Így kerülnek a békétlenkedők egy színpadra Orbán Viktorral
Katona József Bánk bánja a jelen európai és sajátos magyar valóságába kalauzolta az alkotótábor résztvevőit, továbbá az aktív közönséget a német fővárosban.
Tegye fel a kezét, aki részt vett bármilyen utcai demonstráción az elmúlt egy évben! – kéri közönségét a berlini Radialystem színpadán álló nyurga huszonéves lány olyasfajta lelkesítő hangsúllyal, mintha egy zsúrnyi megszeppent nyolcévest akarna szóra bírni. Más estéit általában nem a reflektorok fényében tölti: ahogy a mellette álló nyolc fiatal, ő is azért szerepel a Krétakör Bánk bán ACT (Activists Contribute to Theatre) produkciójában, hogy szociális területen tevékenykedő aktivistaként Magyarország társadalmi nyavalyáiról hívja gondolkodni a fehér székeken ülő – többnyire német – közönség tagjait.
Jó néhány kéz emelkedik fel válaszul. – Most az, aki benne van valamelyik politikai pártban! – kiáltja egy másik aktivista. Senki. Vagy csak senki nem szeretne magyarázkodni. – Akkor az, aki a labdarúgó Eb idejére kirakta az ablakába a német zászlót! – Hiába vannak megőrülve a focitól, most sem teszi fel a kezét senki.
De kisülhet-e bármi jó abból, ha egy csapat magyar Berlinbe jön, és nemzeti kulturális kincse egyik olyan műtárgyát mutatja meg a helyieknek, amit ők maguk sem néznének meg még egyszer? Ki, állítja a Krétakör, csak ripityára kell zúzni, aztán a darabjaiból valami újat építeni.
Mert a Bánk bánk veszedelmes, de nem azért, amiért az ősbemutató idején Széchenyi István gondolta. Hanem mert a Katona József alkotásában lerajzolt jellemek és jelenetek egy az egyben párhuzamba állíthatók a mai Magyarország hőseivel és drámáival.
|
A Krétakör lerombolta, majd újraépítette a nemzeti klasszikust
Fábián Évi |
Így kerülnek a fosztogató idegenektől tartó békétlenkedők egy színpadra az asszonyaira és lányaira vadászó bandákat álmodó Orbán Viktorral, Ottó a gólyatábori erőszaktevővel, a Melindát vádló Bánk bán az erőszaktevő úszóedzőt mentegetővel.
Nem előre megírt szövegkönyvet nyomott Schilling Árpád az előadásra készülő aktivisták kezébe. Az összesen három hétig tartó alkotótábor ideje alatt a szereplők dolga volt, hogy saját valóságuk tükrében értelmezzék a Bánk bán egyes részleteit, és a saját történeteiken keresztül meséljék el a dráma hőseinek sorsát.
|
Schilling Árpád mint mindig, most is közéleti tükröt tart
Fábián Évi |
Aztán – miközben Darvas Kristóf öt percben elzongorázza az Erkel-operát – portrékat vetítenek: magyar arcokat. Kérgeseket és simákat, üveges és hunyorgó tekintetűeket. Úgy megvilágítva, mintha egy kórházi mosdó könyörtelen neonfényében fényképezték volna őket. Nézhetnek bárhogy: elkínzottnak tűnnek.
A Spree partján álló régi szivattyúház barna csempével kirakott színháztermében végül kigyulladnak a fények. A közönségen a sor, hogy megválaszolják a szereplők kérdéseit, és kifejtsék véleményüket az évszázadok óta szorongató társadalmi konfliktusokról. Hiszen az idegengyűlölet, a hímsovinizmus, a homofóbia és a korrupció nem csak a magyaroké. Ám a válaszokat hallva kiderül: a Bánk bán tényleg máig a miénk.
