Két hétig tanultak huszonnégyen Dunavarsányban a Romédia Alapítvány szervezésében. Filmet forgatni; magabiztosan és nyitottan kiállni; változtatni akarni.
Lassan felállnak. Ringó, határozott léptű táncba kezdenek. Aztán kézen fogva magukkal vonják a papír-mező szélén bűvölten álldigáló közönség megszeppenve feleszmélő tagjait. A magyart és a németet (amelyik hagyja), a homót és a heterót, a könnyed mozgásút és a botlábút. Elvesznek a fülükben csattogó ritmusban, és kacagva megint összetalálkoznak. Tánc közben színes festékben mezítlábolnak.
Nyomot hagynak.
– Nagyon büszke vagyok ezekre a lányokra – mondja némileg elérzékenyülve Daróczi Ágnes. Cigarettára gyújt. A nyírek alatt mesélő asszonyból visszaváltozott kurátorrá. Ő hozta létre a Romédia Alapítványt, melynek égisze alatt idén másodszorra rendezték meg a Buvero Médiatábort.
A huszonnégy résztvevőre öt napos elméleti képzés és tíz nap filmes terepmunka várt. Egyetemi tanárok, újságírók és videósok vezették be őket a médiaismeret és a sajtós munka alapjaiba. Megtanulták kifejezni a gondolataikat a modern, audiovizuális művészet eszközeivel: Profin, röhögve kezelik azokat a bonyolult vizuális zeneszerkesztő szoftvereket, melyek valamiféle hallgatólagos közmegállapodás szerint dehogyis valók cigány lányok kezébe.
A hétvégén Berlinbe jöttek, hogy hét roma filmművésszel együtt ők is kiállítsák munkáikat a Kai Dikhas Galériában, és megmutassák, mit tudnak. Ha kell, a színpadon, ha kell, a videós keverőpult mögött. Azért Berlinben, mert itt érdekesebbek, mint otthon. Az idei tábor fő támogatója a német szövetségi kulturális alap (Kulturstiftung des Bundes) volt.
Magyarországtól egy fillért sem láttak.
– Több mint 800 pályázatot küldtünk el Japántól Amerikáig szerte a világban. Négy évig tartott, mire megrendezhettük az első tábort – idézi fel Bársony Katalin, a Romédia Alapítvány igazgatója. Projektjük az állami pályázati rangsorban csupán a 164. helyen szerepel.
– Ez egy készség-nyitogató tábor – fogalmaz Asbót Kristóf, a Buvero szakmai vezetője. – Az a dolgunk, hogy a saját szakmai hitvallásunk mentén sikerüljön úgy megérinteni őket, hogy egy életre megváltozzon bennük valami. Még akkor is, ha ugyanúgy folytatják az útjukat, mint ahogy előtte megérkeztek. Önmegismerésre igyekszünk sarkallni őket: arra, hogy gyökereiket szem előtt tartva öntudatra ébredjenek, építkezzenek – foglalja össze a képzés célját. – Az emberek nehezen értik meg, hogy az a roma nő mikrofonnal a kezében ugyanúgy újságíró, mint bármelyik kollégája. Mivel nem illik bele a szerepekről alkotott általános elképzelésbe, olyan kognitív disszonancia lép fel, amellyel az átlagos magyar nem tud mit kezdeni. A mi dolgunk, hogy az efféle beskatulyázás ellen küzdjünk – emeli ki.
Laboda Georgina 22 éves. A Pécsi Tudományegyetem magyar szakán tanul. Sosem volt magamutogató típus, nehezen illeszkedett be a közösségbe. De a média érdekelte. – Elszorult a gyomrom, amikor a táborba érkezve tudatosult bennem, hogy huszonhárom másik lánnyal leszek összezárva két hétre. Aztán a végén nagyon nehéz volt elszakadni tőlük – emlékszik. A tábor óta nyitottabb lett. Jobban érdekli a világ, mint előtte. Ha saját riportanyagot forgathatna, azt mutatná meg, milyen értékekkel járulhat hozzá a cigányság a társadalom fejlődéséhez.
– Rengeteg dolgot tanultam. De a legfontosabb kérdés mégis az, hogy mit kezdjünk azzal az összeférhetetlenséggel, amely az emberek fejében a roma értelmiséggel kapcsolatban él – magyarázza Varga Szamanta. Most végez a Zsigmond Király Főiskola média szakán. A közhiedelem ellen úgy tud a leghatékonyabban küzdeni, ha egyszerűen csinálja a dolgát, mondja. Teljesít. "Ha kell, százhúsz százalékon". Elsősorban nem roma-témákról forgatna. Épp olyan fontosnak tartja, hogy mi történik a nyugdíjas nénivel, aki utcára kerül, mert nem tudja kifizetni a devizahitelét.
