Kincseink Rómában

Tiffany, Gallé és a szecesszió mesterei címen mutat be válogatást gyűjteményéből a budapesti Iparművészeti Múzeum (IMM) február 19-től a római Capitoliumi Múzeumban.

Az IMM kiemelkedő jelentőségű szecessziós kollekciójából visz el Róma egyik legfontosabb múzeumába egy csaknem száz műtárgyból álló, igen látványos anyagot - mondta el a kiállítás műtárgycsomagolással egybekötött sajtótájékoztatóján az Iparművészeti főigazgatója pénteken Budapesten.

Takács Imre hozzátette, a tárlatot és ezzel a 2013-as olasz-magyar kulturális évadot Balog Zoltán nemzeti erőforrás miniszter nyitja meg Rómában.

A tervszerű gyűjtés már az 1899-es párizsi világkiállítás alkalmával megkezdődött az IMM-ben, és a következő évtizedekben számtalan magas színvonalú munka került a múzeum tulajdonába, többek között Louis Comfort Tiffany, René Lalique, a Daum fivérek vagy Émile Gallé műhelyeiből - idézte fel a főigazgató. Mint hozzáfűzte, a gyűjteményezés természetesen Magyarországon is folyt, így kerültek az IMM-be például Vaszary János kárpitjai, Rippl-Rónai József kerámiái, nem beszélve a pécsi Zsolnay-gyár remekeiről.

Takács Imre kiemelte, hogy a Capitoliumi Múzeumban bemutatott anyag mintegy 40 százaléka magyar alkotóktól származik, ezek a munkák színvonalukban felveszik a versenyt a legnagyobb és legismertebb külföldi műhelyek termékeivel.

Pénteken egy nagyméretű lüsztermázas, üvegernyős Tiffany asztali lámpát, valamint az 1900-as párizsi világkiállítás főbejáratát díszítő kerámiafríz egyik elemét csomagolták be a múzeum szakemberei a sajtó jelenlétében.

Balla Gabriella, az IMM Kerámia- és Üveggyűjteményének vezetője az MTI-nek elmondta, hogy kedden mintegy 70 kerámia- és üvegtárgy, valamint szövött és csomózott textilek, ötvöstárgyak indulnak Olaszországba.

A kiállítást Csenkey Évával összeállító Gálos Miklós elmondta, hogy a múzeum szakemberei számára is tudott újat mondani az egybegyűjtött anyag. "Nagyon innovatív összefüggések tárultak fel különböző országok műhelyeiből származó, más-más műfajú tárgyaknál" - hangsúlyozta.

A szecessziós kiállítás április 28-ig lesz látható Rómában, majd május közepétől a budapesti közönség is találkozhat vele az Iparművészeti Múzeumban.

1900. évi párizsi világkiállítás főbejáratát díszítő állatfríz egyik elemét csomagolja az Iparművészeti Múzeumban 2013. február 8-án. Az Iparművészeti Múzeum szecessziós gyűjteményének kiemelkedő darabjaiból február második felében kiállítás nyílik R
1900. évi párizsi világkiállítás főbejáratát díszítő állatfríz egyik elemét csomagolja az Iparművészeti Múzeumban 2013. február 8-án. Az Iparművészeti Múzeum szecessziós gyűjteményének kiemelkedő darabjaiból február második felében kiállítás nyílik Rómában, a Capitoliumi Múzeumban.
Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.