Kádár a Népszabadságnál
Messziről kezdem. 1993 tavaszán Boros Jenő fotós kollégával a Gundelbe mentünk hívatlan vendégként egy érettségi találkozóra. André Kosztolány, a világhírű tőzsdeszakértő és nyolc osztálytársa jött össze (a meghívót még tíznek küldte el, de ketten meghaltak közben), a Markó utcai katolikus főreál (később Berzsenyi Dániel Gimnázium) 1923-ban végzett diákjai. Hű, micsoda életutakról meséltek, de ez most nem fontos. Amiért szóba hoztam, az, hogy a kedélyes öregúr, egyszer csak megkérdezte: - Milyen párti volt a lapjuk azelőtt? Szociáldemokrata?
Én még friss munkatárs voltam, kicsit bambán néztem rá, mert láttam, milyen téves elképzelései voltak még neki is a rendszerváltás előtti Magyarországról, pedig különben hihetetlenül tájékozott volt a világ kérdéseiről. Csak hát egy másik világ volt az övé. - Nem. Kommunista - mondtam. - Mint minden újság.
A Népszabadság a Magyar Szocialista Munkáspárt Központi Bizottságának lapja volt. Hétszázezer példányban jelent meg naponta. Ma az országos napilapokból együttvéve sem nyomnak fele ennyit sem. Még így sem jutott a párt minden tagjának, és talán volt pártonkívüli is, aki adott érte 80 fillért.
Kádár János tehát saját újságjához jön látogatóba. A Blaha Lujza téri székházban Katona István főszerkesztő fogadja. Talán valami kitüntetést ad neki? Nem tudtam kideríteni. És a gesztusokból úgy tűnik, Katona adja, Kádár illő szerénységgel fogadja a dobozt. Valami plakett lehet benne.
Azután leülnek az előkészített asztalhoz, falatozás is lesz, ahhoz kell a kés, villa. Felhörpintenek egy kis házi fehérbort, de a Coca-Colához nem fog nyúlni senki. Azután megbeszélik az aktuális politikai helyzetet, a főszerkesztő mosolyog, majd el-elneveti magát, amikor az első titkár megereszt egy-egy bennfentes poént. Jól mennek a dolgok, bár vannak gondok, begyűrűznek a világpiac problémái, érezteti hatását az olajválság, az export-importban hátrányunkra változnak a cserearányok, a mezőgazdaságban mindig van mit javítani, de a háztájiban megtermett javakkal a parasztok is végre... - Azt hiszem, jó a káderhelyzet is itt a lapnál - mondhatja Kádár. - Kitűnő újságírók megfelelően szolgálják a szocialista építés mindennapjait.
Iljics a falon elégedetten nézhet a világba. Tessék csak megfigyelni, bátor választás: a kommunista vezér zsebre dugott kézzel, laza tartással áll. Ez illik a szerkesztőséghez: az újságírónak kell egy kis játéktér, nem kötheti gúzsba a vakfegyelem. De szüksége van az első kézből származó információkra is. Kötetlen beszélgetés közben könnyebben kiderülnek a szándékok, motivációk, fény derül az összefüggésekre. Nem véletlen, hogy a látogatások hagyományát azóta is életben tartjuk.
Ki mindenki járt a Népszabadságnál! Azt hiszem, Antall József kivételével a rendszerváltás utáni idők összes komolyabb politikusa. Igen, még Orbán Viktor is meg Áder János, Szájer József, Stumpf István, Kuncze, Demszky, Magyar, Kóka, Horn, Medgyessy, Gyurcsány és a hölgyek is: Dávid Ibolya, Szili Katalin vagy legfelsőbb bírók, üzletemberek, bankárok. Nem emlékszem mindenkire, és nem is tudom, megsértődik vagy örül, akit kihagytam a felsorolásból.
