Kalapot le! De hogy?

Görög Ibolyának a köszönés a vesszőparipája. Most például – kimondatlanul – köszönni tanít egyetemistákat. Olyan fiatalokat, akik az ő előadására érkeznek, mégis köszönés nélkül mennek el a tanári pulpitus előtt a helyükre. Van csoport, ahol már majdnem minden harmadik diák köszön neki. Ilyenkor apjára gondol, akinek nem lehetett előre köszönni, az ókécskei középkáderre, akit a közigazgatás szürke eminenciásaként Kecskeméttől Egerig minden munkahelyén szeretett az összes portás és takarító is a kedvessége miatt. Tőle kapta az egyik legértékesebb, életreszóló tudást, aminek birtokában remekül tud bánni az emberekkel. Szüksége is volt erre, amikor alig fél perce volt a repülőtéren elfogadtatni magát a miniszterelnök vendégeivel, akiknél azt is el kellett érnie, hogy mire a Parlamentbe érnek, már szinte szeressék az országot, amellyel kapcsolatban dönteni fognak.

A parlamenti munkát, a vendégek fogadását igazi fellépésnek tekintette Görög Ibolya. A delegációk érkezését megelőző feszített szervezőmunka abban a pillanatban váltott könnyed, elegáns koreográfiába, amint megjelentek a főszereplők. Nevezetesen hét magyar miniszterelnök és tizenkét év összes diplomáciai vendége. Meg néha olyan sztárvendégek is, mint pél­dául Michael Jackson, aki még vissza is akart térni teljes titokban a Parlamentbe, hogy Görög Ibolyával együtt végignézze újra az impozáns épületet, amelyre igazán kíváncsi lett, de a fotósoktól és a folyamatosan villogó vakuktól alig látta.

Az énekessel történt találkozóra sem biztos, hogy sor kerülhetett volna, ha Görög Ibolyát elengedik a szülei Egerből a szegedi egyetemre, ahol könyvtár–népművelés szakon akart tanulni. Így lett a pesti Külkereskedelmi Főiskola a kiválasztott, és így szorult háttérbe a középiskolás irodalmi színpadi múlt az idegen nyelvekkel szemben. Az orosz mellett a főiskolán angolból is felsőfokon vizsgázott, amihez hozzájött a rendszerváltás után a német alapfokon és a francia, amelyből három hónapnyi tanulás után ment a Rigó utcába nyelvvizsgázni. Nagyot néztek a vizsgáztatók, körülbelül azt gondolhatták róla, mint a cigány a vak lováról, amiről azt állította, hogy nem vak az, csak bátor – idézi fel nevetve hajdani hőstettét, aki a francia államfő, Mitterrand érkezésére készült fel így. Mitterrand végül nem jött, a franciából sem lett komolyabb tudás, nem úgy, mint az oroszból, amelyet a főiskola után egy rendszerszervező kutatóintézetben kint töltött négyévnyi munkának köszönhetően folyékonyan beszélt. Bár erre a tudásra valójában második férjének köszönhetően tett szert, akinek munkahelyi tartozásait tőle kérték vissza közös kollégáik, ezért az elszánt asszony a sok fordítás mellett matyó terítőket hímzett éjjel, megrendelésre, így rendezte az adósságokat, majd az életét is, amikor Moszkvába menekült a romba dőlt házasság elől. Amikor hazatért, jött még jó néhány munkahely, majd a szerencse is mellé szegődött, és Lázár György hivatalában találta magát, ahonnan szinte egyenes út és sok-sok tapasztalat vezetett a protokollfőosztály vezetéséig.

Görög Ibolya munkásságának csak egyik fele volt az állami szolgálat. 1999 óta saját lábára állt, és mint mondja, reklám nélkül is él a neve, hívják mindenfelé, oktat felnőtteket és gyerekeket, rádió- és tévéműsorokban szerepel, őt kérdezik, ha politikusok vagy rokonaik szereplését kell megítélni, legújabban pedig tanácsokat ad az interneten. A fogyókúráról már rég lemondott, azt mondja, fogyjon le más, ő már nem hajlandó magát mások miatt rosszul érezni.

Bosszankodni sem. Azt mondja, az élet arasznyi csupán. Azon sem bosszankodott soha, hogy anyja lebeszélte a színésznőségről, mondván, nem olyan alkat. Az anyja, akit csak a szép Görögnéként emlegetett mindenki, aki királynői tartását és modorát ismerte. Bizonyosan valami nemesi vér is csörgedezhetett benne, bár egyszerű szülők lánya volt – édesapja ácsként dolgozott –, ő pedig ápolónőként élte le életét. De lányával bejárhatta a fél világot. Görög Ibolya komódján már-már megszámlálhatatlanul sok kis figura emlékeztet a messzi földekre és kultúrákra, egyúttal szemléletesen jelzik, hogy tulajdonosuk számára az apró tárgyakon, a nappali falát körbeölelő könyveken kívül nem a pénz és nem a tárgyak a fontosak, hanem az élmények és az emberek. Hogy mennyire, arról az a mozgássérült barátnő tudna a leghívebben beszámolni, akiről lelkiismeretesen gondoskodik, ebédet és társaságot biztosítva a kerekes székhez kötött asszonynak. Barátja nincs sok, de az mind veretes kapcsolat, kiállta a nagy idők próbáját is, amikor a Parlamentben volt fontos ember, mégis ugyanannál a hentesnél meg zöldségesnél vásárolt be a kispesti piacon.

Bár szereti az öregedést, főleg, hogy egyre bölcsebb és egyre több mindent meg tud bocsátani, a legjobban azt kedveli, ha történik vele valami szokatlan. Most például a színházi próbafolyamatba kóstolhat bele. A Pesti Színházban műsorra tűzött politikai szatíra, a II. Erzsébet királynőről szóló Audiencia szereplőinek ad protokolltanácsot. Azt mondja, megemeli az összes kalapját a színészek előtt, sosem gondolt bele, hogy milyen óriási munka végeredménye az, amit a néző a színpadról kap. Kalapot emelni és pukkedlizni, sőt szivarra gyújtani is az ő instrukciói alapján fognak a színészek. Ők már biztosan tudják, amit sok politikus nem, miszerint az angol királynőt megérinteni nem lehet.