Munkájának egzisztenciális vonatkozásai sem mellékesek. Egyik 1951-es naplóbejegyzésében megemlítette, hogy havi háromszáz dollárért szerződtették, ami akkor életmentő volt, hiszen írói-újságírói tevékenységéből gyakorlatilag nem jutott bevételhez. Az emigráns magyar sajtóban minőségi okokból nem akart részt vállalni. A Beszéljünk másról? című, nemrégiben megjelent publicisztikákat összegyűjtő kötetéből kiderül, hogy 1943 és 1978 között alig írt újságokba. Fried István, Márai egyik jelentős kutatója legalább két évtizede sürgette, hogy adják közre az író SZER-ben felolvasott írásait.
A könyvhétre jelent meg a Fedőneve: Ulysses I. című kötet, a rádióban – 1951. október 7-től 1953. december végéig – elhangzott felolvasások első darabja. Minthogy Márai 1967-ig dolgozott az említett rádiónak, nem merészség leírni: hosszú könyvsorozat vette kezdetét.
Izgalmas kérdéseket vet fel, mennyire árnyalják az alkotóról való tudásunkat a rádiós jegyzetek. Nyilvánvaló, hogy nem a szépíró Márai kaphat új kontúrokat ezáltal, de az újságíró, az újságba író feltétlenül. A Kosztolányi szintű zsurnaliszta íráskészsége, műveltsége, lényeglátása, (politikai és gazdasági) elemzőkészsége mit sem kopott ahhoz mérten, amit olvasói megszokhattak a két világháború között a Pesti Hírlap tárcaírójától.
Kár volna tagadni, hogy rádiós munkáin érződik némi feladatszerűség, a SZER jó értelembe vett céljaival azonosuló alapállás, amit nem lehet elválasztani a magyar és a világhelyzettől. „Szellemi légi hídnak” nevezte egyik írásában a rádiót, amely a vasfüggöny mögött rekedt magyarokkal kívánja megismertetni a szabad világ híreit. Lehet fanyalogni azon, hogy ez nem klasszikusan írói feladat, de Márainak egy abnormális világban a tett és a hallgatás (cinkossága) között kellett választania. A polgár, a liberális demokrata, az európai író nem sokat töprengett, amikor igent mondott a felkérésre.
Nem utalható kizárólag a filológusok kutatási területéhez annak vizsgálata, milyen tartalmi különbségek és azonosságok találhatóak Márai rádiós írásai és naplójegyzetei között. (Nem egyértelmű annak eldöntése, hogy naplóit szépírói alkotásaihoz vagy máshová soroljuk.) Kissé értetlenkedtek az elemzők A teljes napló 1952–1953-as kötete kapcsán, amikor azzal szembesültek, hogy Sztálin haláláról és annak politikai következményeiről vagy a berlini munkásfelkelésről és annak jelentőségéről nyúlfarknyi terjedelemben emlékezett meg. A rádióban elhangzott felolvasásaiban ellenben átfogó képet festett mindkettőről.
Derűlátóbban ítéli meg az egységesülés irányába elinduló Európa esélyeit, mint ahogyan az diáriumaiban olvasható. Alaposságát jelzi, hogy a hazai lapok szorgalmas olvasója, az Ozorai példa bemutatója kapcsán kételkedik, hogy a művet valóban Illyés írta volna. Szorosan nyomon követi az 1952-es amerikai elnökválasztást – ebben az évben költözött családjával New Yorkba –, őszintén rokonszenvezett Eisenhowerrel, és újságíróként ellátogatott az ENSZ-közgyűlésre, itt szerzett élményeit osztotta meg hallgatóival.
Alkotói válsága az Egyesült Államokban elmélyült, néhány évvel később írta le, ha nem lett volna rádiós megbízatása, kétkezi munkát kellett volna vállalnia. A heti kilenc perc tíz másodperc ettől megkímélte.
