A Józsefvárosban és a Ferencvárosban kóborlunk, a Bródy Sándor utcai, jelenlegi Olasz Intézetnél, a magyar országgyűlés egykori házánál kezdünk és a Ludovikáig baktatunk el. A rendszerváltozásig, az első demokratikus választásokig az volt a cél, hogy legitimálják a fennálló rendet, megerősítsék a kormányt, és az ellenzéket a végletekig meggyengítsék. (1990 óta a hat választásból ötször kormánycsere történt, most újra visszatért a „régi szándék”.) Ezt a dualizmus idején az segítette, hogy egyrészt meglehetősen kevesen voltak jogosultak – adócenzus alapján – a szavazásra, a Józsefvárosban például 1300 ember, másrészt a legirracionálisabb időszakban, aratás környékén voksoltatták őket, amikor sem ember, sem lovas kocsi nem állt rendelkezésre nagy számban. Nehezebb volt a szavazókat a távoli helyekről behozni a körzetek egyetlen szavazófülkéjébe. Mozgósítani leginkább a kormánynak volt pénze és paripája.
Az egykori Nemzeti Lovardába (a mai Pollack Mihály téri Magyar Rádió-épület áll ott) várták a józsefvárosiakat. A Bródy Sándor utca és a Puskin utca felől (akkor még Főherceg Sándor utca és Esterházy utca) érkeztek a kormánypárti Jókai Mór hívei, a Múzeum körút felől, saját jelöltjük zászlaja alatt az ellenzékiek. A táborok közé deszkafalat húztak, a nem szavazatképes érdeklődőket pedig rendőrök tartották távol. Abban az időben mindenki szóban, bizottságnak adta le voksát. Ezt a választást speciel elbukta a Tisza Kálmán Szabadelvű Pártja mellett álló Jókai.
Ad hoc szavazatzárás
A kormánypárt ugyanakkor elbukott a szintén egy szavazóhellyel bíró Ferencvárosban is – amely egy körzet volt Kőbányával. A kormánypártot nem rendítette meg különösebben a két körzet vesztése, bár az okát Ignácz az akkori külpolitikában látja. Az 1877–78-as orosz–török háború idején a Monarchia oroszpárti volt, a magyar nép viszont a török mellett állt ki. Így nyerhette meg a szavazást az ellenzéki függetlenségi párt képviselője, Thaly Kálmán, aki II. Rákóczi Ferencet tartotta politikai ideáljának. (A Rákóczi-kultusz megteremtője jó néhány saját versét a kuruc költészet emlékeként publikálta.) Ferencvárosi képviselőségét viszont nem sokáig élvezhette, 1891-ben leváltotta egy miniszter, aki nem a legdemokratikusabb módon nyert. Hogy csak egyet áruljunk el a győzelem sajátos módszerei közül, amikor a miniszter már átvette a vezetést, idő előtt lezárták a szavazást. De Thaly népszerűségét mutatja, hogy később három utcát is elneveztek róla Budapesten.
Mandátumrajzoló
A helyi pártpreferenciák ismeretében ma is aktuális kérdés a választókerületek határainak átrajzolása. Teszik mindezt úgy, hogy a hivatalban lévő párt valamelyik jelöltjét előnyhöz juttassák. Az amerikai politikusról, Elbridge Gerryről elnevezett gerrymanderinget két cél jellemzi: a kormánypárt minél több mandátumot szerezzen, az ellenzék a legnagyobb szavazatveszteséggel bukjon. A körzetek célzatos átszabására a jelenlegi választás esetében – a Bakáts téren állva – az 1. választókörzetet hozza fel példának kalauzunk. (Az 1994-től mindig balliberális V. kerület 2010-ben lett először jobboldali vezetésű, ezért a jobboldaliságot a Várral és a belső Ferenc-, valamint Józsefvárossal remélik növelni. Így vélik garantálhatónak a jobboldali győzelmet.)
Kurtított kampány
Bár plakátelhelyezési problémák a mostani választásoktól sem idegenek, a húszas években tiltották az illusztrált politikai hirdetéseket, csak az alapinformációkra szorították a rövidre szabott kampányidőszakot. Ezzel állítólag az ízléstelen plakátháborút akarták kiküszöbölni, és megőrizni a választások tisztaságát, komolyságát, zavartalanságát. Nem engedélyezték a jelöltek zászlóinak kihelyezését, ahogy a tömegrendezvényeket, de még a körmenetet sem. Volt, ahol még a vasárnapi sétát is betiltották, maximum három személy gyalogolhatott együtt. Sőt, a voksolást megelőző napon betiltották az alkohol árusítását is.
Bemutatott betiltás
A Horthy-korszak utolsó választásán, 1939-ben már ugyan mindenki titkosan voksolhatott, de a II. zsidótörvény több tízezer magyartól vette el a szavazati jogot. Kivételt jelentettek egy ideig az úgynevezett „jó zsidók”, például az első világháború frontharcosai és az olimpiai bajnokok. A legabszurdabb mégis az volt, amikor félelemből elvitték a jogosulatlanságot igazoló okmányt a pestiek a kötelező szavazásra, nehogy megbírságolják őket.
Lakáspárti orvosok
A Klinikáknál meséli Ignácz, hogy a kormánytól függő speciális szolgálati vagy intézeti lakást élvezők jó eséllyel a kormánypártiakra szavaztak a II. világháború előtt. Az orvosok megosztottsága társadalmi és vallási alapon indult, és civil, politikai ellentétbe torkollott. A belvárosi magánpraxist vivő jómódú orvosok nagy része zsidó volt, a kórházakban a kevésbé tehetős, keresztény doktorok dolgoztak. Utóbbiak szavaztak jobbra, gyakran a szélsőjobbra. Mivel a szociáldemokraták nem szervezkedhettek (kampányolhattak) közintézményekben, így hatásuk a kórházakban elenyésző volt. Nem beszélve a tekintélyelvű társadalomról, ahol az orvos és a személyzet arra szavazott, akire a főorvos.
Színes voksok
A séta a Ludovika téren, a Nemzeti Közszolgálati Egyetem számára frissen felújított egykori hadiakadémia bejárata előtt ért véget, ahol azt tudtuk meg, kiknek is köszönheti 1945-ös győzelmét a Kisgazda Párt. Bár a szavazás titkos volt, más-más színű szavazócédulán adták le voksukat a nők és a férfiak. A nőknek ez volt az első teljes jogú választásuk, és ők emelték kormányra a kisgazdákat. Ebben segítették őket a Ludovika katonai akadémia tisztjei is, akik szintén rájuk szavaztak. A dualizmusban és a Horthy-korszakban a rendőrök, katonák nem voksolhattak, ők a választások rendjét biztosították, de 1945-re ezt a korlátozást is megszüntették.
Budapest választ, József- és Ferencváros, legközelebb április 5. 14.00
