Keresztury Tibor az új igazgató

Keresztury Tibor (képünkön) irodalomtörténészt, a Stuttgarti Magyar Intézet egykori igazgatóját, a Litera.hu főszerkesztőjét választotta a Magyar Könyvkiadók és Könyvterjesztők Egyesülésének taggyűlése a szervezet igazgatójává a távozó Zentai Péter László helyére.

Fotó: Szilágyi Lenke

Keresztury lapunknak arról számolt be, hogy a többfordulós pályázat végén az elnökség kilenc jelölt közül kettőt bocsátott a taggyűlés elé, itt pedig meggyőző fölénnyel, 54-32 arányban győzött, miután ő és jelölttársa, Liptai Gabriella elmondta programbeszédét. Szerinte az szólhatott mellette, hogy a könyvkiadás minden oldaláról van tapasztalata, szerzőként, a JAK-füzetek, a Szép versek és számos antológia szerkesztőjeként is ismeri a rendszert.

A Litera, amelynek jelenleg is főszerkesztője, az MKKE médiapartnere volt a könyvhét és a könyvfesztivál szervezésében, stuttgarti igazgatóként a frankfurti könyvvásár magyar standja programjának kialakításában működött együtt az egyesülettel, amelynek vezetését október 1-jétől veszi át.

Az egyesület érdekvédelmi szerepét, lobbitevékenységét kitüntetetten fontosnak látja, mivel az állam mindössze évi 600 millió forintot, az éves könyvpiaci forgalom 1%-át fordítja a könyvkultúra támogatására, ezért is fontos a szervezetet láthatóbbá tenni a közvélemény előtt.

Fontos feladatának tartja, hogy az utóbbi időben távozott tagokat meggyőzze, hogy térjenek vissza az egyesületbe, és erősítse a belső érdekegyeztetési folyamatokat. Működését problématérkép felvázolásával kívánja kezdeni, akár egy szakmai konferencia keretei között. A Literától fájó szívvel búcsúzik, hiszen ő volt az újság első főszerkesztője 2002-től stuttgarti kinevezése kezdetéig, majd 2011-es visszatérése óta.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.