galéria megtekintése

„Halló, itt Abszurdisztán!” - először cenzúráztak filmet a rendszerváltás óta

51 komment


Csákvári Géza

A rendszerváltás óta nem fordult elő, hogy elkészült, sőt, mozikba került  magyar filmet megváltoztassanak. Most ez is megtörtént. Kálomista Gábornak nem tetszett, hogy szerepelt a Kút című filmben.

Utoljára a rendszerváltás előtt fordult elő, hogy magyar filmet cenzúráztak. Most újra megtörtént: a Gigor Attila rendezte Kút című thrillerből egyik napról a másikra eltűnt egy jelenet, amelyben Kálomista Gábor producer volt látható.

Kálomista Gábor. Nincs álláspontja
Kálomista Gábor. Nincs álláspontja
Teknős Miklós / Népszabadság

Lapunk kérdésére több filmszínház üzemeltetője is megerősítette, a forgalmazó Vertigo Média szerdán írásban jelezte, hogy egy jelenetcsere miatt új kópiákat küldenek Gigor alkotásából, és a jövőben kizárólag ezt az új verziót vetítsék az amúgy már egy hete bemutatott filmből. A filmterjesztő cég nem magyarázta el a változtatás okát a moziknak.

A kópiacsere hallatán beültünk a moziba megnézni, vajon igaz-e a szakmában terjedő döbbenetes hír, és a már forgalmazott műből kivágtak egy kockát. Igen, valóban ez történt. a filmből eltüntettek körülbelül 3 másodpercet, amely eredetileg nem sokkal a meghökkentő végkifejlet előtt volt látható.

 

A képkockán Kálomista egy tévé képernyőjén tűnik fel mint médiaszemélyiség, a Páholy című HírTV-s produkció egyik műsorvezetőjeként. A Kút cselekménye amúgy időben nehezen behatárolható, annyi biztos, hogy a nemzeti dohányboltok előtti időkben játszódik valahol a vidéki Magyarországon.

Az ügyről – mintha mi sem történt volna – senki sem nyilatkozik. Maga Kálomista azt állítja, hogy nincs álláspontja, jóllehet amikor megkerestük az ügyben, a múlt heti cikkünre utalva így szólt a telefonba: Halló, itt Abszurdisztán!

A kópiacserében az sem gátolta meg az ügyben résztvevőket, hogy a Kút című filmet múlt csütörtök óta, vagyis a nyitóhéten mintegy hétezren látták már. Cikkünk témájával szorosan nem függ össze, de fontos megjegyezni, hogy ez igazán jó nézettségnek számít. A filmről szóló kritikát lapunk számára Fáy Miklós írta, és még olvasható a NOL-on.

Gigortól a múlt héten készült interjúnkban megkérdeztük, hogy vajon Kálomistát az Abszurdisztán metaforájaként használta-e a Kútban. A rendező válasza egyértelművé tette, számára nem Kálomista személye volt a lényeg, hanem a Páholy című tévéműsora és amit az képviselt, illetve, hogy egyfajta háttérként orientálja a nézőt, mivel Kálomista arca után rögtön hétszáz megfulladt migránsról való, szintén HírTV-s tudósítás következett. Elmondása szerint Gigor ezzel a párosítással azt szerette volna elérni, hogy egyértelmű legyen:

„Ülünk valahol a Kelet és a Nyugat között."

Azután, hogy Kálomista az „Itt maga Abszurdisztán beszél” fordulattal reagált a megkeresésünkre, kérdésünkre, miszerint ő kérte-e, hogy kivágják a Kútból, kijelentette, Gigor filmjével és annak különböző változataival egyáltalán nem foglalkozik, semmilyen álláspontja nincs és nem is szándékozik bekeveredni az ügybe. A Kút producere, Pusztai Ferenc (aki gengszterként a vásznon is feltűnik egy kisebb szerepben) ugyan elismerte, hogy ő vette ki az adott jelenetet a műből, de ennek hátteréről nem kívánt lapunknak nyilatkozni. Hasonlóképpen maga a rendező sem kívánta hivatalosan kommentálni a kialakult helyzetet. Kerestük a forgalmazó Vertigo Médiát is (hiszen például nyilván ők viselték a csere költségeit), de ők sem reagáltak érdemben a kérdésünkre. A Magyar Nemzeti Filmalap a jelenlegi rendszerben nem foglalkozik az általa finanszírozott produkciók utóéletével. (A Kút 315 millió forintos állami támogatást kapott.)

Kálomista Gábor

Magát hangsúlyozottan jobboldalinak valló közszereplő, Magyarország egyik legnagyobb filmgyártója. Nagy hatalmú producer, akitől nagyon sokan függnek. Mozifilmek és tévésorozatok gyártása mellett menedzser-igazgatója a Thália Színháznak, illetve ő igazgatja a veszprémi kézilabdacsapatot is. A HÍR TV Páholy című műsorának állandó vendége volt. Nevéhez köthető a Marian Cosma-tragédiát feldolgozó Szíven szúrt ország, valamint a forgalmazási és marketinghiányosságok miatt elenyésző nézettségű Veszettek című film is. A köztévé állandó beszállítója, cége gyártja a Csak színház és más semmi, a Munkaügyek és a Hacktion sorozatokat is.

Nevük elhallgatását kérő szakmai forrásaink szerint Kálomista nem is látta Gigor filmjét.

Lapunkból értesült arról, hogy ő személyesíti meg Abszurdisztánt, és nagyon nem örült annak, hogy feltűnik a filmben. Személyes támadásként élte meg a szerepeltetést, de az ominózus jelenet nem jogi okok miatt került ki a filmből.

Mivel a műsorszolgáltató HÍR TV vagyoni jogokkal rendelkezik a Páholy kapcsán, így a további felhasználásról a HÍR TV szava a döntő, nem Kálomistáé.

A Kút (ön)cenzúrázását tehát „csöndben" lezavarták, de ez nem változtat a tényen: Magyarországon korábban még soha nem történt meg, hogy már futó mozifilmet megvágnak egy közszereplő miatt. Világszinten is ritka az ilyen – talán csak Abszurdisztánban jegyeztek fel hasonló esetet.

Páholy

A kulturális-közéleti magazinműsor a Simicska Lajos tulajdonában álló HÍR TV-n ment Kálomista Gábor és Gajdics Ottó műsorvezetésével. A tulajdonos elhíresült G-napi nyilatkozata után a műsor megszűnt.

Bejelentkezés
Bejelentkezés Bejelentkezés Facebook azonosítóval

Regisztrálok E-mail aktiválás Jelszóemlékeztető

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.