Képmentő 150.: Tripolisz-sirató

Kétes hírű városrészeket szeretnek az emberek a világ távoli nagyvárosairól elnevezni. Budapesten szinte minden kerületnek megvan a maga Chicagója. Aztán ott van a Havanna lakótelep. De volt Budapesten egy Tripolisz nevű városrész is, valahol Angyalföldön, a mai Duna Plaza vonalában, a Váci út másik oldalán. Ennek a bontását látjuk itt 1977 tavaszán.

Hivatalos neve Palotai úti kislakásos telep volt, de úgy senki sem ismerte. 1911-12-ben, amikor épült, a török birodalom éppen elvesztette utolsó afrikai gyarmatait, Tripoliszt és Kireneikát, melyeket Olaszország szállt meg. Az újságok tele voltak a témával, Tripolisz neve közszájon forgott, így aztán az épülő telep közelében, a sok homokbucka között, egy italmérés tulajdonosa azt írta a kocsmája cégérére: Tripolisz. És ez a név később ráragadt a környékre is. Jól érzékeltette ez a szó a lényeget, hisz a telep tényleg topis is volt, prolis is volt, meg a maga módján polisz is volt.

A környéken több kislakásos telep is épült akkoriban, a szomszédban például a „Csikágónak" is nevezett Tomori telep. Egyikben sem lehetett kényelmes az élet, de a legnehezebb mégis itt volt, ahol a tizenhat hosszúkás, barakkszerű épület lakásaiban egyszerű munkások, vagy állástalanul tengődő szegények éltek, sok gyerekkel, alig 20 négyzetméteren, konyha és vécé nélkül. Két barakkot iskolának rendeztek be, s az ötvenes évekig tanítottak is bennük, aztán raktár lett belőlük. Akinek volt munkája általában a környékbeli gyárakban: a Ganz hajógyárban, a Láng gépgyárban, a Csavargyárban, a nők pedig a Habselyemgyárban, a Jutában dolgoztak.

Kívülről félelmetes híre volt a Tripolisznak, de belül tulajdonképpen szegényes szeretetben éltek az emberek és összetartó közösséggé gyúródtak. Sose tűnt el semmi a szártókötélről, mondják. A háború előtt a telepen ínségkonyha is működött. A gyerekek évente egyszer, karácsony napján az anyák összekuporgatott pénzéből kaptak kalácsot és kakaót. Egyébként a legtöbbször csak főtt krumplit, meg brúgót, jobb napokon szilvás döfivel megkenve, ahogy angyalföldi vagány nyelven a kenyeret és a szilvalekvárt mondták. Már a harmincas években a szocioriportok egyik kedvelt terepe volt a drótkerítéssel körbevett barakkváros. Móricz Zsigmond is járt itt 1934-ben. A „Tripolisz sivár - írta. - Már a kapu előtt kopár, letaposott út, s bent is minden kopár és kopott és fekália illatú."

A szegénység és a lehetetlen körülmények ellenére mégis indultak innen jelentős karrierek: még minisztert is termett a Tripolisz, s itt élte gyermekéveit a világhírűvé lett Cziffra György.

A házak eredetileg tíz évre épültek, szükséglakásnak, s mégis hatvanöt évig álltak. A végén már gerendatámasztékkal kellett megtartani a kidőlni kívánkozó végfalaikat. A 70-es évek második felére, az V. ötéves tervben tűzték ki célul, hogy a környékbeli telepek házaival együtt le kell bontani őket, s helyükön majd felépítik a Gyöngyösi úti lakótelepet. Akkor újra sok riport készült, a végnapokról. Jöttek olyan újságírók is, akik személyesen kötődtek ide, s szívből siratták el a Tripoliszt. Ilyen volt Kéri Tamás is, a Népszabadság búcsúcikkének a szerzője, amely mellett Mikó László fotója megjelent.

bontják tripoliszt
Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.