Álmosan telt a vasárnap délután Kaposváron. A délelőtti koncert mindenkinek meghozta az étvágyat, így hát a közönség nem sokáig álldogált csoportokba verődve a Kultúrpalota lépcsői előtt, ahogy azt a kellemes nyárestéken, a csillagokkal pöttyözött égbolt alatt tenni szokta. Jobb ötletnek tűnt egy könnyű ebéd és egy kellemes pohár bor mellett megosztani egymással az élményt; a főtér és környéke tehát hamar kiürült. Egyedül a szökőkút csobogása és a benne tapicskoló kisgyerekek nevetése vert visszhangot, meg olykor a megkonduló harangszó. A tegnapi esküvő ottfelejtett emlékei, néhány szélfútta vörös rózsaszirom, lassan hömpölyögtek le a templom előtti lépcsőkön.

Mózsi Gábor / Rockstar Photographers

A téren időnként gyors léptekkel áthaladt egy-egy próbára vagy ebédelni siető művész – hát igen, míg a közönség ejtőzik, ők nem pihenhetnek, készülnek az esti varázslatra, amely mögött csak sejteni lehet, mennyi és mennyi kemény próbaóra áll. Sokan még a hotelben is gyakorolnak; van valami regényes abban, amikor, végighaladva a hosszú, vörös szőnyeggel borított, gyengén megvilágított folyosón innen is, onnan is hegedűszót hall az ember a zárt ajtók mögül. Ha valami, hát ez biztosan hozzátartozik a Kaposfest oly sokat emlegetett diszkrét bájához. (Egyébként ha amolyan igazi „kulisszás” élményre vágynak és kíváncsiak arra, hogyan születnek az esti szuperprodukciók, böngésszék át a zeneiskolában kifüggesztett táblázatot és alkalomadtán üljenek be egy nyilvános próbára! Érdemes szemfülesnek lenni, ugyanis – nem véletlenül – rekordsebességgel telnek be a limitált helyek…)

És a közönség hálás. Hálás a flow-élményért, ami csak úgy sodorja magával, messze kifelé a tér-idő kontinuumból, hálás minden egyes elgyengült pillanatért, felszabadult sóhajért, az intenzíven megélt mélységekért és magasságokért, az elkalandozó, majd visszataláló gondolatokért, az érzékiségért. Befogadóak és nyitottak az újra. Nem ritkán találkozni olyanokkal, akik rendszeresen visszajáró Kaposfest-rajongók (akár a kezdetektől fogva), és nemcsak hogy elégedettek az idei változásokkal, de pozitív előjellel emlegetik azokat.

Mózsi Gábor / Rockstar Photographers

Monoki Klára például azt emelte ki a minden nap nyomtatásban megjelenő fesztiválújság, a Kaposfest Times kérdésére, hogy mennyire sokat gazdagodott a repertoár az Erkel Ferenc Kamarazenekar meghívásával, a koncertek izgalmasabbak és élménydúsabbak lettek az ő közreműködésükkel. Marika néni, akit már egy korábbi bejegyzésben is említettünk, idős kora miatt Budapesten már nemigen jut el késő estébe nyúló komolyzenei koncertekre, így most egy hét alatt igyekszik feltöltekezni az elkövetkező hónapokra – egyetlen előadást sem hagyna ki. Jó látni, ahogy mindenki odafigyel a törékeny, ősz nénire, leülnek hozzá beszélgetni, segítenek neki lejutni a lépcsőn vagy egyszerűen csak összemosolyognak vele a szünetben. A kaposvári Szabó Veronika elfogódottan azt mondta: el sem tudott volna képzelni édesapjának szebb születésnapi ajándékot, mint a frenetikus élményű nyitókoncertet. Van olyan is, aki messzebbről érkezett: az ír származású David és magyar párja, Mónika idén először utaztak le együtt a Somogy szívébe. David az interneten bukkant a fesztiválra és már tavaly óta várta, hogy jöhessen és meghallgassa a számára oly kedves Brahms-műveket. Mindketten kiemelték a zenészek profizmusát, a repertoár változatos összeállítását, a családias légkört, amelyhez a város rendezettsége és szépsége is hozzájárul.

Igen, a hangulat tényleg családias itt. A nézők és a művészek már egymáshoz szelídültek, megismerik egymást, manír nélkül elegyednek beszédbe. A koncertek után cinkos pillantásokat váltanak a közösen megélt emlékek fölött, odaköszönnek, kezet fognak. Találkoznak.

Lehetne ennél többet kívánni?