galéria megtekintése

„Pótolhatatlan én sem vagyok”

3 komment


Csepelyi Adrienn

Kiszállhatunk-e a saját életünkből, pótolhatóak vagyunk, vagy örökre nyomot hagyunk szeretteinkben – ezek a kérdések foglalkoztatják Kern Andrást. Gondolj rám című új filmje kapcsán a magas jegyárakról és a moziba csábítás nehézségéről is beszélgettünk.

– Borlai doktor, filmjének főszereplője, amikor megtudja, hogy rákos, mindenkivel megutáltatja magát, hogy majd senkinek se hiányozzon. Ezt látva akaratlanul is Dr. House-ra asszociáltam. Bár ott megkérdőjelezhetetlen a szakmai pótolhatatlanság. A Gondolj rám végkifejlete mást sugall.

– Nem hiszek a pótolhatatlanságban. Mindenki pótolható, de a zsigereinkben ott marad a nyomuk.

– Az ön játékában, rendezésében kiknek a nyoma fedezhető fel?

– Nem vagyok bálványozós típus, de Fellinitől a Nyolc és felet láttam vagy tizenháromszor fiatal koromban.

Említhetem Gábor Miklós Hamletjét is, vagy hogy akkoriban elolvastam a fél amerikai irodalmat – az embert az ilyenek rakják össze. A Gondolj rám folyosós motívuma például onnan ered, hogy amikor Latinovits Zoltánt láttam orvosként sétálni az Oldás és kötésben, azt gondoltam: nahát, ez milyen jól megy a folyosón.

 
Fotó: Teknős Miklós / Népszabadság

– Felfedez néha a fiatal kollégáknál olyasmit, amit ön hagyományozott rájuk?

– Én nem, de néha elmondják, hogy amit csináltak, azt azért tették, mert én egykor azt mondtam.

– Jó érzés?

– Persze, bár pótolhatatlan én sem vagyok, de végső soron ez az egész arra megy ki, hogy valami nyomot hagyjunk magunk után – még ha nem vagyunk is halhatatlanok. Bár a Gondolj rám épp Vámos Miklós Halhatatlan című novellájából készült.

Szórakoztatni szeretnék, a szó legjobb értelmében. Ez nem azonos a nevettetéssel.

Szokták mondani, hogy jaj, olyan nehezen élünk, legalább a moziban szórakozni akarunk. De szerintem az unalom ellentéte nem a nevetés, hanem a szórakozás. Hiszen a Rómeó és Júlia nem unalmas, mégse lehet olyan sokat röhögni rajta. Van ez a vígjátéki késztetés, főleg magyar filmeknél: hogy manapság az emberek vígjátékot akarnak. Nem értem pontosan, miért, mikor annyiféle film van.

Lehet, hogy épp a mozi halódásának vagyunk tanúi?

Ezt nagyon sajnálnám. Az én gyerek- és fiatalkorom azzal telt, hogy éjjel-nappal moziban voltunk. Most meg, ha elmegyek egy filmre, vagyunk a nézőtéren vagy heten.

– Hol a hiba?

– Szerintem amíg a filmtámogatást jól csinálják, a forgalmazást nagyon rosszul.

(Mások, egyébként.) Eszenyi Enikő, amióta igazgató, meg van veszve azért, hogy eladja az embereknek a Vígszínházat. Most éppen Víg-filmeket készítünk, de volt már Víg-sütemény, Víg-vacsora, éjjeli színház, hajnali színház, reggeli éneklés a villamosok között a körúton. És ez rettenetesen hiányzik a magyar filmeknél: senki nem mondja, hogy gyertek moziba, emberek, elengedjük a magyar filmek jegyárának egyharmadát! Jaj, de kár, mi ezt nem engedhetjük meg magunknak, mondja a négytagú család, amelynek valóban nyolcezer forintjába kerül egy mozizás.

Fotó: Teknős Miklós / Népszabadság

– Kinek a feladata lenne a moziba csábítás?

– Nem tudom, tőlem csinálhatja bárki, csak valaki csinálja! Egyszer Andy Vajna elhívott reklámfilmforgatásra, ott volt Antal Nimród rendező meg egy magyar-amerikai operatőr. Két napig forgattunk valamit arról, hogy az emberek jöjjenek be a mozikba.

Ott ültem Bánfalvi Eszter és Törőcsik Mari között, még a Bujtor és a Garas is bele volt komponálva, pedig már nem is éltek. Szépen felvettük, de én ezt soha életemben sehol nem láttam.

Óriási propagandára volna szükség, hatszázezer plakátra, interjúk tömkelegére.

– Az sem biztos, hogy elég lenne. Lehet, hogy az utcai hirdetések felett eljárt az idő, és ma már inkább a neten kell kiplakátolni a hírt.

– Lehet. Az nagyon jó, hogy a Saul­ ­fiának nemzetközi sikere van, de a többi filmmel sajnos nem ilyen jó a helyzet.

Vannak remek filmek érthetetlenül kevés nézővel.

Például Bodzsár Márk Isteni műszakja, amit 8200-an láttak. Miért? Nem volt hirdetve? Nem ilyen film kell az embereknek? Drága? Letöltik? Onnan kéne indulni, hogy ezt valaki kinyomozza.

Névjegy

Kern András színész, filmes és színházi rendező. Budapesten született 1948-ban. Várkonyi Zoltán osztályában végzett a Színház- és Filmművészeti Főiskolán, majd a Vígszínházhoz szerződött, melynek azóta is tagja. Kossuth- és Jászai Mari-díjas, érdemes művész, megkapta a Magyar Köztársasági Érdemrend tisztikeresztjét, örökös tagja a Halhatatlanok Társulatának. Ma mutatják be új filmjét.

Bejelentkezés
Bejelentkezés Bejelentkezés Facebook azonosítóval

Regisztrálok E-mail aktiválás Jelszóemlékeztető