Igazából el vagyunk kényeztetve

Hol van már az egykori tévéjáték-dömping meg a sok színházi közvetítés?!

BUBNÓ TAMÁS: Nem is beszélve a rádióról! Gyerekként abból hallgattam a színházi közvetítéseket Miskolc közeli kis falunkban. Aztán, mikor a hetvenes évek végén a rádió zenei szerkesztője lettem, engem is rengetegen ismertek. De ennek vége.

Básti Juli a Nem félünk a farkastól előadása közben Forrás: Horváth Judit / Centrál Színház

BÁSTI JULI: Tessék, megint nyafogunk. Én a nagymamám történeteit hallgattam végig, aki két háborút is túlélt, és úgy gondolom, többet kéne örülnünk annak, hogy milyen békés életünk van. Tudom, ma is sok a szörnyűség, küzdeni kell ellenük, de

a korábbi nemzedékekhez képest nagyon el vagyunk kényeztetve.

BUBNÓ TAMÁS: Ráadásul, ahol mi is ténykedünk, a kultúra világában, olyan értékek vannak, amelyek egy életen át örömet tudnak adni. A szerzetesek mindig jól elvoltak azzal, hogy énekelnek és imádkoznak. Csak hogyan közvetítsük ezt a gyerekeinknek, akik technikai káprázatok, nyitott országhatárok között nőnek fel. Én annyit tudok csinálni, hogy a családban meg az iskolában megmutatok dolgokat, amelyek századok óta mélyen képesek hatni. Meg rámutatok, hogy

az interneten rákattinthatnak színházi előadásokra, nívós koncertekre, művészi filmekre is.

BÁSTI JULI: A gyerekeimet azért adtam Waldorf-iskolába, mert rosszul vagyok a mai teljesítményőrülettől, ami semmiben sem enged elmélyülni. Ott egészen másképp folyik az oktatás. Mindig igyekeztem lelassítani a gyerekeimet. Kiskorukban elalvás előtt mesét mondtam vagy olvastam nekik, és volt egy 20-30 perces dalcsokrom. A legkisebb fiam, aki egyébként nagyon sokat zenél, a saját szobáját úgy hívja: a Béke Szigete. Ezzel együtt internetezik, csinálja a mai dolgokat, de elképesztő szüksége van a csöndre, a befelé fordulásra is.

BUBNÓ TAMÁS: Kodály mondta, hogy

kilenc hónappal a szülés előtt kell kezdeni a zenei nevelést.

Én a Schubert-dalciklust énekeltem négy hónapos Lőrinc fiamnak. Aztán kamaszkorában jött a gitározás, a heavy metal, de nem zavart. Mert tudtam, hogy ott vannak már benne azok a kulturális alapok, amelyekből majd táplálkozni tud, ha megunja a divatos dolgokat.

MAGAZIN: Szeretik az ünnepeket?

BÁSTI JULI: Persze. Az ünnepek mindig jók. Húsvétkor hagyományosan versikéket írunk, a férjemmel mi leszünk a nyúl, éjszaka elrejtjük az ajándékokat, és a versikék segítségével kell megkeresni azokat. Van, hogy fel kell menni értük a budai Tündér-sziklára. Nagyon izgi vándorút szokott kikerekedni ebből, remélem, tovább fogják majd adni. Nagy a rokonság, igyekszünk minden születésnapot, névnapot, ünnepet megtartani, nagyon sokat találkozunk.

BUBNÓ TAMÁS: Én beleszülettem, egy papcsaládban állandóan ünnepekre kellett menni. Bár focizni azért jobban szerettem, mint templomba járni.

Egy időben kevésbé törődtem az ünnepekkel, de most megint nagy örömet okoznak.

Édesanyám még szerencsére él, hamarosan kilencvenéves lesz. Amikor ő megfőzi a hagyományos húsvéti menüt, amelynek a végén tálalják a húslevest, azt senki ki nem hagyná. Szerencsi nagyapámnál a hatvanas években, László-napokon harminc-negyven ember jött össze. Énekeltünk, nagyanyám zongorázott, én meg bebújtam a zongora alá dobolni. Ezeket a dolgokat nem lehet elfelejteni.

BÁSTI JULI: Muszáj éreznünk, hogy tartozunk valahova. A legidősebb fiam azt mondta az egyik nagy családi összejövetelnél: – Érzem a biztonsági hálót.

MAGAZIN: Saját életükben milyen ünnepi pillanatokat éreztek?

