A magyar múlt megint egyre dicsőbb. A múlt század harmincas éveiben lehetett ilyen utoljára. Nyilván politikai akaratból és szükségből –akkor is, most is. Aztán volt néhány évtized, amikor a magyar értelmiség a valóságot, az igazságot próbálta kikaparni a legendák, az ábrándok, a múltba vetített politikai szándékok alól. 1980 nyarán Szegeden, a Dóm téren Páskándi Géza alapos elemzésre törő drámájában került szabadtéri színpadra Könyves Kálmán király története. A szertartáshoz volt annyi köze, hogy az előadást Ruszt József rendezte, aki szívesen alkalmazott szertartásszínházi elemeket. A hatalmas játéktéren az a próbálkozás sem volt túl sikeres.
 |
| Könyves Kálmán legendája kelt életre a nemzeti emlékhelyen Bodnár Boglárka / MTI |
Szikora János Székesfehérváron harmadszor, Szent István és Szent László élettörténetét követően bemutatott koronázási szertartásjátéka azonban egészen más. Eljátsszák az egész szertartást, és beleépítik a király jövendő sorsának epizódjait. Blaskó Péter a nézők nagy részének háttal krónikásként mesél, Mihályi Győző mint koronázó érsek püspöktársaival, Tűzkő Sándorral és Lábodi Ádámmal mondja a szent textusokat, amit időről időre megszakítanak a jövő jelenetei. Ez nem is lenne baj, az már néha kellemetlenebb, hogy a történetet is meg-megszakítja a kenetes szöveg. Az a színlapokról nem derül ki, hogy mindezt ki írta össze mai magyarul, csak a dramaturg, Matuz János neve van feltüntetve. A színészek különben csodás fegyelemről tesznek tanúságot, a címszereplő Egyed Attila, a lázongó Álmost alakító Száraz Dénes rettentő komolyan veszi, amit tennie,mondania kell – többre se szükség, se lehetőség. Törőcsik Franciska kedves mosolya a király jó felesége szerepében üdítő pillanat a vetítővásznon. A kikapós második királyné sötét lelkét Kerkay Rita bájologja elő.
