Kerényi játszótársai ebben a körben elsősorban kulturális intézményvezetők voltak, ezúttal Baán László, Ókovács Szilveszter és Vidnyánszky Attila ízlésével ismertetett meg minket az állam. Baán
merész választással Az ember tragédiáját fedezte fel,
Vidnyánszky a Kincskereső kisködmönt, az Ének a búzamezőkről-t és A magyar paraszt című értekezést, Ókovács Szilveszter pedig Cziffra György Ágyúk és virágok című önéletírását. Steinbach József református püspök továbbá Németh László két kötetben kiadott Égető Eszterére, Prőhle Gergely, a magyar evangélikus egyház világi vezetője – mellékállásban a kormány helyettes államtitkára – pedig egy március 15-ét tárgyaló antológiára hívta fel a nemzet figyelmét a szokásos, kissé ormótlan kiállítású kötetekben, amelyek ha valahol, akkor inkább a polcon mutatnak jól egymás mellett, kézbe venni ugyanis nem könnyű őket.
Kerényi először csak arra szorítkozott, hogy pár szóval bemutassa az idei első termést, de a kérdések felélénkítették valamelyest. Amikor arról érdeklődtünk, hol maradnak a nők (az eddigi 50 címbe csak Tormay Cécile és az előkészületben lévő Szabó Magda verekedte be magát, természetesen az Abigéllel), visszakérdezett, hogy hát mégis kikre gondolunk. A válaszokat gondosan feljegyezte, majd megköszönte a Népszabadságnak, hogy közreműködött a Nemzeti Könyvtár társasjátékában. Ha minden jól megy, akkor Kaffka Margitot köszönhetik majd nekünk a sorozat rajongói. Itt érdemes megemlíteni, hogy Baán Tragédia-ajánlása szerint „minden kamasz Ádám", holott
számos megfigyelés igazolja, hogy vannak olyanok is, akik – ha már, akkor – inkább Évák.
Az obligát kérdésre, hogyan fogynak a könyvek, Kerényi megvallotta, hogy „nem robbant fel" a könyvpiac, de hozzátette azért, hogy a sorozat ereje abban van, hogy ingyenesen terjesztik, mindenhol hozzáférhető, és így bekerülhet a közművelődés és a közoktatás véráramába.
A könyveket ajánló közférfiak (közasszonyok nincsenek köztük) mellett Pozsgai Zsolt, a sorozat szerkesztőbizottságának Kerényi és Bencsik Gábor melletti állandó tagja is írt előszót minden egyes darabhoz,
a magyar abszurd próza megannyi kis gyöngyszemét.
Nem is arra gondolunk elsősorban, hogy nem sikerült eltalálnia, melyik évszázadban élt Madách Imre, sem azt, hogy mi volt valójában a címe Veres Péter általa emlegetett szociográfiájának, vagy hogy tökéletes értelmetlenségeket hord össze Kantról, hanem arra a mondatára például, amely szerint Madách érzi, hogy „kopogtat” benne a világmindenség.
A következő fél tucat könyvre csak október 22-ig kell várni, ahogy ez az adag március 15., úgy az majd október 23. fényét lesz hivatott emelni. Hamvas Bélát Szőcs Géza, az Abigélt Bogárdi Szabó István, a zsinat frissen megválasztott lelkészi elnöke (és beszédes módon nem a tervezés idején még pozícióban lévő Bölcskei Gusztáv), a héber költőket magyarra fordító Patai Józsefet Köves Slomó rabbi, a Hunok Párizsban-t Vizi E. Szilveszter, a Huszárkönyvet pedig természetesen Hende Csaba méltatja majd. És hogy még nagyobb legyen az izgalom, Kerényi azt is elárulta, hogy rendező kollégái, Verebes István és Szinetár Miklós is bekapcsolódnak majd Székely János, illetve József Attila verseivel. Úgyhogy még hosszú évekig társasozhat Kerényivel a nemzet.
