galéria megtekintése

Tizenöt éve jár mindenkinek az ingyenes tudás

0 komment


Veres Dóra

Nem tervez nagyobb változásokat Jimmy Wales, a Wikipédia társalapítója a közeljövőben. Mint lapunknak mondta, a Wikipédia ingyenes marad, és bízik benne, hogy hamarosan a világ minden táján elérhetik majd az emberek.

Tizenöt évvel ezelőtt, 2001 január­jában indult útjára a bárki által szerkeszthető online enciklopédia, a Wikipédia. Több mint 38 millió szócikkét 290 nyelven több százmillió ember használja a világ minden tájáról nap mint nap. Jimmy Wales cseppet sem bánta meg, hogy nem tették fizetőssé az oldalt. Az online adatbázis ingyenes és nonprofit, a Wikipédiában nincsen reklám. A floridai székhelyű Wikimédia Alapítvány üzemelteti, mely bevételeit adományokból és pályázati pénzekből biztosítja.

S noha Wales elégedett az eredménnyel, elismeri, van még hova fejlődni. – Az a célunk, hogy a világon mindenki ingyen juthasson hozzá az emberi tudásanyag összességéhez – mondta a Népszabadságnak, hozzátéve, ennek megvalósítását az egyre olcsóbb okostelefonok terjedésében látja. – A lapletöltések száma mára a hagyományos és mobil eszközökről nagyjából azonos – nyilatkozta lapunknak ezzel kapcsolatban Gyenes Orsolya, a Wikimédia Magyarország Egyesület elnökségi tagja, aki maga is rendszeresen szerkeszt szócikkeket.

A Wikipédia egyik legnagyobb kihívása talán az új szerkesztők bevonása, ám Wales szerint a szabad enciklopédia önkéntesei­nek száma globálisan stabil. Azt azonban nem tagadta, hogy az indulás utáni első néhány évben a közreműködők aktívabbak voltak. Szerinte az inspirálta akkor őket, hogy elsőként írhattak meg egy bejegyzést, és azt nagyon izgalmasnak találták.

 

Ráadásul újdonságnak számított, hogy bárki szabadon szerkeszthet egy új szócikket, könnyedén belenyúlhatott másokéba is. Az oldal rendkívül gyorsan fejlődött, az első év végére már 18 nyelven volt elérhető. Igaz, 2002-ben még az anyagok mintegy 90 százaléka angol nyelvű volt, 2004 januárjára viszont a cikkek több mint fele más nyelven íródott.

Jimmy Wales: Az aktív önkéntesség a mozgatórugó
Vincent West / Reuters

A hazai változat 2003. július 8-án indult, és ma csaknem 380 ezer magyar nyelvű szócikket tartalmaz. A magyarországi szerkesztők száma az elmúlt két-három évben nagyjából stagnál, bár az utóbbi hónapokban a szócikkek írói valamivel aktívabbak voltak. – Ez lehet időszakos jelenség vagy egy pozitív trend eleje is. A magyar Wikipédián jelenleg körülbelül 110 nagyon aktív, havonta legalább száz szerkesztést végző szócikkíró van – jegyezte meg Gyenes.

Ahogy külföldön, itthon is rendszeresen szerveznek összejöveteleket, ahol a Wiki-szerkesztők szemtől szemben is megvitathatják a felvetődő problémákat, vagy az éppen aktuális technikai újításokról egyeztethetnek. Január 16-án is együtt ünnepelik majd meg a Wikipédia születésnapját, amelyről világszerte különféle rendezvényekkel, konferenciákkal, eseményekkel emlékeznek meg a szerkesztői közösségek. A hazai találkozókra általában egy-két tucatnyian jönnek össze.

Jimmy Wales szerint ez a Magyarországon is aktív önkéntes közösség a legfontosabb mozgatórugója a Wikipédiának, amelyen bárki szabadon szerkesztheti a másik anyagát. A bejegyzések nem állnak senki fennhatósága alatt. Az emberek osztoznak a felelősségben, és mindig helye van a vitának. Minden cikknek és minden egyes regisztrált felhasználónak létezik egy úgynevezett vitalapja, amelyen akárki szóvá teheti az észrevételeit.

Wales az utóbbi időben kifejezetten a szerkesztési elvekkel, a vitás ügyek rendezésével foglalkozik, bár ha ideje megengedi, szerkeszt is. Arról, hogy milyen fejlesztések várhatók a jövőben, szűkszavúan beszélt. Mint mondta, az elsődleges szempont továbbra is a minőség, vagyis hogy semleges, tényszerű tartalmakat állítsanak elő.

– Gyakran előfordul, hogy cégek vagy magánszemélyek PR-anyagokat vagy a honlapjukon megtalálható bemutatkozó szöveget teszik közzé. Ezt azonban általában rövid időn belül észreveszik az oldal adminisztrátorai vagy járőrei, akik folyamatosan figyelik az elavultabb ellenőrzött lapokat és a friss változtatásokat. Ők azok, akik az esetleges hibákat, káros szerkesztéseket szűrik – jegyezte meg Gyenes, hozzátéve: ilyen esetekben azonnal írnak a szerkesztőnek, és kérik, a leírtakat támasszák alá független forrásokra hivatkozva. Örömmel segítenek is átírni a bejegyzést, ha erre igény van, de ha nem találnak megfelelő, elfogulatlan forrásokat, a bejegyzést törlik.

A Wikipédia társalapítója úgy véli, a jövőben egyre nagyobb szerepe lesz az oktatásban az adatbázisnak. A fejlődő országokban tett látogatása során több olyan középiskolással találkozott, aki arról panaszkodott, nincs elég könyv a könyvtárban, így a házi feladat elkészítéséhez gyakran a Wikipédiát hívják segítségül.

Gyenes Orsolya szerint a hazai oktatásban is egyre nagyobb teret nyer a Wikipédia mint publiká­ciós felület. Az évek során számos egyetemi kurzusnak lett része valamilyen szócikk létrehozása. Kiemelte, hamarosan interaktív térképek és grafikonok megjelenése várható. Számíthatunk továbbá a szócikkek tematikus kollekciókba való rendezésére és a szerkesztők nagy örömére egy jobb, könnyebben kezelhető kommuniká­ciós felületre is.

Van még hová fejlődnünk
A Wikipédia a rajongók gyorsaságával reagált Bowie halálára
Peter Nicholls / Reuters

Az angol nyelvű Wikipédiában több mint ötmillió szócikk van, a magyarban 378 ezer. A friss hírekre néha meglepően gyorsan reagál a magyar oldal. David Bowie szócikkét halálhírének bejelentése után pár perccel frissítették, de az angol nyelvű Wikipédia gyorsabb volt, és ott az életrajz is jóval részletesebb. A Hosszú Katinkával kapcsolatos botránynak nyoma sincs a sportoló oldalán. Január 14-én délután még a Michelisz Norbert autóversenyzőről szóló bejegyzés sem frissült, holott már 13-án kora délután bejelentették, hogy a pilóta a Hondánál folytatja pályafutását.

Bejelentkezés
Bejelentkezés Bejelentkezés Facebook azonosítóval

Regisztrálok E-mail aktiválás Jelszóemlékeztető

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.