókor morális ítélkezési kedvéről György Péter közölte: nemhogy földühíti, de kétségbe ejti, ahogyan bizonyos szerzők utólag elverik a port a bűnbe esett embereken. Éppen azért nem kommentálta a sok esetben erkölcstelenségre utaló dokumentumokat, úgy gondolja, hogy utólag neki nincs joga az ítélkezéshez. Mint mondta: egy elrontott és jellemtelen életet nagyon könnyű utólag pirossal aláhúzni, és ő ezt nem is fogja megtenni, az ítélkezést az olvasókra bízza.