Ez nem az Elvis Presley tér!
Nagy csalódás ért. Azt hittem, kezdhetném így: „A kép szereplői nem is hallottak arról, hogy már hét éve balladát énekelt értünk egy tévéműsorban a híres amerikai rocker, amiért is majd 48 esztendő elteltével ezt a teret fogják elnevezni róla.”
De képzeljék csak, nem ez az Elvis Presley tér. Ezt valószínűleg Germanus Gyula parknak hívják. Legalábbis a térképek szerint, amelyeket a neten nézegettem. Mert táblát sehol sem találtam, és nem az az oka, hogy nagy építkezés folyik a Margit híd alatt. A közértház falára ki van ugyanis írva: Árpád fejedelem útja.
Azért mentem oda pénteken, mert netes forrásból egyszerűen nem tudtam megállapítani a Presley tér helyét. Furcsa, hogy a főváros honlapjáról sem derült ki számomra a teljes igazság. Pedig valahogy úgy képzeltem, hogy az összes új elnevezésű közterületről pontos eligazítást fog adni. Ha már drága idejükből utcanevek megszavazására áldoztak választott képviselőink.
Fél három előtt öt perccel telefonnal próbálkoztam tehát, de kiderült, hogy elkéstem: pénteken két óra után a Főpolgármesteri Hivatal központi számán a biztonsági őr jelentkezik, hogy kedves hangon eligazítson: hétfőn reggel 8-tól szívesen állnak rendelkezésemre. Nem tudtam meg tehát, hogy a pesti polgár kapna-e használható eligazítást, ha telefonon érdeklődik. Újságíróként volt még lehetőségem: mobiltelefonján fölhívtam a kommunikációs főnököt, aki fogadta az ismeretlen számról érkező hívást, és annak ellenére kedvesen válaszolt a kérdésemre, hogy jellegzetes utcazaj szűrődött át a hangszórón: vagyis közlekedés közben zavartam meg.
– Nem a villamos-végállomás az – közölte –, hanem feljebb. Egy kis játszótér van ott a Margit hídtól jobbra.
Gyorsan kérdeztem még egyet: – Az a Germanus Gyula park, nem? Azt nevezték át? Vagy valami olyan helyet, aminek eddig nem volt neve?
– Úgy van, annak a térnek eddig nem volt neve.
Na, ezt megnézem magamnak, gondoltam, de előbb még a képet néztem meg: 1963-ban készült, nyilván nyáron, rettenetes hőséget sejtet minden, ami látszik rajta, és a fotó címe is: Kánikula. Nyilván a Margit híd budai hídfőjénél lévő végállomáson vagyunk. Ma is ezt használja a 17-es villamos, csak előrébb egy csúf fedett váró is áll.
Ma a 17-es beúszik a Vidra utca felől, azután a vezető leszáll, átmegy a szerelvény végébe, és most már ez lesz az eleje, úgy megy vissza, ahogy jött. Akkoriban azonban rövidebb volt az egykocsis szerelvény, és ha kettő volt egymás után kötve, akkor is szépen körbe bírt menni a hurokpályán: a vezetőnek nem kellett elhagynia a helyét. Ma a körpálya híd felőli része teljesen elhanyagolt – sok szemét és emberi ürülék. Bár amióta a kör közepére megépítették a Híd nevű vendéglátóhelyet, javult volna a helyzet, ha nem borítana be mindent a soha véget nem érő hídfelújítás pora.
Szóval itt volt a 11-es és a 17-es végállomása. De nemcsak ezek a villamosok jártak a környéken. A Nyugati pályaudvar felől érkezve a Török utcába fordult be a 66-os, később a 4-es villamos. A HÉV-végállomás pedig a Duna felőli oldalon volt addig, amíg el nem kezdték építeni a Batthyány tér felé vezető föld alatti szakaszt. Akkor ideiglenesen a Császár fürdőtől indult vissza Szentendrére a HÉV.
Annak, akit igazán érdekel a fővárosi villamosok története, kötelező olvasmány a Budapest elveszett sínei című honlap, amely részletesen tárgyalja a Vidra utcai hurokvégállomás történetét is.
A Népszabadság szerkesztősége a Bécsi úton van, magam gyakran használom a 17-es villamost, élvezem, ahogy a szűk utcákon zötykölődik. Igazi lutri vele utazni, mert naponta előfordul, hogy a Frankel Leó utcai kikanyarodásnál vagy a Kolosy téri piac mögötti résznél egy XXI. századi világmárka tulajdonosa parkoláskor nem veszi figyelembe a középkorias viszonyokat. Én szeretem azt a békebeli hangot, amit ilyenkor a csöngő sokszori használatával a vezető produkál, hátha észbe kap az úr-vagy hölgyvezető, visszajön a kocsihoz, és eláll az útból. Más kérdés, hogy jól teszi, ha hirtelen tűnik elő a semmiből és villámgyorsan elhúz, mert az utazóközönség dühe mostanában egyre kevésbé ismer határokat.
