„A Munkaügyi Döntőbizottság elnöke és három tagja egyhangúlag elítélt, megbírságolt, kiosztotta a legszigorúbb fegyelmi büntetést, pellengérre állított, és nevetség tárgyává tett a faluban. Ezen röhögött fél Mórahalom esténként a kocsmában. Mélységes szégyenemben úgy döntöttem, hogy hazai pályafutásomnak véget vetek.” Az élet Londonban kalandosan kezdődött. Egy hónap után merészkedtek ki az utcára, de attól kezdve meglepően gyorsan és simán alakult a sorsuk. Grafikus felesége egy magyar származású grafikusnál, ő egy Diagram nevű kiadónál talált munkát könyvillusztrátorként.
Főnöke zseniális könyvtervező volt, ő és még két kollégája tanított is az egyik művészeti főiskolán, járt az előadásaikra, de nem végzett ott.
Sokkal többet tanult munka közben.
Négy évig volt itt állandó munkaviszonyban, de mivel hamarosan megrendelésekkel árasztották el több kiadótól is, önálló lett. Azt mondja, hogy a hozzá hasonló illusztrátorok sorsa eldől a kezdet kezdetén, a portfóliójukban látható munkák alapján érkeznek a rendelések. Ezért fordul elő, hogy néha éveken keresztül egészen szűk területre korlátozódik a munkájuk.
Emiatt volt egyebek mellett fegyver-, versenyautó-, atlasz-, asztronómia-, egészségügy-, geológia-, őslénykorszaka. Némelyik évekig tartott,
a rekordot az American Medical Association 24 kötetes egészségügyi lexikona tartja, amelyet majdnem négy évig festett.
Egy hadihajó rajza miatt pedig Southamptonba, a hadikikötőbe is elutazott. Akkoriban a szabásmintától a hajápoló szerekig több száz reklámgrafikát rendeltek tőle, ezek közül csak egy volt a Ballantine’s whisky címkéje. „A whisky azért volt érdekes, mert két hét tanulmányútra mehettem Skóciába. A hagyomány kötelezett, elvégre 1827 óta készítenek Ballantine’s whiskyt, így meglátogattam a skót múzeumokat. A címkéimmel azután 20 évig volt forgalomban a Ballantine’s, amíg 5-6 évvel ezelőtt újra nem rajzoltatták. Időnként felfrissítik a márkát, és újra kell rajzolni a címkét.”
A személyi számítógépek egy-két évvel azután jelentek meg a kirakatokban, hogy letelepedtek Londonban. Az első pillanattól kezdve ösztönösen idegenkedett tőlük, pedig akkor még nem is álmodott arról senki, hogy egyszer akár rajzolni is lehet majd velük. De már volt néhány ember, akik vagy a jövőbe láttak, vagy tudomásuk volt valamiről, amiről másoknak még nem. 1984-ben a Commodore 64 asztali számítógép népszerűsítő könyvét illusztrálta, de már 1978-ban kapcsolatba került a digitális világgal.
Egy londoni pubban baráti körben együtt ebédelt Bill Gatesszel.
Ő nem sokkal korábban alapította meg a Microsoftot, amiről még hírből sem hallott senki. Egy volt a többiek közül.
„Annyira nem volt vagyonos ember, hogy a sörét is mi fizettük ki – ellenben már akkor arról beszélt, hogy a digitalizáció belátható időn belül mindent visz! A Bill Gatesszel való találkozásom után csak jó 10-12 évvel (!) derült ki, hogy tulajdonképpen ki volt ő.” Az egyik jövőbe látó barátja az egyik legelső tervező volt, aki áttért a számítógépes grafikai munkára. A kiadójában húsz programozót alkalmazott, akiknek viszont fogalmuk sem volt az alkalmazott grafika vagy bármilyen művészet legalapvetőbb szabályairól. Keresett valakit, aki mindkettőben hasznos lehetett volna, és felajánlotta, sőt kérte, hogy dolgozzon nála, de ő visszautasította.
„Ma sem bánom, hogy így történt, mert akkor is kézzel rajzolnék, ha billentyűkkel is tudnék, egyszerűen azért, mert szerintem a kézzel készült dolgoknak van lelkük, a monitoron készülteknek pedig nincs. Ez nemcsak a rajzokra vonatkozik, hanem a muzsikára, a bútorokra és még nagyon sok mindenre.”
