Így működött a kádári propagandagépezet

A Fotóhónap 2014 központi tematikájához kapcsolódik Tommaso Tanini kiállítása a Műcsarnokban. A fotográfus az egykori keletnémet titkosszolgálat (Stasi) mindennapi érzelmi manipulációs eljárásait kívánja feltárni, alkotásainak alapvető, kínzó felvetése, hogy miként fordulhat az ember az őt elnyomó, megfélemlítő rendszer helyett saját szerettei ellen, illetve hogyan lehetséges mégis felülkerekedni a hatalom keltette szorongáson.

Tommaso Tanini érzelmi szubjektív hangvételű fotókiállításához kapcsolódóan ugyancsak a Műcsarnokban csütörtökön 18 órakor vetítik Papp Gábor Zsigmond: Az ügynök élete című dokumentumfilmjét, mely a Kádár-korszak „fénykorának" ideológiai nevelésébe, propagandagépezetébe enged bepillantást.

A Kádár-korszak egyik sajátságos filmkészítő műhelyében, a Belügyi Filmstúdióban 1958 és 1988 között több száz propaganda-, oktató-, kis- és nagyjátékfilm készült. Ezeknek egy része széles tematikus skálán igyekezett okítani titkosrendőreinket az államrend védelmére. A témák között szerepel titkos házkutatás, célszemélyek operatív megfigyelése, lehallgató készülékek telepítése vagy ügynökök és besúgók beszervezése.

Az oktatófilmek primitív narrációja némiképp ellentétben áll „magasztos" céljukkal, amitől nevetségesnek és kisszerűnek hatnak. A filmek kidolgozottsága pedig megdöbbenti a mai nézőt: elképesztő, hogy a Kádár-korszak fénykorában mennyi energiát öltek az ideológiai nevelésnek ebbe a csöppet sem olcsó és egyszerű formájába. A legérdekesebb részletek kiválasztásával az alkotók bemutatják a kádári diktatúra erőszakszervezetének működését és észjárását.

A programon 800 forintos külön jegy megvásárlásával lehet részt venni.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.