Jó káder kopogtat? Őze Áron elvesztheti színházát

Zalán János színész lehet a Pesti Magyar Színház új igazgatója – ezt valószínűsítette több forrásunk. A jelenleg zajló pályázatra benyújtotta pályaművét Őze Áron, a színház jelenlegi igazgatója is, aki a közelmúltban számos viharos anyagi és szervezeti válságon vezette át a minisztériumi fenntartású színházat.

Mind a gazdasági helyzet, mind a művészi profil stabilizálódni látszik, ám nem valószínű, hogy ez komoly érv lehet a pályázatok elbírálása során, hiszen Őze Áron nem tett semmilyen látványos gesztust sem a jelenlegi politikai hatalom, sem a színházi életet döntően meghatározó csoport felé.

Zalán János azonban a Nemzeti Kulturális Alap Színház- és Táncművészet Kollégiumának miniszteri hatáskörben kinevezett elnöke, hatalomközeli megmondó embere. A Halász János, Vidnyánszky Attila, Fekete Péter, Szűcs Gábor, Vasvári Csaba nevével fémjelezhető csoport megbízható kádere, akit ugyan színházi szerepeiről nemigen jegyezhetünk – noha annak idején az Alföldi Róbert, Murányi Tünde-féle osztályban végzett, és 1993-ban eljátszott egy szerepet a Bukfenc című színes magyar vígjátékban –, de kétségtelen tény, hogy a csókosok táborában neki még nincs színháza.

Egy előző körben a lehetséges igazgatók közt emlegették Fekete Péter bűvész-színigazgatót, a békéscsabai teátrum igazgatóját, de forrásaink azt sem tudták megerősíteni, hogy egyáltalán beadta-e a pályázatát.

A döntés előtt persze lesz szakmai bizottsági ülés, majd a miniszter dönt – tanácsadó szerve, a Színházművészeti Bizottság véleményét is figyelembe véve.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.