galéria megtekintése

Ingyen adják a könyveket a strandolóknak

0 komment


Bárkay Tamás

Szezonban háromszorosára ugrik a forgalom a Balatonon. A parton is fogy a könyv.

Siófokon június 18-án indul a szezon. A városi könyvtár az éppen felújítás alá vont Siófok Plázson fogadja a publikumot a már megszokott szisztéma szerint, azaz önkiszol­gáló rendszerben. Továbbra sem kell beiratkozni, tehát díjat fizetni sem, mi több, az egységben még könyvtáros sincs: a strandolók érkezéskor leveszik a kiválasztott kötetet a szabad polcról, este meg visszateszik.

Megjegyzendő: a kontroll teljes hiánya ellenére sem igen mentik haza a könyveket a kölcsönzők, elenyésző a lopás. A siófoki könyvtár nagyjából ezer kötetet kínál egyidejűleg. Elsősorban persze könnyedebb olvasmányokat, de a felhozatalba mindig becsempésznek néhány tucatot a legveretesebb irodalomból is – biztosított a városi könyvtárat igazgató ­Laki Judit.

A balatonalmádi Pannonia Kulturális Központ és Könyvtár július 1-jén települ ki a partra, a Wesselényiről elnevezett plázsra, ahol külön e célra létesült épületben és egy pavilonban szolgálják ki a pihenő közönséget. A bibliofil publikum hozzávetőleg ezer kötetből válogathat. Pontosabban: nem, mert ha valaki olyasmit kér, ami a strandon éppen nincs, tíz percen belül ahhoz is hozzáférhet, annyira közel a nagy könyvtár és annyira készségesek a helyi könyvtárosok.

 

Mint az intézményt vezető Sáray Annától tudjuk, az érdeklődés várakozáson felüli, főleg, ami a gyerekeket illeti, akiket a rájuk szabott irodalom mellett a szezonban, tehát augusztus 31-ig még programokkal is várnak. Mindenekelőtt a Meseóra című rendezvénnyel, amelyet mindennap öt és hat óra között tartanak a pavilonban, ahol vagy valamelyik könyvtáros, vagy egy avatott városi önkéntes osztja meg meseélményeit. Értesülésünk szerint tavaly a Mátyás királyos mesékből összeállított műsor vonzotta a legtöbb hallgatót.

Szabad polcos, önkiszolgáló rendszerben üzemelnek a strandkönyvtárak – ingyen
Mediaworks

Emellett évente legalább egyszer tartanak egy író-olvasó találkozót is, itt a gyerekkönyvszerzőkön kívül előfordult már sok más kiválóság mellett Péterfy Gergely és Karafiáth Orsolya is. Az almádi strandkönyvtár extra opciója a Vidd, és olvasd című kezdeményezés, amelynek veleje, hogy bizonyos könyveket úgy is ki lehet kölcsönözni, hogy nem muszáj visszaszolgáltatni. Ezek többnyire ajándékozás és hagyományozás útján állományba került, a szükségesnél több példányban őrzött kötetek. Sáray Anna tapasztalata az, hogy strandidőben viszonylag kevesen óhajtanak Proustot olvasni, a közönség jellemzően a könnyebb irodalom iránt érdeklődik.

A balatonlellei könyvtár ugyan nem vonul le a partra – habár voltak ilyen ambíciói –, de hasonlóképpen kiemelt küldetésének tekinti a nyaralók, tehát a strandolók kiszolgálását. A parthoz ugyancsak igen közeli, 30 ezer dokumentumot kínáló bibliotékának – amelyet eleve egész éves nyitva tartásra kalibrálva nyitottak meg 1975-ben – strandszezonban három-négyszeresére ugrik a forgalma, elsősorban szintén a lektűr iránti érdeklődés okán – ami persze nem jelenti azt, hogy a veretes irodalom ne forogna – tudatta érdeklődésünkre a könyvtárat vezető Orbán Zoltánné.

Vissza-visszatérő jelenség az olyan olvasó, aki a hirtelen megnőtt szabadidejében pótolja régi mulasztásait, és veretes, terjedelmes olvasmányt választ – legutóbb a Háború és békével került nexusba egy látogató ez úton. Köteteik egyébként egészen távoli strandokra is eljutnak, nemrég például egy marék mediterrán homokot pergettek ki egy visszahozott könyvből – jegyezte meg a könyvtárvezető.

Nyári olvasmányok

A könyvtárosok jóslata szerint a skandináv krimik, Agatha Christie és a magyarok közül Fejős Éva, Fábián ­Janka és Rejtő Jenő művei lesznek a legkeresettebbek. A visszafogott becslés szerint nagyjából félszáz kisebb-nagyobb strandkönyvtárat rendeznek be az ­országban szezonról szezonra: szinte minden nagyobb balatoni fürdőhelyen és megyeszékhelyen talál kölcsön-olvasnivalót, aki otthon hagyta a sajátját. A szakma tapasztalatai szerint a vendégek megszokták és megszerették az új lehetőséget, a könyvtár-kitelepülést, miközben a kezdeményezés az intézményeknek is jót tesz, kilépnek a falak közül, és ezzel oldják a könyvtárhoz, a könyvtárosokhoz ragasztott negatív sztereotípiákat.

Bejelentkezés
Bejelentkezés Bejelentkezés Facebook azonosítóval

Regisztrálok E-mail aktiválás Jelszóemlékeztető

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.