Cselényi László, a Duna TV akkori igazgatója találta meg 2008-ban A tolonc egyetlen fennmaradt kópiáját a régi New York-i Magyar Ház pincéjében, ahogy azt akkor megírtuk. A tekercs félig ázottan, összezsugorodottan került a keze közé.

Az egyetlen film, amelyben képet alkothat a néző, milyen volt Jászai Mari

Hazahozta, s mivel itthon akkor nem akadt húszmillió forint a restaurálásra, az avítt celluloidot a holland filmarchívum segítségével a Haghefilm laboratóriumában kezdték el felújítani, ahol mindössze annyit kértek cserébe, hogy Hollandiában legyen a megújított film bemutatója, s maradjon ott is egy kópia. Végül hosszas tárgyalások után a film felújítása és digitalizálása a Magyar Nemzeti Digitális Archívum és Filmintézet (MaNDA) kezdeményezésére a Magyar Nemzeti Filmalap támogatásával fejeződött be a Magyar Filmlaborban.

Az 1914-ben készült virazsírozott (vagyis színezett) film felvételei 1914 júniusában és júliusában készültek Kolozsváron és környékén. A korabeli sajtó az első jó magyar filmként hirdette. A rövidke, alig egyórás film Tóth Ede 1876-os népszínműve alapján készült, igazi kortörténeti érdekessége Jászai Mari, akiről ez az egy mozgókép maradt fenn.

Jászai megfáradt, ráncos öregasszonyt alakít (szerepe szerint van vagy 35 éves), aki férjgyilkosságért 15 évet ült. Drámai alakítását csak fokozta, hogy az utolsó jeleneteket már sérülten játszotta, az egyik szcénában egy kocsi úgy fellökte ugyanis, hogy bordáját törte. Össze is veszett Kertésszel, a rossz nyelvek szerint ezért nem forgatott többet senki Jászaival.

A történet, mint afféle igazi népszínmű, nem több a klasszikus filléres regénynél, a cselédlányba beleszeret az úrifiú, még gyufát is kell inni a nagy ijedségre. A filmet a némasága teszi 2014-ben csemegévé, néhány jelenetenként kis táblán megjelenik egy mondat, ami előbbre gördíti a cselekményt, a párbeszédeket csak hozzá gondoljuk. Érdekes lenne megtudni, vajon ugyanazokat a mondatokat halljuk-e oda több száz film ismerete után, mint az 1914-es nézők, akik nem tévéztek, nem moziztak.