A teremtés rendjén kívüli lehetőségek világában nő fel a könyv magát siketnémának tettető elbeszélője: nagyanyjai mindketten túlélték a háborúban odaveszett gyermekeiket (ne feledjük: a teremtés igazolhatatlanságának ebben a határhelyzetében van maga Mária, Jézus anyja is).
A történeti idő az ötvenes évek: közvetlenül a háború és a holokauszt után, a kitelepítésben, üldözött kulákokhoz beszállásolva. A könyvbe beköltözik a némaság – a lehetséges mondatok és párhuzamos világok létrehozójának, a nyelvnek a központi pozíciója most kérdőjeleződik meg talán a legélesebben az Esterházy-univerzumban, noha már pályája elejétől kísérti a szerzőt Wittgenstein mondata a beszéd és a hallgatás határáról.
Maga a beszéd forrása, az elbeszélő tűnik jó ideig siketnémának saját történetében, aztán –szélütése következtében – a nagymama válik azzá, az a nagymama, aki Istenről mesélt folyton, akinek minden mozdulata imádkozás volt.
Ő gondolta azt is, hogy „Isten siketnéma lett”, mikor a fia meghalt. Az apa, újfent „a semmi grófja” szintén nem saját életét éli, amelyből kivetette a történelem és egy másik, halott férfi, az első, az igazi férj kísértő árnya. Az anya arról hallgat majdnem végig, hogy első férje zsidóként halt meg 1944-ben.
Isten híres csendje (amelyet ismeretesen a mélyen katolikus Esterházyt kísértő nagy protestáns szellem, Ingmar Bergman tett szóvá) itt a trauma némaságát és Isten magányát éppen úgy jelenti, mint az ember megfosztottságát az üres ég alatt (az életműben vissza-visszatérő Pilinszky-utalás sem marad el).
A nagymama elnémulását követően a látszólag néma elbeszélő írónak készülő bátyja veszi át a könyvön végigfutó evangéliumi történet (a legnagyobb hatású „egyszerű történet”) elbeszélését (a Márk-evangéliumét), de amíg a nagymama a nagycsütörtök éjszakájára és a megfeszíttetésre nem akart kitérni, ő éppen erre fókuszál: Isten teljes elnémulására.
|
Esterházy Péter
Fotó: Földi Imre |
És a történet, amelyet elbeszél, saját áldozattörténete is lesz egyúttal,mivel bátyja, a mi elsődleges elbeszélőnk, váratlanul és motiválatlanul megöli hirtelen (itt a szöveg felvillantja a világirodalom leghíresebb ok nélküli gyilkosságát Camus közönyéből), olyan „sükebóka” Júdásként, aki valóban nem tudja, mit és miért cselekszik.
A fiúk halála elvezet a Fiú halálához. Az Isten szenvedése és halála válik néma válasszá a szövegben szenvedés és mindenhatóság együttállásának kérdésére, nem mindenható, együtt szenvedő. A feltámadásig nem jutunk el. Egyelőre.
A lényegi kérdés, amely mintha mostanában Esterházyt foglalkoztatná, az, hogy az általa kivívott mennyei harmónia, annak belátása, hogy minden lehetséges világ együtt lehet csak minden lehetséges világok legjobbika, hogy ez a nyelvi-irodalmi konstrukció mit tud kezdeni a csenddel, Isten csendjével. Erre felel megkomponált hallgatással új könyve, egyfajta Márk evangéliumán alapuló Júdás evangéliumként. Ez a könyv – az ókori eredeti mellett – Júdás második evangéliuma.
Esterházy Péter: Egyszerű történet vessző száz oldal – a Márk-változat. Magvető, 124 oldal, 2490 forint
A teremtett világ kompozíciójában összekapcsolódik tragédia és komédia, öröm és gyász, szépség és fájdalom, mindez együtt adja ki a földön, a siralomnak völgyében egyáltalán elérhető Harmonia caelestist (mennyei harmóniát), ez válik olvasási tapasztalattá Esterházy könyveiben. „Tündérváltozatok műhelye a világ” – ez az önkényesen kiragadott Berzsenyi-sor lehetne az életmű mottója. Ez pedig – bár részleteiben nagyon sokrétű és bonyolult – összességében valóban végtelenül „egyszerű történet”, ahogy a friss regénysorozat címe is mondja: olyan egyszerű történet, amely különféle változatokból áll össze egyszerűvé.
