Minden érdekli a Jenőt, de ne akard, Pongrác, hogy ezeket felsoroljam, erre itt most nincs idő, hiszen tudod, hogy a világegyetem szélessége egyes kutatók szerint 78 milliárd fényév, és abba aztán nagyon-nagyon sok minden belefér, és az mind-mind érdekli a Jenőt, aki a dunaföldvári buszállomásról szállított engem a faluba, a Duna partjához közel eső dunaegyházi Duna-holtághoz. Nemcsak engem, illetve hölgyismerősömet, de az áramot is kivezették a holtághoz, mert áram nélkül ezek a falvak, ezek a kis galaxisok már nehezen ünnepelnek nyaranta itt a Kárpát-medence lapos univerzumában, mi több, a legfontosabb programok lebonyolításához, vattacukorhoz, rockkoncerthez, mulatóshoz, popkoncerthez, légvárhoz, rodeóbikához, vizes focipályához, főzéshez és sütéshez az áram elengedhetetlen, és ha jobban belegondolok, Pongrác, minél fiatalabb egy ilyen fesztiválnak nevezett falunap látogatója, annál több áramot használ.
A gyerekek rajonganak mindenért, ami magától csinál valamit, és eltereli a figyelmüket a világegyetemről, tehát az áramnak és Jenőnek az a feladata, hogy elterelje a figyelmünket a világegyetemről,
nekem le kellett utaznom Dunaegyházára, hogy ezt megértsem, ott kellett üldögélnem az árnyékban a rodeóbika mellett, amit később ki is próbáltam, ki kellett próbálnom, mert azt mondta nekem egy kanadai barátom, hogy mi, európaiak teljesen félreértjük ezeket a rodeósokat, azok olyan kemény gyerekek, mint a Sziklás-hegység, és én – bár a lámpalázam szempontjából teljesen jelentéktelenül kevés ember előtt – kipróbáltam ezt az elektromos árammal működtetett rodeóbikát, amin félreérthetetlenül kemény gyereknek mutatkoztam ott a fűzfa alatt, a gyerekeket figyelve, akik sokkal több elektromos áramot használnak a középkorúaknál.
A középkorúak, a gyermekek szülei a légvár helyett az elektromos gitárokkal felálló kalocsai zenekar kezdésére vártak a jéghideg dobozos sörrel a kezükben, négy, négy, négy kettő, négy, hat, négy, kettő hét, négy, sorolta legkedvesebb számait Húsvét Ferenc, az Easter zenekar frontembere, aki a fellépés alatt többször tett halványabbnál halványabb utalásokat arra, hogy a zenekar bevétele a növekedés szempontjából teljesen jelentéktelenül kevésnek mondható, de hát szegény Húsvét Ferenc szavai úgy hagyták el a csipetkát emésztő tót közönség egyik fülét, éppen úgy, ahogy a másikba érkeztek, nem érdekelte őket Húsvét Ferenc bánata, mert szólt a Nyolc óra munka, amíg szólt, de később nem szólt, mert Húsvét Ferenc nagy bánatában, túlsúlyos termetével a muskátlik közt ugrálva véletlenül belerúgott egy kábelbe, és a Dunaegyházi Csipetka Fesztivál áramellátása, hogy is mondjam, megszűnt.
Én nem tudom, te mit tettél volna, Pongrác, de ezek a tót gyerekek
rezzenéstelen arccal vették tudomásul, hogy kivész az áram a világból, és leereszt a légvár,
a rodeóbikát körülölelő rodeópálya, a vizes focipálya és az egész fesztivál, egy percbe sem telt, és kilapult ott minden, utoljára a légvár pálmafái dőltek el, és egyedül a rodeóbika maradt talpon. Az öregek, akik a fesztiválnak nevezett falunapokon a legkevesebb áramot használják, nyugodtan elüldögéltek a szalmabálákon vagy a tűz mellett, kezükben egy kis borral, és nem volt szükségük erősítőre, ha énekelni kellett, mégis aggódhattak kicsit a gyerekekért, hogy mi lesz most a gyerekekkel áram nélkül, mert hiába nincs szükségük áramra, vigyázniuk kell a gyerekekre, amíg a szüleik a koncertet nézik, és ha egy gyerek áram nélkül marad, akkor felügyelet nélkül marad, nekem le kellett utaznom Dunaegyházára, hogy ezt megértsem, ott kellett üldögélnem a leeresztett rodeópálya mellett, miközben a középkorú anyukák már az okostelefonjukkal a kezükben várták, hogy közös képet készíthessenek Coryval, a Happy Gang együttes kissé megfáradt frontemberével, akit én a világegyetem szélességéhez képest teljesen jelentéktelenül határozott módon kevertem össze a Hip Hop Boyz együttes frontemberével, Levy T-vel, és elnéztem szegény Levy T-t, ahogy ott ugrál megőszülve, sápadtan, a szebb napokat is látott izomzatával, pedig nem Levy T ugrált ott előttem, nem az ő felsőteste láttán sújtott le rám az elmúlás gondolata, hanem Cory felsőtestének izomzata láttán.
Cory is rengeteg áramot használt, talán többet is a kelleténél, hogy lázba hozza a szülőket, az anyukákat, akik nem sokkal korábban még tésztát szaggattak a levesbe, akik Cory fénykorában voltak fiatalok, de most már ugyanúgy néztek ki, mint a szüleik, a szalmabálákon üldögélő szüleik, akik annak idején – amikor Corynak éppen szép napokat látott az izomzata – berontottak a szobájukba, és azt üvöltötték, kapcsold ki, kislányom, vagy halkítsd le ezt a szart, ha nem akarsz egy kurva nagy pofont, ne mondjam még egyszer, hát miért nem tudsz te rendes zenét hallgatni, mondjuk Beatricét vagy valamit a Húsvét Feriéktől!
Amikor lement a nap, elindultunk hármasban hazafelé, és a kihalt falu főútján a csillagos ég alatt a Jenő egyszer csak azt mondta, hogy ezeken a nyári estéken ő szeret kiülni a kertbe, és nézni az eget, és elgondolkodni azon, hogy ő a világegyetem méretének szempontjából teljesen jelentéktelenül apró kis porszem, pedig ez nem igaz, Pongrác, mert a Jenő nélkül ebben a faluban nem lenne se áram, se Jenő, és mindenki az eget nézné unalmában, és azon gondolkodna, hogy milyen jelentéktelen kis porszem ebben a nagy, egyes tudósok szerint 78 milliárd fényév széles világegyetemben, szóval ez nem igaz,
a Jenő porszem ugyan, ez tagadhatatlan, de semmiképpen sem jelentéktelen, keress nekem a világegyetemben még egy olyan villanyszerelőt, Pongrác, aki a saját pénzén játszóteret épít a gyerekeknek a faluban,
és fákkal ülteti be az üresen álló telkét, ilyesmit egyedül jelentékeny porszemek tesznek, és te még nem tudod, Pongrác, mert csak most leszel ötéves, de hamarosan, az életkorod szempontjából teljesen jelentéktelenül rövid időn belül megtudod, hogy ez a legfontosabb, játszóteret építeni azoknak, akik körülötted élnek, semmi más dolgod nincs, mint megépíteni ezt a játszóteret, és időnként ellenőrizni, hogy ott minden biztonságos, szórakozásra és kikapcsolódásra alkalmas, aztán nyugodtan kiülhetsz a kertedbe, és nézheted az eget, ennyi jár neked, ezt a kis szomorúságot te mindenkinél jobban megérdemled.