De aki azt hiszi, hogy a sínek és utak állapota miatt sokhelyütt öt kilométer/órás sebességre kárhoztatott villamos nem képes nagyobb teljesítményre, annak feltétlenül látnia kell a híres villamosos üldözésről készült videót: a bankrablók a 17-essel próbáltak menekülni a rendőrök elől!
Ott tartottunk tehát, hogy a villamos-végállomás és a mögötte elhelyezkedő ligetes rész neve: Germanus Gyula park. Erre a helyszínen eleinte nem utal semmi, de észak felé haladva két szoborba is beleütközik az ember. Az első Pátzay Pál Kossuth-díjas szobrászművész 1957-es, monumentálisnak nevezhető alkotása, a Sportlovas.
Ettől 130 méterre azután egy bokor előtt ott van a nagy orientalista tudós, Germanus Gyula portréja (Szabó György alkotása). Vigyázat, tíz méternél jobban csak gázmaszkban szabad megközelíteni, annyira telített a hely emberi és kutyavizelettel, miegymással.
Az Árpád fejedelem útjára kanyarodó úttestet átlépve, már meg is nyílik előttünk egy kis körbekerített játszótér, uniós szabványokban megcsodált utcai játékokkal. Üdítő hely a Germanus park szeméttel borított gyepjéhez képest.
Erről beszélt a fővárosi hölgy! – gondolom, de csak az Üstökös utcai játszótér feliratot találom meg. És a kerítésen belül egy padon olvasó férfi is azt mondja, ez a hely nem viseli a Presley nevet.
Átkelek hát még egy úttesten, és a Margit híd felé igyekvő autók melletti aszfaltozott sétaúton haladok az ellenkező irányba. Kocogók, sétálók, biciklizők húznak el mellettem, amikor végre meglátom, amit kerestem. A kis út mellett, egymástól úgy kétszáz méternyire két alumíniumoszlopon tábla hirdeti:
II. kerület, Felhévíz
Elvis Presley park
Hirtelen Dr. Nolnak érzem magam, és sorra megkérdezem a tábla alatt elmenőket, tudják-e, hogy hívják ezt a területet. Nem, nem, nem és nem. Nevetve olvassák el a feliratot, amely mellett napok óta eljárnak. A belső útra megyek, és két kutyás is vágja a jó feleletet. Úgy látszik, a hű ebbel ráérősebb az ember, jobban szétnéz. Erre szükség is van, mert itt is meglehetősen szemetes minden. A füvet úgy-ahogy lenyírták, de a park maga nem éppen sétára való. Pedig itt is van egy testes szobor, Tar István műve: Fekvő nő alak lanttal (1966).
Egy kis darab le van törve a talapzatából, különben jó állapotban figyeli, mikor kerül ide a másik zenész emlékműve. Legalább azt is használják majd ürítésre az erre járók.
Nézelődöm még, fotózom a táblát, amikor egy férfi közeledik felém a belső útról. Éppen megkérdezném tőle, tudja-e, hol van, amikor elébem vág a kérdésével, hogy nem tudom-e, melyik az Elvis Presley tér.
Hoppá! – kiáltom, és gyorsan összemelegszünk. Kiderül, hogy Kovács Miklós a Fejér megyei Csákberényből. Dolga volt Pesten, de szívesen jött, mert meg akarta keresni, mit neveztek el Elvisről. A netes hírek nyomán a híd déli oldalán kezdte a kutatást, onnan irányították errefelé, de senki sem tudta biztosan, hol talál rá. Látta, hogy én itt ügyködöm, és remélte, azon, amin ő is.
Szó szót követ, elvitatkozunk azon, hogy Elvisnek tényleg volt-e valami fogalma arról, hogy mi történt 56-ban Magyarországon, amiért is gyűjtést indított, és elénekelt egy dalt az Ed Sullivan Show-ban, vagy csak a műsorvezető biztatta arra, ezzel a szép gesztussal ellensúlyozza, hogy kirívóan mozgatja a csípőjét, miközben előadja a számait. Hamar látszik, hogy nem fogunk kiegyezni, ezért inkább azt javasolom, énekeljük el itt és most a Jailhouse rockot.
(Aki még most sem tudja betájolni a helyet, annak segítség lehet, hogy a parkot nyugatról az ORFI - Országos Reumatológiai és Fizikoterápiás Intézet - épülete, azaz a Lukács fürdő, illetve a Budai Irgalmasrendi Kórházhoz tartozó Hild udvar határolja. A kettő között pedig a Frankel Leó utcából induló Zsigmond köz fut beléje.)
