A legelszántabbak akár hajnaltól várakoznak, és a levegőtlen, átforrósodott termekben boldogan megnézik az Örkény vagy a Pintér Béla és Társulata, a K2 vagy a kaposvári Csiky Gergely Színház, a Szabadkai Népszínház vagy a Nézőművészeti Kft., a Vádli-Füge-Szkéné vagy a Pesti Magyar Színiakadémia, illetve a HOPPart produkcióit. Általában nincs semmiféle léghűtés, mert ahol van, ott is kikapcsolják, hogy a hátsó sorokban hallani lehessen az előadást. Egymáshoz izzadnak a fesztiválozók, a végén pedig fröccsel hidratálnak.
Az idei díszvendég az Örkény Színház, amely hozott magával saját előadásokat, Katlanra gyártott Örkény-vurstlit Örkény egypercesekkel és Máthé Zsolt Baróthy angyalai című csapatával, vetítenek régi produkciókat (a Piszkavastól a Finitón át a Bohéméletig), és bemutatják az évadnyitó Örkény-kertből ismert Örkény Esztrádjukat, ahol tényleg van minden: Karel Gottól Tina Turneren át Leonard Cohenen keresztül ismert kuplékig.
A karszalagos napi vagy hetijeggyel abszolválható minden szabadtéri koncert, esemény, az éjszakai törzshely a nagyharsányi focipálya színpada, ahol minden év Quimby-koncerttel kezdődik és Kiscsillaggal záródik. A Wombo Orchestrát hallottuk péntek éjjel, és esküszünk, hogy ezért a francia fúziós rézbandáért bármikor visszamennénk. A fesztivál pozitívuma a falvak közti stoppolás. Kipróbáltuk mindkét oldalról, és minden alkalommal jó fej útitársakat meg remek információkat kaptunk.
Többek között arról, hogy mire érdemes beülni, ami nagy segítség, mert a programfüzet nehezen kezelhető, a netes böngészést pedig a hiányos mobilinternet-lefedettség akadályozza. Ilyen ajánlással kerültünk például Dinyés Dániel irtó vicces Rossini operabeavatójára, amelyről az operát különösebben nem kedvelők is annyira felvillanyozódva jöttek ki, hogy talán szívesen adnak még egy esélyt a műfajnak. A sevillai borbély elemzése közben áriáktól és röhögéstől zengett a kisharsányi templom, és feltesszük, ugyanez történik hasonló programján, évad közben a budapesti Katona József Színházban is.
A fesztivál tophelyszíne a Vylyan terasz, amelynél a színpadot a fűből heverve vagy egy kis árokparton üldögélve lehet figyelni, kézben mondjuk a helynévadó valamelyik borával. Mi a Katlan másik díszvendégének, Dresch Mihály quartetjének koncertjére neveztünk be. Egy pillanatig sem bántuk meg, bár még jobban élveztük volna, ha a terepre beguruló Volvo tulajdonosa kikapcsolja a rádióját.
A Sziget Fesztiválon már járt a holland Le Cirque Du Platzak. A társulat mostani, Kermiz című előadására talpalatnyi szabad hely sem maradt. Az ígéretesen induló újcirkuszos előadás a fesztivál egyik sikerszáma lett, többek között a kredencbe önmagát hajtogató lánnyal, a fűnyírós-salátás figurával, a hősszerelmes spanyollal, a Kuka törpeszerű bohóccal, a Tiger Lilliesesre mázolt zenekarral és a nejlonszalagon akrobatizáló lánnyal, aki korábban színes pop-cornt árult magyarul.
Éjszaka Wahorn András fesztiváldíszvendéggel workshopoltunk, ami gyakorlatilag annyit tett, hogy hevertünk a réten, néztük a csillagos eget, miközben Wahorn és barátai körbemuzsikáltak, nyihogtak minket. Összefolyt a zene és a zaj, hol egy horkoló szomszédnak, hol egy csaholó kutyának köszönhetően. Ahogy a fesztiválokon szokás, lemaradtunk jó néhány vágyott programról, a szintén díszvendég Ránki Dezső hangversenyéről vagy a hat éve meghalt Cseh Tamásra emlékező Szevasz, Tamás! című dalolásról, valamint a Faluturisták című utcai performanszról és falusi szájtszíingről.
De így is azt tanácsoljuk: ha jövőre csak egy összművészeti fesztiválra mennek, legyen az az Ördögkatlan.
