A korona visszatért - Kádárt kihagyták

Talán már megírta itt valaki, hogy annak idején, az óvilágban, a sajtóban rend volt. Sajátos rend. Ez azt jelentette, hogy minden fontos, avagy kevésbé fontos eseményről sajtóterv készült az illetékes párt illetékes osztályán. Ezt aztán egyeztették, szétküldték megfelelő elosztó szerint, hogy az illetékes szerkesztőségek, majd a sajtó dolgos munkásai megtehessék a magukét.

A sajtóterv néha azt is előírta, hogy a lapok az MTI által elkészített szöveget közöljék. Egyes lapok bővebben, mások, tehát a vidékiek a nekik készített kurtább változatban. A fotókban lehetett nagyobb szabadság is.

A cikkek témáját, hangvételét viszont szigorúan megszabták. Az egyénieskedést is korlátozták. A megyei lapok például közölhették akár ugyanazt a cikket is. Tudom, mert akkoriban abban a szerkesztőségben dolgoztam, amelyik ezeknek a helyi újságoknak szállított. A sajtótervet az illetékesek kiosztották, illetve e célból összehívott értekezleteken ismertették, szigorúan kiemelve a kiemelendőket. Mindenki a maga értekezletére járt, nem keveredhettek a tudnivalók. Érvényes volt tehát a sokat emlegetett jelszó: nálunk sajtószabadság van, mindenki azt írja, amit szabad neki.

Ezt a hosszú bevezetőt csak azért írom, mert Mikó László itt bemutatott fotója korszakos eseményről készült: arról a pillanatról, amikor 1978. január 6-án az Egyesült Államok külügyminisztere, Cyrus Vance a budapesti Országházban visszaszolgáltatta Magyarországnak az évtizedeken át a Fort Knoxban őrzött magyar királyi koronát.

Akkoriban ezt a kultikus tárgyat kizárólag kis betűvel írták, néha hozzátették, hogy államalapító királyunké. Az akkori Népszabadság igen szigorú pontossággal számolt be az eseményről. A sajtóterv szerint a korona érkezését Nemzeti ereklyénk címmel szerkesztőségi, azaz anonim vezércikk köszöntötte. Az eseményről pedig Itthon a magyar korona címmel számoltak be, felsorolva a koronaékszereket kísérő amerikai küldöttséget, s az őket fogadó hazai notabilitásokat. A bőséges névsor nem hiányzott a másnapi átadási ünnepségről szóló beszámolóból sem. A nevezetességek, valamilyen szervezetek képviselői mellett ott volt még Illyés Gyula író, azaz haladó értelmiségi, Mizik László, a Csepel Vas és Fémművek lakatosa, munkás és Noszlopi Péter állattenyésztési brigádvezető, dolgozó paraszt is.

A protokoll-listából hiányzott a Magyar Szocialista Munkáspárt és az ő első titkára. Az előzetes megállapodás úgy szólhatott, hogy ezen alkalommal ők nem tartoznak a magyar népbe, amelynek az ékességeket visszaszolgáltatták. Azóta többek feldolgozták Kádár feltűnő hiányának ügyét, s megjelent a politikai bizottság egykori ülésén felvett jegyzőkönyv szövege is. Ebből kitűnik, hogy az első titkár meglehetősen ingerült volt, nem örült tiszta szívből a korona visszaszolgáltatásának. Mások persze ezzel másként voltak.

Azt hiszem, az emberek többségének olyan érzése támadt ezzel a dologgal, hogy valami rendeződött. Még a viszonylag jól tájékozott emberek, például az újságírók is úgy érezhették, hogy Magyarország közelebb került a nemzetközi normalitás köreihez. Volt persze, aki tudta, mindez illúzió, s hevesen tiltakozott a rendszer nemzetközi befogadása ellen. Később, már washingtoni tudósító koromban, ismertem meg Gereben István geofizikust, aki annak idején a korona visszaadása elleni akció egyik főszervezője volt. Ő elsősorban emberi jogi alapon lépett fel. A mai napig úgy véli, hogy elsősorban üzleti érdekek álltak az aktus mellett. Jimmy Carter elnök pedig később megbánta az elsietett visszaszolgáltatást. Úgy érvelt, hogy nem lehet elfelejtkezni arról, hogy Nagy Imre és társai továbbra is jeltelen gödörben vannak. Társaival együtt sokezer aláírást gyűjtöttek a korona visszaadása ellen. A Nixon és a Ford-kormány ezek hatására tagadta meg a koronaékszerek visszaszolgáltatását. Gerebenék tagadták azt az amerikai kormányzati értékelést is, mely szerint a vallásszabadság állapota, a külföldre utazás lehetősége is alapvetően megkülönböztetné Magyarországot szövetségeseitől, mindenekelőtt a szovjetektől. Aligha kétséges, hogy Kádár távoltartása a rendezvénytől egyebek között ennek a fellépésnek a következménye volt.

A korona hazatérése bizonyosan sok fejfájást okozott a hazai vezetésnek. Az aktus másnapján Rényi Péter, a Népszabadság (első) főszerkesztő-helyettese hosszú belső publicisztikában foglalkozott az ereklyék hazatérésével. Miután ideológiailag alaposan és nagyon hosszan elverte a port a „reakciós emigráción", megkönnyebbülten állapította meg, hogy a moszkvai Izvesztyija és a prágai Rudé Právo is üdvözli az eseményt, s ebben az enyhülés jelét látja. Arra is utalt, hogy a korona állomásozása Budapesten nem jelentheti régi eszmék és aspirációk újraélesztését. Az Idő kereke - ez volt a cikk címe, s nyilvánvalóan azért is íródott, hogy világossá tegye: csak a korona került vissza, az eszme nem.

Jól emlékszem, ahogy a középkori ékességeket egy bársonnyal borított alkalmasságon lassan begördítették az Országház kupolacsarnokába. Nyalka kormányőrök kísérték, és a válogatott protokollközönségen is látszott a megrendülés. Sokan, akik csak fekete-fehér tévén néztük, hasonlót érezhettünk. Végül is valami a helyére, haza jutott. Észre sem vettük, akkor ki mindenki hiányzott a képből.

 

A korona átadása
Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.