Nem tudná megmondani, melyik munkáját látták legtöbben – valószínűleg néhány illusztrációt egy Dorling Kindersley-könyvben, mert azokat több országban adták ki, mint ahányban Ballantine’s whiskyt lehet kapni, de az is meglehet, hogy sokkal többen isznak Ballantine’s whiskyt, mint ahányan könyvet olvasnak. Legkevesebben viszont sajnos az afrikai törzsi kultúrákról szóló rajzait láthatták, ami egy rendhagyó megrendelés volt régi főnökétől és barátjától. Nem tudja, mi lett a tervezett könyvből, mert a megrendelő közben meghalt.
A feleségével először a 90-es évek közepén jöttek haza pár napra – miután amnesztiát kaptak. Ezután egyre gyakrabban utaztak, és egyre hosszabb időt töltöttek itthon. Közben egy közös ismerős révén kapcsolatba került a szegedi Mozaik Kiadóval, ahol az a megtiszteltetés érte, hogy rendeltek tőle néhány illusztrációt egy földrajzkönyvbe. Azt, hogy még itthon is szükség volt a munkájára, szinte elégtételnek érezte. 2005 óta állandó munkatársa a kiadónak, ahol egészen másféle munkát végez, mint Angliában, de annál hálásabb feladatnak találta azt. „Nem vagyok pedagógus, de azt számtalanszor tapasztaltam, hogy a gyerekek figyelmét sokkal jobban leköti egy információkkal teli kép vagy rajz, mint a magolás, és amit azokból tanulnak, maradandóbb is.”
A szegedi kiadóban kiváló szakemberek rendkívül hatékonyan és lelkesen végeznek precíz, pontos, professzionális és lelkiismeretes munkát. Mindig azt tapasztalta, hogy a kötelezőnél sokkal több munkát fektetnek egy-egy tankönyv elkészítésébe. Nagyon elkeseríti, hogy épp erre a színvonalra és minőségre nincs már szükség itthon. 2014-ig évente tízezrek tanultak az általa illusztrált könyvekből, de a központosító kormányzati intézkedéseknek betudhatóan most már nem kerülhetnek a diákok kezébe az alkotásai. Csak az általános iskolai történelematlaszba több mint 1000 kicsi rajzot készített, melyek mindegyike a legapróbb részletekig hiteles, kidolgozott, míves.
Néha azért belőle is kitört a játékos szellem: még az angliai időkben megrajzolta Kolumbusz Kristóf tengeri flottáját – tévéantennával az árbocokon. Egyszer itthon is volt alkalma karikatúrákat rajzolni az egyik történelemkönyvbe, köztük Rákosiról. Azt mondja, a mostani politikusgarnitúráról is talán 60 év múlva tud majd valaki igazán vicces rajzokat készíteni. „Nagyon hosszú ideig éltem egy olyan országban, ahol a világ rendszeres feje tetejére állítása egyszerűen elképzelhetetlen, ezért értetlenül szemlélem az itthoni eseményeket. A választási lehetőséget és a minőséget mostanában mindenütt inkább emelni szokták, mint megszüntetni.”
Hivatalosan május 1-jétől nyugdíjas, de szeretne még maradni és dolgozni, amíg szívesen látják. Azért reméli, hogy mostantól kezdve kicsit több ideje lesz arra is, hogy ne csak megrendelésekre dolgozzon, hanem a saját gondolatait is lerajzolja. Esetleg lesz ideje azon is morfondírozni, hogy mit lehetne tenni a graffiti ellen, ami szerinte rosszabb a szemetelésnél, mert még eltakarítani sem lehet. Ez ugyanis a vizuális világban ugyanolyan otromba, zavaró elem, mint a hangok világában például egy autórádió bömböltetése mások ablaka alatt.
A kortárs művészek közül nagyon keveseket ismer, de azt kitüntetésként éli meg, hogy kollégák lehettek Kass Jánossal és Deák Ferenccel, és nemrég megismerkedhetett Gyárfás Gáborral. Egyébként remekül érzi magát a bőrében mint abszolút kívülálló a hazai szakmában. A mai napig nem jött rá, hogy itthon mit milyen mércével mérnek és mi alapján értékelnek. De mindegy is, hiszen sohasem kívánt nagyobb elismerést annál, mint hogy itthon is szükség volt rá.
