Valamint az egykori önmagához hasonlóan állami gondozott gyermekek tízezreiről, akik szintén az Isten háta mögött élnek, mint oly sokan Magyarországon:
„nekik nincs műsoruk a tévében”.
Ez az immár 48 éves, fáradt, de érintetlen hitű fiatalember a Saul fia című film főszereplője és „társalkotója”. A film minden lényeges történése az ő tekintetében játszódik le, ő lesz Isten földi jelenléte Auschwitzban. Most látszik rajta, hogy fáradt az utazástól és attól, ami hónapok óta zajlik körülötte és még zajlik is, szerencsés esetben az Oscar-átadóig. Idegenkedik is tőle kissé, a koktélpartik és small-talkok sorozata „nem az ő világa”, a film sikere mégis lehetőség az érdemi beszédre az ember teljes lemeztelenedéséről, a holokausztban megszerzett tudásról.
|
Röhrig Géza estjére korán elfogytak a belépőjegyek. Tolongás és biztonsági őrök voltak a helyszínen, ez szokatlan egy felolvasáson
Veres Viktor / Népszabadság |
Ez az, ami Röhriget igazán érdekli,
ez a végső lemeztelenedés, amelyben, ha van, akkor megmutatkozhat Isten.
Két egyként halk szavú, de máshogyan szuggesztív ember üldögél egymással szemben a Toldi Moziban, Röhrig és Németh Gábor író, aki tulajdonképpen nem is kérdez. Éppen csak végszavaz Röhrignek. Felkészült és figyelmes, képes rá, hogy néhány szóval hozzásegítse a költőt ahhoz, amit az fontosnak tart elmondani.
Jelenléte folyamatos visszavonulás már azelőtt is, hogy az utolsó felolvasás előtt lesétálna a színpadról, átengedve a terepet a verseknek, amelyek a traumák tapasztalatain keresztül mégiscsak az ember istenképmás voltát mutatják fel, mint egészen soha fel nem számolható viszonyt: mindig lesz valami, ami Istenre mutat bennünk. A költészet az, amikor ez megmutatkozik a brutálisan nyers, szinte megmunkálatlannak ható szövegek váratlan erejű zárlataiban.
Furcsa volt nézni, amikor valaki ennyire azonos azzal, amit csinál. Hogy Röhrig minden szavát hitelesíti egy gesztus. Semmi, csak egy autentikus figura, ül, beszél, olvas, és teljesen nyilvánvaló, hogy bármeddig csinálhatná tovább, napokon keresztül is, akkor sem állna fel senki a nézőtéren.
Röhrig New Yorkban lakik, ahol most éppen boldog is, csak soha nem fog odatartozni. Azt mondja, ha
Pestre érkezik „már mindig itt várja magát a repülőtéren”, és ajándék lenne neki, ha egyszer még Magyarországon élhetne.
Szombat este úgy tűnt, hogy az nekünk se lenne rossz. A verseskötete mindenesetre nemsokára megjelenik. Az előzőben – a címe Honvágy volt – azt írta, hogy „a törpe nem kisebb / csak máshol van / várj s a csendélet / megmoccan”. Pontosan ez történt szombat este.
