galéria megtekintése

„Mindegy, mi szól” – kitört a lázadás a Petőfi Rádió átalakítása ellen

1 komment


Csepelyi Adrienn

Zenészek, szerzők, zeneipari szakemberek, klubok, fesztiválok szervezői fogalmaztak meg nyílt levelet a Petőfi Rádió átalakítása miatt aggódó közönségnek. Az MTVA szerint csak „meghatározó adó” lett a „kultúrgettóból”.

Azt írják: „A rádió által az elmúlt évtizedben vállalt könnyűzenei küldetés egyre nagyobb veszélybe került, ezért a szakma képviselői megbeszélésen vettek részt a Petőfi Rádió aktuális vezetőivel, ahol jelezték aggodalmunkat. Az egyeztetés alapján tudjuk, hogy a megújult Petőfi szélesebb közönségnek kíván szólni, még azzal a kockázattal is, hogy ezáltal elveszítheti a mostanit.”

Horváth Gergely, a rádió már távozott felelős szerkesztője májusban a stúdióban
Horváth Gergely, a rádió már távozott felelős szerkesztője, a Kultúrfitnesz műsorvezetője  májusban a stúdióban. A probléma nagyon mélyen gyökerezik
YouTube

A nyílt levelet többtucatnyi zenész írta alá, a többi közt Bródy János, a Wellhello, a Quimby, a Supernem, a Kiscsillag, a Kerekes Band és a Hiperkarma. A fesztiválok – a Sziget, az EFOTT, a FEZEN – mellett a Budapest Park, a Gozsdu Manó Klub vagy az Akvárium neve is ott áll a listán. A Volt Fesztivál szervezői annak ellenére írták alá, hogy közös díjátadót szerveznek a rádióadóval, a Bohemian Betyars pedig alig néhány hete nyerte meg a Petőfi Nagyszínpad nevű tehetségkutatóját.

 

Hiába azonban a nagy összefogás – többek szerint megkésett a reakció, és a hazai zenei világban sokkal nagyobb a baj. Bihari Balázs könnyűzenei újságíró, a Hippikiller frontembere azt mondja, nem azért írta alá a levelet, mert a Petőfi Rádió utóbbi három éve példamutató lett volna zeneileg. „Azért írtam alá, mert az élet más területein is hosszabb ideje zajló központosítási folyamat ellen szerettem volna felemelni a hangom. A helyzet világos: az MTVA számára teljesen mindegy, mi szól a Petőfin, csak az számít, hogy másfél millió ember meghallgassa a híreket.”

Kőváry Péter zenész, DJ, producer, a NEo együttes korábbi tagja is aláírta a levelet. „Nem szoktam részt venni társadalmi megmozdulásokon és aláírásgyűjtő akciókban – mondja –, általában nem hangoztatom nagy nyilvánosság előtt a véleményemet. Most viszont személyesen is érint az ügy: a Petőfi Zenei Díjon jelölt vagyok a legjobb dj kategóriában, ugyanakkor Petőfi rádiós mixműsoromat megszüntették, a DJ-k szerződéseit felbontották. A felhívás szövegével maximálisan egyetértek, és boldog lennék, ha visszakapnánk azt a Petőfit, amit megszerettünk tíz évvel ezelőtt.”

Akadtak, akik nem szerettek volna névvel nyilatkozni, ám több, általunk megkérdezett művész és szakember is egyetért Bihari szavaival. Ők arra is felhívták a figyelmet, a Petőfi Rádióról élő romantizált kép korántsem fedi a valóságot az utóbbi években: az adó igazán a megújítás utáni három évben volt progresszív, azóta folyamatosan tart az átalakítás, amelynek azok is részesei voltak, akiket most, a legutolsó hullámban rúgtak ki.

Bihari szerint a probléma nagyon mélyen gyökerezik. „Egy zenei konferencián bárhol a világon zeneipari szakemberek adnak elő és tartanak workshopokat. Magyarországon minden egyes kerekasztal-beszélgetésre beosztanak egy politikust is. Taktikázik mindenki, próbál konszenzusra jutni.” A Music Hungary konferencián több komoly csörte is kialakult a Petőfi átalakítása miatt, akkor azonban szinte senki nem szólt, amikor L. Simon László bejelentette: újabb összegeket vonnak el az Artisjustól, hogy aztán az NKA kezébe adják – csupán napokkal később háborogtak néhányan Facebookon. A Petőfi átalakítása ellen is csak most lázadnak, miközben az utóbbi öt-hat évben már csak mutatóban maradt az eredeti műsorokból. Bihari Balázs szerint a rádióadónál sosem lehetett tudni, mit és miért játszik vagy épp nem játszik, s miközben a közszolgálati jelleget hangsúlyozta, kereskedelmi adóként működött. A szakember azt mondja: ebben az ügyben pedig már a zene a legutolsó.

Viharok

A Petőfi 2007-es átalakulása is óriási viharokat kavart. A felháborodást az váltotta ki, hogy a közszolgálati Magyar Rádió három csatornája közül az egyik „elkereskedelmiesedett”, programjából kikerültek az ún. szöveges műsorok, amelyeknek egy része a közszolgálati funkcióknak megfelelően rétegműsor volt. Az új nevén MR2-Petőfi Rádió szlogenje a „Nagyon zene”, célközönsége a fiatal korosztály lett. Az akkori médiahatóság, az ORTT is kifogásolta, hogy az adó nem teljesíti közszolgálatisági kötelezettségeit, így eljárást indított a rádióval szemben. A bíróság végül a Magyar Rádiónak adott igazat.

A 2010-ig egyre magasabb színvonalú zenei adó nívója fokozatosan romlott. Megkérdeztünk két reklámügynökséget a rádiós költéseikről. Tapasztalataik szerint rádiót alapvetően a reggeli és délutáni csúcsforgalomban, autóban hallgatnak az emberek. Ezek az értékesíthető reklámidők, ám ezekben az időszakokban is csak a kereskedelmi rádiókban hirdetnek partnereik. (H. K.)

Az MTVA sajtóosztálya sajátos hangnemben válaszolt a nyílt levélre: „Úgy tűnik azonban, hogy létezik az a szűk, üzleti kör, akik eddig haszonélvezői voltak a Petőfinek, nehezen fogadják el a változásokat. A nyílt levél ezeknek a közreműködőknek a sugallatára született és egyáltalán nem fedi le a magyar könnyűzenei élet egészét.” A közleményben emellett az is olvasható: „Persze minden átalakításban benne van, hogy egyesek lemorzsolódnak, mások pedig csatlakoznak egy adott médiumhoz. Egyelőre azok vannak többen, akik a felfrissített Petőfihez pártoltak. Az, hogy a Petőfi kitárta a kapukat és egy zárt kultúrgettóból nyitott és meghatározó adóvá vált, mi sem bizonyítja jobban, mint az, hogy az átalakulás óta megsokszorozódtak a dalpremierek, 30%-kal több a magyar zene, mint egy évvel korábban és létrejött egy olyan egyedülálló 5 órás műsor – a Dalra Magyar – amire nem volt példa a hazai rádiózás történetében.”

A Petőfinél tehát egyszerű a verdikt: a mennyiség fontosabb a minőségnél.

Bejelentkezés
Bejelentkezés Bejelentkezés Facebook azonosítóval

Regisztrálok E-mail aktiválás Jelszóemlékeztető

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.