BÁSTI JULI: Szerencsére a pályám gyakran megajándékoz ilyen érzéssel. Mikor a Katona József Színházzal végigturnéztuk a világot, minden előadás igazi ünnep volt. Állva tapsoltak az emberek a legkülönfélébb helyeken. De számomra mind a mai napig, ha úgy érzem, tetszik a nézőknek, amit csinálunk, ünnep egy előadás.

Bubnó Tamás Földi D. Attila / Népszabadság

BUBNÓ TAMÁS: A Szent Efrém Férfikarral kifejezetten ünnepi imákat énekelünk. Az Orientale Lumen-sorozat koncertjein általában tele van a bazilika. Jólesik, hogy  az emberek odajönnek hozzánk, köszönetet mondanak, de az igazán ünnepi pillanat, amikor teljes csendben van 1100 ember. És senki se gondol arra, hogy itt tapsolni kéne. Mert a bizánci zenei hagyomány pont arról szól, hogy tegyünk félre most minden földi gondot, és vegyünk egy lelki fürdőt.

MAGAZIN: A Nem félünk a farkastól Martha szerepe a színésznők számára ünnepi jutalomjáték, nagy művészi kiteljesedés.

BÁSTI JULI: Nem szeretem a „jutalomjáték” szót. Meg általában a nagy szavakat. Ez is csak egy szerep. Egy nagyon jól megírt szerep. Többször felkértek már rá, de vagy túl fiatalnak éreztem magam hozzá, vagy más okok miatt nem mertem belevágni. Most mindenki és minden a helyére került, szeretem játszani, de életem egyik legnehezebb munkája volt. Óriási feszültségeket gerjesztett mindenkiben, nagyon felforgatta a lelkemet, és ami egyáltalán nem jellemző rám, otthon sem tudtam szabadulni tőle. Csak most kezdek kijönni ebből az állapotból.

Egyszerűen nem értettem, hogyan tudja két ember ennyire gyötörni egymást.

Tőlem ez borzalmasan távol áll, Martha szétesett, kíméletlen figurája még inkább. Utálok játszmázni, próbálok mindig nagyon őszintén és egyenesen viselkedni a közelemben lévő másik emberrel. Gyötrelmes, ugyanakkor lebilincselően izgalmas folyamat volt, amíg megértettem, hogy az egész mögött valami pokoli egymásrautaltság meg szeretet van, és megtaláltam magamban azokat a pontokat, amelyek el tudtak vezetni Martha alakjához.

MAGAZIN: A Szent Efrém Férfikar újabb ünnepre készül.

BUBNÓ TAMÁS: Az Orientale Lumen – Kelet Világossága programunk koncertjeit mindig a Julián-naptár szerinti ünnepeken tartjuk. Most május 1-jén lesz az ortodox húsvét, 150 gyerekkel, a Lautitia Kóruscsalád három együttesével fogunk énekelni. Kocsis Fülöp érsek-metropolita pedig szólista lesz. Izgalmasnak ígérkezik, még nem tudom, hogyan fogunk ennyien mozogni, vonulni a bazilikában, de bízunk az Örökkévalóban. Az Orientale nagyon fontos nekünk. Bevallom,

öt-hat évvel ezelőtt nem gondoltam volna, hogy bizánci zenével rendszeresen meg tudjuk tölteni a bazilikát.

Két éve sikerül megénekeltetni a közönséget is, szerintem sokan ezért jönnek el.

BÁSTI JULI: A Katonával többször is játszottunk Moszkvában, Leningrádban, mindig betévedtem egy-egy székesegyházba, hallottam ilyen koncertet. Lenyűgöző hangzás, az embernek földbe gyökerezik a lába, a lelke meg kiszáll valahová,  jól messze, fel. A zene amúgy is szerintem minden művészetek csúcsa. Aki közel van hozzá, és még művelni is tudja, a legnagyobb mázlista a világon.

BUBNÓ TAMÁS: Sztravinszkij szerint minden zene szakrális. Amit értelmezhetünk úgy, hogy a zenében vannak olyan népektől, kultúráktól független elemek, az amerikai zenetörténészek univerzáliáknak nevezik őket, amelyek valamilyen belső, spirituális dolog felé fordítják az embert. Nevezhetjük Teremtőnek, a Föld Szellemének, bárhogy. Kórusunkban különböző életkorú, vallású, világnézetű emberek vannak, de ahogy az egyik református kollégám mondta: amikor felhúzzuk az Efrém-ruhát, bizánciak leszünk.

BÁSTI JULI: Azt hiszem, egy jó prózai darab is lényegében zenemű. Ha valóban jól sikerül eljátszanunk, kibomlik a saját akusztikája, zenei felépítése. Ha pedig rosszul mondunk el egy „zenei” sort, vagy a rendező nem jól vezényli, hamisak vagyunk.