Kiakadt a könyvszakma Kerényi sorozatán

A kiadók egyesülete szerint a Nemzeti Könyvtár sorozat durva beavatkozás a piaci viszonyokba, de L. Simon örül, hogy végre hozzájuthat Herman Ottó művéhez.

„Megítélésünk szerint a versenytörvénybe, a vállalkozás szabadságának elvébe ütközik, hogy az állam körültekintés nélkül beleavatkozik a tisztán piaci szabályok szerint működő magyarországi könyvkiadás rendszerébe”, írja a Magyar Könyvkiadók és Könyvterjesztők Egyesülése (MKKE) elnöksége abban a levélben, melyet a napokban küldött el Balog Zoltán emberi erőforrás miniszternek, L. Simon László kulturális államtitkárnak és Kerényi Imre miniszterelnöki megbízottnak, tiltakozva a Nemzeti Könyvtár sorozat elindítása ellen.

A szakmai egyesülés vezetői igazságtalannak tartják, hogy miközben az évi 12-13 ezer címet megjelentető hazai és határon túli magyar kiadók saját pénzüket kockáztatva adják ki könyveiket, gondoznak sorozatokat, és csak szigorú, esélyegyenlőséget jelentő pályázati feltételekkel kérhetnek állami támogatást a Nemzeti Kulturális Alaptól (NKA), a Nemzeti Könyvtár köteteit közzétevő Közlönykiadó külön állami dotációt élvez. Ennek összege a jövő május végéig szóló szerződés szerint 14 kötet megjelentetésére 300 millió forint. Ezzel szemben az NKA teljes könyvkiadási pályázati pénze idén alig több 200 milliónál.

„Méltatlannak találjuk azt is, hogy a piaci folyamatokba beavatkozó állami sorozat elindításáról a magyar könyvszakma szereplőivel nem konzultáltak”, írják, pedig fölhívhatták volna a figyelmet arra, hogy a 14 cím összesen 140 ezer példányban történő megjelentetése 100 milliós ráfordítást sem igényel. Az MKKE tisztségviselői cáfolják Kerényi állítását, hogy a sorozat nem befolyásolja a magyar könyvpiacot, hiszen a 140 ezer példány felét ingyen osztják szét könyvtáraknak, iskoláknak, politikusoknak, önkormányzati vezetőknek. Így a sorozat szerzőinek műveit eddig piacra vivő kiadók elveszítik annak lehetőségét, hogy a könyvtárak rendeljenek tőlük. A levél írói fölteszik a kérdést: miért nem tárgyalt a Nemzeti Könyvtár elindítója az érintettekkel, és az adófizetők pénzének értelmes felhasználása érdekében miért nem hirdetett versenytárgyalást? Végül arra kérik a címzetteket, vizsgálják felül a Nemzeti Könyvtár sorozat folytatását.

A kérésekre szerdán megkaptuk L. Simon László válaszlevelének másolatát. Ebben az államtitkár kifejti, bár a könyvsorozattal kapcsolatos teendők nem tartoznak hatáskörébe, csak támogatni tudja, hogy újabb 300 millió forintot költ az állam könyvkiadásra, nemzeti értékeink ápolására, és arra, hogy olyanokhoz is eljussanak értékes könyvek, akik ezt esetleg nem engedhetnék meg maguknak. Mint írja, személyes oka is van, hogy ezt üdvözölje, mert „évek óta hiába kerestem Herman Ottó A madarak hasznáról és káráról, illetve Dornay Béla és Vigyázó János Balaton és környékének részletes kalauza című műveit, amiket most a Nemzeti Könyvtár sorozatban megvásárolhatok”. (Erre aligha lesz szükség, mert vezető politikusként ingyen fogja megkapni azokat – a szerk.) Végül megjegyzi, nem kíván vitatkozni arról, miként befolyásolja a hazai könyvpiacot ez az állami vállalkozás, mert ilyen alapon szót emelhetne minden ingyenes előadás, kiállítás, híroldal vagy újság ellen.

Zentai Péter László, az MKKE igazgatója az államtitkári reagálás kapcsán nyomatékosan megismételte lapunk érdeklődésére: 14 cím 140 ezer példányban történő megjelentetéséhez 100 millió forintra sincs szükség, nemhogy 300 millióra – ezt L. Simon nem cáfolja, hanem nagyvonalúan átsiklik rajta. Válaszát cinikusnak érzik. Az államtitkár október 30-án fogadja az MKKE elnökségét, akkor részletesebben visszatérhetnek az ügyre.

Kerényi könyvtára: Tormay Cécile-től Herman Ottóig tágul a horizont
Kerényi könyvtára: Tormay Cécile-től Herman Ottóig tágul a horizont FOTÓ: TEKNŐS MIKLÓS
Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.