galéria megtekintése

Justin Kurzel: Józanság a sötétségben

0 komment


Csákvári Géza

A Macbeth a Shakespeare életműben a legfantáziadúsabb a képi világgal rendelkezik, így nem véletlen, hogy korábban már két kultikus mozis feldolgozásról is tudunk: az 1948-ban Orson Welles, 1971-ben Roman Polanski adaptálta a drámát. A harmadik minden bizonnyal Justin Kurzelé lesz: a rendezővel Cannes-ban a világpremieren beszélgettünk.

Biztos vagyok benne, hogy nagy Shakespeare rajongó.

Most már igen, de ez nem mindig volt így. Amikor kötelező olvasmányként tolták elém, nagyon utáltam. Később, színházban látvány- és díszlettervezőként dolgoztam, felfedeztem a Shakespeare szöveg erejét. Amikor átjárja a tested és a lelked, bármennyiszer át tudod élni a történeteket.

A filmben nagyon erőteljesen használja a skót tájat.

 

Nem volt túl sok választásom, maga a színmű és a forgatókönyv követelte ezt meg. A környezet rusztikussága és brutalitása passzol a történethez.

Az atmoszféra nagyon rideg. Erre mennyire kellett vizuálisan „rátolni"?

Semennyire. Borzalmas volt a forgatás. Az évtized legkeményebb telén sikerült dolgoznunk.

Mivel tud többet a filmes, mint a színházi adaptáció?

Mármint jelen esetben? A koncepció az volt, hogy a kamerával belopódzunk az intim szférákba. olyan szögekből és közelségből rögzítettük a jeleneteket, melyek csak mozis technikával elérhetőek. A színházban nem tudsz olyan közel ülni, hogy ezt a fajta intimitást megtapasztald.

Az Orson Welles és a Roman Polanski verzió mennyire befolyásolta?

Shakespeare műveit mindenki magáénak érzi, sokan tettek már hozzá, értelmezték a saját ars poeticájuk szerint. Én igyekeztem mindentől és mindenkitől távol tartani magam és a nulláról hozzányúlni a drámához. Egy dolog volt adott: Michael Fassbender, mivel ő kért fel a rendezésre. Legalább négyszázszor olvasta a Macbeth-et, minden egyes dialógusról konkrét elképzelése volt, ezeket hosszasan, de végül megvitattuk.

Néha olyan érzésem volt, mintha western eszközöket használt volna.

A vizuális megközelítés valóban hasonlít a klasszikus westernekhez – ez már az Orson Welles verzióban is így volt –, persze egy sötét és depresszív tónussal megerősítve. A Macbeth a tizenegyedik századi skót felföldön játszódik, akkoriban sokkal keményebb és kegyetlenebb volt az élet, ezt mindenképpen jeleznünk kellett. Úgy éreztem, így tudom a legobjektívebb adaptációját elkészíteni a Macbethnek: nem csak a filmes, de a korábbi színházi produkciók is teherként nehezednek ránk.

Mi a Macbethnek, mint színműnek a legnagyobb erénye?

A tökéletes történetmesélés. A legjobb drámák egyszerű konfliktusokból táplálkoznak. Én jelen esetben a címszereplő Macbeth nézőpontját tartottam a legfontosabbnak, azt hogyan alakul át az elveszett gyermek iránt érzett gyász valami egészen negatív és pusztító energiává.

Igen, de Shakespeare műben a meghalt gyermek szinte csak egy mellékes megjegyzés.

A legtöbb adaptáció pedig arra hegyezi ki a dramaturgiát, hogy az asszony kergeti gyilkosságba Macbeth-et. Az én értelmezésemben a helyzet nem ilyen egyszerű, a veszteség sokkal erősebb motivációja lehet a hatalomvágynak. A világ akkoriban sokkal kegyetlenebb volt. Ugyanakkor mozifilm felnagyítja a részleteket, különösen érzelmi szinten. Nincs olyan, hogy mellékes. Minden adaptáció lényege, hogy őszintén állj hozzá és pontosan tudd, te mit akarsz elmondani a művel kapcsolatosan.

Tudom, hogy kellemetlen kérdés, de mi volt az?

Nekem inkább a józanság felfedezése a sötétségben lenne, ha már kénytelen vagyok megfogalmazni. Azt kértem Michaeltől, hogy próbálja meg megtalálni a tisztességet az őrületben. Semmi extrát, csak ami a darab lényege. Pontosan megértette, mire gondoltam.

Szóval, akkor Macbeth nem is őrült?

Nem akartam ezt egyértelművé tenni. Az én értelmezésemben Macbeth egy katona, aki már nagyon sok mindent megtapasztalt. A forgatás előtt sokat beszéltem katonákkal a poszt traumatikus stresszről, annak tüneteiről. Például én már a boszorkányok jóslatáról sem tudom eldönteni, hogy ők valóban létező figurák vagy csak Macbeth víziói. Talán már a kezdetekben egy sérült emberrel van dolgunk. Vizuális téren az Apokalipszis most lebegett szeme előtt. A fantázia és a valóság meghatározhatatlan keverékét Coppola mesterien ábrázolta.

Bejelentkezés
Bejelentkezés Bejelentkezés Facebook azonosítóval

Regisztrálok E-mail aktiválás Jelszóemlékeztető

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.