galéria megtekintése

Így telt Angelina Jolie és Brad Pitt tizenkét közös éve

2 komment

B. B.

Tizenkét éven át hihettünk benne, hogy Hollywood két legszebb és legszimpatikusabb embere boldogan élhet együtt, amíg meg nem hal, miközben csupa olyan dolgot tesznek, amitől jobb hely lesz a világ. Kedden azonban minden egész eltört, kiderült, hogy a pár válik. Elveszítettük az illuziót, így nem maradt más, mint hogy felidézzük a Brangelina-sztori legfontosabb állomásait a Mr. és Mrs. Smith-től kezdve a válókereset beadásáig.

2005. január

Év elején felröppen a hír, hogy Angelina Jolie és Brad Pitt összejött a Mr. és Mrs. Smith forgatásán, amikor Pitt még Jennifer Aniston férje volt. Tagadják, hogy a forgatás alatt bármi történt volna köztük, de Jolie később elismeri, hogy egymásba szerettek. Aniston beadja a válókeresetet.

 

2005. június

Bemutatják a Mr. és Mrs. Smith-t, amelyben egy bérgyilkos házaspárt alakítanak, akiknek egymást kéne eltenniük láb alól. Szemben azokkal a jóslatokkal, hogy a film meg fog bukni, mert Amerika nem szereti a házasságtörőket, az USA-ban 186 millió dollárt kaszál, világszerte összesen pedig 478-at. Az emberiség sajnálja Anistont, de a keblére öleli Brangelinát.

2005. július

Jolie örökbe fogadja második gyerekét, az etióp Zaharát. Pitt majd 2006 elején veszi a nevére a kislányt, a kambodzsai Maddoxszal, Jolie 2002-ben örökbefogadott fiával együtt. Jolie ugyanebben a hónapban kambodzsai állampolgárságot kap természetvédelmi tevékenysége elismeréseképpen: korábban megvásárolt és vadasparkká alakított egy területet, ahol vadászok veszélyeztettek kihalóban levő állatfajokat.

Brad Pitt és Zahara 2007-ben

2006. május

Jolie megszüli első Pitt-tel közös biológiai gyereküket, Shiloh-t a paparazzóktól távoli Namíbiában. Emiatt Brad Pitt kihagyja új filmje, a Bábel cannes-i premierjét. Az első bébifotókat a People magazin veszi meg, állítólag több mint 4 millió dollárért. A bevételt a pár az UNICEF-nek adományozza.

Shiloh és Angelina Jolie 2007-ben

2006. október-november

Jolie és Pitt kijelentik, hogy addig nem házasodnak össze, amíg melegek nem házasodhatnak az USA-ban. A kambodzsai alapítvány tevékenységét kibővítik, és átnevezik Maddox Jolie-Pitt Alapítvánnyá.

2007. március

Mivel a vietnami törvények nem teszik lehetővé, hogy két, nem házas ember együtt fogadjon örökbe, Jolie fogadja örökbe a Pax nevű, vietnami kisfiút. Pitt 2008 elején veszi a nevére.

Shiloh, Angelina, Pax és Maddox 2010-ben

2007. december

Pitt létrehozza a Make It Right Alapítványt, ami New Orleans újraépítésében segít a Katrina hurrikán után.

2008. május

Jolie a világ legszebb kismamája Cannes-ban a Kung Fu Panda premierjén zöld estélyijében. A ruhát az esemény után odaajándékozza Jack Black terhes feleségének.

Angelina Jolie és Brad Pitt a Kung Fu Panda 2008-as premierjén Cannes-ban

2008. július

Jolie Nizzában megszüli Pitt-tel közös ikreit, egy Knox nevű kisfiút és egy Vivienne nevű kislányt. A bébifotók ezúttal 14 millió dollárért kelnek el, a legnagyobb összegért, amit valaha hírességekről készült fotóért fizettek. Természetesen ezt is jótékony célra fordítják.

