Az nem meglepetés, hogy Stephen Frears tökéletesen profi módon elkészített filmet tesz le az asztalra. Bármilyen műfajt kíván is meg az alapanyag, tökéletesen megrendezi: gondoljunk csak bele, mekkora különbség van mondjuk a Pop, csajok, satöbbi című Nick Hornby-adaptáció és mondjuk a Diana halálát feldolgozó dráma, A királynő között. Frears versenyfilmje, a Cheri azonban „beköthető" az életműbe, nyugodtan feltehetjük majd a polcra a Veszedelmes viszonyok mellé.

Peter STRICKLAND brit rendező, valamint PÉTER Hilda és PÁLFFY Tibor erdélyi magyar színészek a Varga Katalin című román-brit-magyar koprodukciós filmjük bemutatója előtti fotózáson.

A Cheri is kosztümös mozi, a huszadik század elején, a 20-as években játszódik Franciaországban (Párizsban és Biarritzban), szerelem és szex okozza a történet konfliktusait és a drámai végkifejletet. Kárhozatra ítélt hősei - Lea de Lonval (Michelle Pfeiffer szenzációs alakításában), a visszavonult, igen jómódú kurtizán és ifjú szeretője Cheri (Rupert Friend) - túlzásba viszik a szerelmi játékot, és szenvedélyes vonzalom alakul ki kettőjük között, ám ez túl későn tudatosul bennük. A mű komikus vonalát a Cheri anyját alakító Kathy Batesnek köszönhetjük, aki szinte vibrál a kiállhatatlan intrikus szerepében.

Frears intuitíven profi művész, pontosan tudja, hogy meddig feszítheti a húrt, van eleganciája és stílusa, legyen szó drámai nagyjelenetről, komikus feloldásról vagy direkt szexualitásról. Még arra is jutott figyelme, hogy tisztelegjen a francia filmtörténet előtt: az ötvenes évek új-hullámának narratíváját is becsempészi filmbe, ami rendkívül jól működik korunk látványos operatőri munkájával.

A film szakmai bemutatóját követő sajtótájékoztatón a főszereplő szintén Michelle Pfeiffer volt, és a kora: a színésznő tavaly lépte át a ötvenet, és nagyon jól tartja magát.

- Már a dráma műfaja is kockázati tényezőnek számít manapság. Nemcsak az idősebb színészek nem kapnak munkát, egyre kevesebb az igazi kihívás - mondta Pfeiffer. Továbbá megköszönte a szinte udvarlásba hajló mondatokat, kijelentve: rengeteg munkája van abban, hogy a kamerák és nyilvánosság előtt jól nézzen ki.

Magyar, vagy nem magyar? - ez itt a kérdés a Katalin Varga című versenymű kapcsán. A Budapesten élő Peter Strickland munkája jogilag nem magyar produkció (nincs benne magyar gyártó vagy támogató), de a főszerepeket alakító erdélyi színészek szinte a teljes játékidő alatt magyarul beszélnek. A mű cselekménye pedig az erdélyiek zárt és vallásos világába kalauzol el minket.

Klasszikus bosszútörténetről van szó. Katalin Varga ugyan tíz évig eltitkolta férje elől, hogy a közösen nevelt gyermek nem az övé, hanem azé a férfié, aki megerőszakolta. Amikor kiderül az igazság, távoznia kell a falujából. A helyzetet arra használja fel, hogy felkutassa és megölje azt a két férfit, aki meggyalázta. A szemet szemért, fogat fogért törvénye azonban végül az asszonyt is utoléri.

Érdekes atmoszférája van Strickland drámájának, ám nagyon szegényes kiállású produkció. Gyenge felbontású videóra forgott, ami a nagyítás után a Berlinale palotája óriásvásznán nagyon kiábrándító képet eredményez. Dramaturgiailag egyben van a film, de nem tudok szabadulni attól a gondolattól, hogy ezt bizony már nagyon sokszor láttuk (a bosszútörténetet milliószor, a csángók világát pedig Zsigmond Dezső életművéből). De legalább van min rágódni. Attól tartok, örök rejtély marad, hogy ez az amúgy korrekt munka mit keres egy A-kategóriás filmfesztivál versenyprogramjában.