Jankovicsot néznek a Disney-nél

Belső vetítést szerveztek a Walt Disney Stúdió burbanki központjában Az ember tragédiája című animációs filmből. Alkotója, Jankovics Marcell az MTI-nek csütörtökön elmondta, hogy ezt nagy elismerésnek tekinti.

"Nagyon örülök neki" - hangsúlyozta, hozzátéve, hogy kutatási céllal érkezett a felkérés. "Hogy aztán ennek van-e ahhoz köze, hogy dolgoztam pár hónapot a Disneynél, és ismerek ott néhány embert, ezt nem tudom" - jegyezte meg a rendező.

Felidézte, hogy Charles Solomon animációtörténész, esztéta ajánlotta be a Disneyhez a kilencvenes évek végén, mivel nagyon kedvelte Fehérlófia című filmjét. Az amerikai stúdióban a Kingdom of the Sun (A Nap királysága) címen futó animáción dolgozott, egy "János vitéz-történeten", amely egy lámapásztor fiúról szólt, és az a Roger Allers rendezte, aki korábban Az oroszlánkirályt jegyezte. Később azonban a rendezőt leváltották, és egy merőben más felfogásban forgatott animáció született, amelyet Magyarországon az Eszeveszett birodalom címen vetítettek. "Átalakították és egy szörnyű Las Vegas-paródiát csináltak a történetből, aminek semmi köze nem volt az eredeti elképzeléshez" - emlékezett.

"Rajta vagyok a főcímen, és nagyon szépen fizettek érte, ezt a pénzt is Az ember tragédiája megvalósítására fordítottam. Ez volt a dolog értelme és célja, ezért vállaltam ezt a munkát" - kanyarodott vissza több mint két évtizeden át készített nagyszabású animációs filmjéhez, amelyben úgy dolgozta fel Madách Imre művét, hogy minden színt más stílusban fogalmazott meg.

A háromórás filmet forgalmazó Mozinet tájékoztatása szerint a digitális kópiát kétszer vetítették le a burbanki Disney-komplexumban, hogy a stúdió animációs szakemberei tanulmányozhassák.

A produkció magyar premierje óta számos nemzetközi fesztiválon szerepelt, jelenleg egy limai filmfesztivál versenyprogramjában vetítik, júniusban pedig Chicagóban mutatják be több alkalommal. "Amíg volt energiám és időm, sokfelé elutaztam, ahol bemutatták, júniusban még egy erdélyi körútra készülök" - mesélte Jankovics Marcell, felsorolva, hogy többek között Londonba és Oslóba is elkísérte a produkciót. Mindkét vetítés nagy sikerrel zajlott - tette hozzá.

Arról is beszélt, hogy jelenleg egy háromrészes tévés produkción dolgozik a Szent István-év kapcsán."Hagyományaimat követve megint szeretnék ismeretterjesztő filmeket is csinálni" - mondta. A magyar szentekről szóló sorozatban Szent Istvánról és a Szent Koronáról is szó lesz. A Focus Film produkciós cég gyártásában készülő minisorozat operatőre Nádorfi Lajos, Jankovics Marcell pedig, aki a forgatókönyvet írta és az epizódokat rendezi, egyúttal a műsor moderátora is. A rendező hozzáfűzte: szeretné, ha karácsony táján bemutatnák.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.