2009. február

Jolie-t az Elcserélt életek főszerepéért, Pittet a Benjamin Button különös élete főszerepéért jelölik Oscar-díjra. A februári gáláról mindketten üres kézzel távoznak: előbbit Kate Winslet (A felolvasó), utóbbit Sean Penn (Milk) győzi le.

2010. ősz

Jolie Budapesten forgatja A vér és méz földje című első rendezését. A várost két hónapon keresztül lázban tartja a hol a Rózsák terén, hol a József Attila lakótelepen, hol a Margit hídnál felbukkanó Jolie, akinek az oldalán legtöbbször a fotózgató Pitt is felbukkan. El is lopják a fényképezőgépét.

Brad Pitt és Angelina Jolie Budapesten 2010 novemberében

2011. szeptember

A Pénzcsináló című filmje kapcsán adott egyik interjújában Pitt először beszél igazán nyíltan Jennifer Anistonhoz fűződő kapcsolata válságáról. Kijelenti, hogy akkoriban „nem élt izgalmas életet”, és „megpróbált úgy tenni, mintha a házassága más lenne, mint ami valójában volt”. Kijelenti, hogy Angie mellett végre elégedett az életével.

2012. április

Jolie és Pitt bejelentik, hogy eljegyezték egymást, de még nem tudják, mikor házasodnak össze. Ugyanebben a hónapban Jolie-t, aki 2001 óta az ENSZ jószolgálati nagykövete, és ilyen minőségében rendszeresen felszólal a menekültek és nők jogaiért és háborús zónákat keres fel, kinevezik António Guterres menekültügyi főbiztos különmegbízottjává.

2013. február

Jolie mindkét mellét eltávolítják, hogy megelőzzék a mellrákot, amely orvosi vélemények szerint 87%-os eséllyel kialakult volna a szervezetében. Jolie egy májusi, személyes hangvételű cikkben hozza nyilvánosságra a műtét tényét. Írásában kiemeli „szerető és támogató párját” is, aki a műtétek alatt végig vele volt.

Angelina Jolie és Brad Pitt első nyilvános szereplése Jolie műtétje után 2013 júniusában

2013. március

Piacra dobják a Jolie és Pitt franciaországi Correns-ban található birtokáról származó rozét.

2014. augusztus

Jolie és Pitt összeházasodnak Correns-ban. Az eseményen csak a család és a legközelebbi barátok vesznek részt. Jolie megváltoztatja a vezetéknevét Jolie-Pittre.

2015. március

Jolie petefészkeinek eltávolításáról ír újabb újságcikket. Ebben is meleg szavakkal nyilatkozik férjéről, aki Franciaországból rögtön hazarepült, amikor kiderült, hogy feleségének talán korai stádiumban lévő petefészekrákja van.

Brad Pitt és Angelina Jolie A tengernél című filmben

2015. november

Bemutatják Jolie új, A tengernél című rendezését. A Mr. és Mrs. Smith óta ez az első film, amelyben együtt játszanak, mégpedig egy házaspárt, akiknek súlyos válságban van a kapcsolata. Jolie nem győzi minden interjúban elismételni, hogy a film nem önéletrajzi, sőt, nagyon jót tett a kapcsolatuknak a közös munka.

2016. szeptember 20.

Jolie ügyvédje bejelenti, hogy Jolie válókeresetet adott be, kibékíthetetlen ellentétekre hivatkozva. Állítólag Jolie kizárólagos felügyeletet kért a gyerekek fölött. Pitt úgy nyilatkozik, hogy „Nagyon szomorú vagyok, de most a gyerekeink jólléte a legfontosabb”. Pletykák szerint Pitt mértéktelen fűszívása és dührohamai miatt döntött Jolie a válás mellett.

Az internetet rögtön elárasztják az elégedett Jennifer Anistonos mémek.

Bejelentkezés
Bejelentkezés Bejelentkezés Facebook azonosítóval

Regisztrálok E-mail aktiválás Jelszóemlékeztető

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.