galéria megtekintése

Kálmán óriás lesz

Az írás a Népszabadság
2015. 08. 17. számában
jelent meg.


Zappe László
Népszabadság

A magyar múlt megint egyre dicsőbb. A múlt század harmincas éveiben lehetett ilyen utoljára. Nyilván politikai akaratból és szükségből –akkor is, most is. Aztán volt néhány évtized, amikor a magyar értelmiség a valóságot, az igazságot próbálta kikaparni a legendák, az ábrándok, a múltba vetített politikai szándékok alól. 1980 nyarán Szegeden, a Dóm téren Páskándi Géza alapos elemzésre törő drámájában került szabadtéri színpadra Könyves Kálmán király története. A szertartáshoz volt annyi köze, hogy az előadást Ruszt József rendezte, aki szívesen alkalmazott szertartásszínházi elemeket. A hatalmas játéktéren az a próbálkozás sem volt túl sikeres.

Könyves Kálmán legendája kelt életre a nemzeti emlékhelyen
Könyves Kálmán legendája kelt életre a nemzeti emlékhelyen
Bodnár Boglárka / MTI

Szikora János Székesfehérváron harmadszor, Szent István és Szent László élettörténetét követően bemutatott koronázási szertartásjátéka azonban egészen más. Eljátsszák az egész szertartást, és beleépítik a király jövendő sorsának epizódjait. Blaskó Péter a nézők nagy részének háttal krónikásként mesél, Mihályi Győző mint koronázó érsek püspöktársaival, Tűzkő Sándorral és Lábodi Ádámmal mondja a szent textusokat, amit időről időre megszakítanak a jövő jelenetei. Ez nem is lenne baj, az már néha kellemetlenebb, hogy a történetet is meg-megszakítja a kenetes szöveg. Az a színlapokról nem derül ki, hogy mindezt ki írta össze mai magyarul, csak a dramaturg, Matuz János neve van feltüntetve. A színészek különben csodás fegyelemről tesznek tanúságot, a címszereplő Egyed Attila, a lázongó Álmost alakító Száraz Dénes rettentő komolyan veszi, amit tennie,mondania kell – többre se szükség, se lehetőség. Törőcsik Franciska kedves mosolya a király jó felesége szerepében üdítő pillanat a vetítővásznon. A kikapós második királyné sötét lelkét Kerkay Rita bájologja elő.

 

A Szendrényi Éva tervezte díszlet lényege az egykori, 1601-ben felrobbant koronázótemplom romjai fölé építési állványozáshoz használt fémcsövekből összerótt árnytemplom, melynek kupolája a koronát formázza. Torony is épült hasonló technikával, benne hosszú kötelekkel rángatott műharangok lengenek, miközben a hangszórókból igazi harangszó zúg. A látvány legfontosabb eleme a vetítővászon. Nagyban láthatjuk, amit a játéktéren lábatlankodó operatőr felvesz. Csakhogy amikor előkerülnek a királyokat ábrázoló óriásbábok, olyan magasra kell fölhúzni, hogy a lentebb ülőknek elég meredeken fölfelé kell nézniük, a föntebb ülők elől viszont nagy részét kitakarja a már említett korona-kupola. Hátránya még, hogy miközben a kinagyított részleteket nézzük, nem sok figyelem jut a lenti táncokra, úgyhogy Horváth Csaba koreográfiája akkor is kárba menne, ha csodásan eredeti volna.

Horváth Károly sokféle zenéje viszont harsányan szól a hangszórókból és sokszor pótolja a valódi drámaiságot. Az alapjában látványosságnak, járulékos hozadékként alapfokú történelmi ismeretterjesztésnek szánt produkción persze igazi drámát számon kérni oktalanság volna. Ettől még lehetne feszesebb, nagyobb ívű. Talán kevésbé gyermetegen is össze lehetne kötni eseményeket, mint a krónikás teszi. Bár cél is lehetett a mesekönyvek világának felidézése.

Kálmán király élete különben éppen ebben a nagyságot és dicsőséget szavakban gyakran fölemlegető összeállításban nem látszik igazán nagyszerűnek. Legfontosabb társadalompolitikai tetteiről éppúgy csak beszélnek, mint megnyert csatáiról, magánélete meg katasztrófák sorozata. A nagyságot igazából a királyokat ábrázoló órásbábok képviselik, illetve jelzik. Halálában ezek közé kúszik föl a volt király. Így lesz a kis Kálmánból óriás.

KORONÁZÁSI SZERTARTÁSJÁTÉK - KÖNYVES KÁLMÁN Székesfehérvár, középkori romkert

Bejelentkezés
Bejelentkezés Bejelentkezés Facebook azonosítóval

Regisztrálok E-mail aktiválás Jelszóemlékeztető

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.