galéria megtekintése

Ilyen lesz Pest úri bulinegyede

A következő évadban megnyílhat a Moulin Rouge, amely a Budapesti Operettszínház kamarájaként működik tovább Kálmán Imre Teátrum néven. Jóváhagyta a terveket a VI. kerület, jövő héten jelenik meg a felújítással kapcsolatos közbeszerzési kiírás – tudtuk meg az operettszínház főigazgatójától, Lőrinczy Györgytől.

A két épület és az intézmény helyzete meglehetősen sajátos. A színház fenntartója az állam, az épületek a főváros tulajdonában vannak, és helyrajzilag Terézvároshoz tartoznak. Így három szervezettel kell egyeztetniük az egykori mulató rekonstrukcióját. Az operett évi bruttó 260 millió forintos bérleti díjat fizet a fővárosnak, és idén 40 milliót kapott az új játszóhely állagmegóvására. Mint Lőrinczy elmondta: szerencsésebb lenne, ha az épületek átkerülnének az államhoz, és a színház lemondana arról a 260 millió forintról, amelyet bérleti díjként kap a fenntartótól, és ezt a minisztérium átcsoportosíthatná a vidéki – nemzeti besorolású – színházaknak.

Fotó: Koncz György / Népszabadság

Az elmúlt időszakban befejeződött a Teátrum gépészeti felújításának nagy része, ami 34 millió forintba került. A jövő héten megjelenő kiírás keretösszege: 210 millió forint, ebben nincs benne a színpadtechnika 50-150 ezer forint közötti költsége. Ez utóbbit csak 2017 elején kezdik el beszerelni, de a színház funkciója elindulhat az operettszínház utazó színpadtechnikájával is. A felújítás fedezete egyébként benne van és lesz az egymilliárd forintos bázistámogatásban, amelyet tavaly ítélt meg az állam a 2016–17-es évekre a rekonstrukcióra, és ebből gazdálkodják ki a két hely üzemeltetését is.

 

A Kálmán Imre Teátrum előcsarnokát összenyitják az operettével, a közös térben bisztrót alakítanak ki. Az összenyitással megközelítenék a hajdani Somossy Orfeum építészeti megoldásait. A terembe kétszáz szék rakható be, vagy 130 nézőnek asztal. Olyan rendezvényekben is gondolkodnak, amelyekhez nem kellenek se székek, se asztalok.

Az operettszínház tavaly októberben levélben kérte a fővárosi önkormányzat hozzájárulását a 4223 négyzetméter alapterületű Moulin ­Rouge felújításához. A teátrum a 2014-ben aláírt bérleti szerződésre hivatkozva azt is felvetette, hogy a beruházási költségeket leírná az éves nettó 220 millió forintos bérleti díjból, mondván, az épület helyzetének rendezése a szomszédos színház és a tulajdonos főváros közös érdeke, az elvégzett beruházások pedig növelik az épület értékét.

A főváros több hónapos egyeztetés után mérlegelve a kérést arra jutott, hogy nettó 39 millió forintot biztosít a felújításhoz. A bérleti díj csökkentésébe azonban nem egyezett bele. A beruházás részleteit külön megállapodásban rögzítették a felek. Ennek értelmében az önkormányzat az eredeti elképzeléstől eltérően nem saját maga folytatja le a saját forrását érintő közbeszerzést, hanem az operettszínházat bízza meg azzal. Ezt a teátrum a többi közbeszerzéssel együtt folytatja le, és a szállítói-kivitelezői szerződéseket is a színház köti meg – az önkormányzat nyilvántartása szerint – nettó 161 millió forint értékben. A főváros ugyanakkor a tulajdonosi hozzájárulásban külön hangsúlyozza, hogy bármennyit is költ a bérlő a Moulin Rouge épületére, az ingatlanban nem szerez tulajdonjogot. A beépítésre kerülő anyagok kivétel nélkül az önkormányzat tulajdonába kerülnek. A fentiekről szóló határozatot a múlt héten fogadta el a főváros tulajdonosi bizottsága.

A színház tájékoztatása szerint a munkálatokkal ez év végéig végeznek.

Kálomista a Tháliába, Radó az Újszínházba?

Nemrég pályázatot írtak ki az operettszínházzal szemközti Thália Színház igazgatói posztjára.

Megkerestük Bereményi Gézát, a jelenlegi vezetőt, válaszából azt szűrtük le, nem pályázik. Lapunk információja szerint a jelenlegi menedzser-igazgató, Kálomista Gábor adja be elképzeléseit. A filmproducer Kálomista kérdésünkre nem cáfolta, hogy pályázni fog. Úgy tudjuk, a Pesti Broadwayről szóló tervei egyike, hogy fedjék be a Nagymező utca azon részét, ahonnan már korábban kitiltották az autókat. Egyelőre a trolik még járhatnak, ám az átalakítással ezek a járművek is kikerülnének innen, helyükre teraszok és esetleg szabadtéri színpadok települhetnének. Ez a többi színház számára is ideális megoldás lenne. Kálomista lapunknak annyit mondott: a pályázatából majd sok minden kiderül.

A közelben lévő Újszínház ­igazgatói posztjával kapcsolatban azt tudtuk meg: bár Dörner György folytatná a munkát, de akad új jelentkező is: a színész-rendező Radó Denise, a ­szolnoki Szigligeti Színház tagja, aki az elmúlt években rendszeres háziasszonya a fővárosi önkormányzat ünnepségeinek.

Bejelentkezés
Bejelentkezés Bejelentkezés Facebook azonosítóval

Regisztrálok E-mail aktiválás Jelszóemlékeztető

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.