Micsoda felhozatal!
 |
| A Gemini 1970-ben. Fent (balról): Markó András és Bardóczi Gyula, lent: Kékes Zoltán, Várszegi Gábor, Szabó György |
Bardóczi később a Neoton és az Old Boys, Szabó szintén az Old Boys, Barta a Hungaria és az LGT, Kékes a Hungaria és a Dolly Roll, Baranszky az Apostol törzstagjává vált, s akkor még nem beszéltünk a Gemini két meghatározó billentyűséről, Markó Andrásról és Papp Imréről, valamint Heilig Gáborról (vagy a fejhangon visító Rubettes nem kevésbé kíméletlen magyar változatánál, az M7-esnél kikötő Rusznák Ivánról). E fiúk a Geminiben sokáig csak külföldi nótákat nyomtak, sőt alig néhány nap késéssel rendszeresen lejátszották a New Musical Express brit slágerlistáját. A szövegmondást nem értették volna Liverpoolban vagy Manchesterben, a zene viszont stimmelt, és az itthoni fiatalok odavoltak, amikor Markó a Bee Gees-számokat – a Holidayt vagy a Don’t Forget to Remembert – énekelte, és tomboltak a Good Times, Bad Times (az eredeti előadó a Led Zeppelin), a Black Night (Deep Purple), a Never Rains in Southern California (Albert Hammond), a Whiskey in the Jar (Thin Lizzy) közben. A legnagyobb szám mégis talán az volt, hogy a Je t’aime-et úgy adta elő a banda, hogy – szólama szerint – Markó volt Serge Gainsbourg, míg Kékes Jane Birkin... Senki ne kombináljon: abban az évben (1969-ben), amikor a híres francia dal megjelent, a gitáros, aki a hatvanas évek végén már előfizetett a New Musical Expressre, éppen egy Zsuzsi nevű lánynak pengette a Hollies Sorry Suzanne-jét, hogy aztán így fordítsa a maga képére a Komjáthy-műsor címét: Töltsön öt évet kedvencével!
Hacsaturján Kardtáncának feldolgozását Kékes 15 ezer néző és a Tremeloes előtt szólózta a Kisstadionban, amely már a sokadik helyszín volt, ahol az első számú klubzenekarnak tartott Gemini fellépett. Az egész a kispesti Ifjú Gárda Művelődési Házból indult („Nekem az jelentette a Royal Albert Hallt” – emlékezik Bardóczi), majd a Budai Ifjúsági Parkban, a Taurus Gumigyár kultúrtermében, a zuglói Danuviában, a Citadellán, Győrött, Kaposváron, Miskolcon és Szemes után Alsóörsön folytatódott. Bardóczi erről azt mondja: „A gyerekeknek akkoriban mi voltunk a Nyugat.” Olyan széles választékkal, hogy az együttes 1970 szeptemberében tizenkét órás koncertet adott az ifiparkban. Várszegi huszonnégy óráról ábrándozott, de – a hatóságok ellenvetése miatt – a felére rövidült a játék. Így is 175 szám szólt a Shadows Kon-Tikijétől a Creedence Clearwater Revival Up Around the Bendjéig, a Nashville Teens Tobacco Roadjától a Guess Who American Womanjéig.
A műsorban alapvető változás állt be a hetvenes évek közepén, amikor az együttes sorra jött elő saját számokkal. A Vándorlás a hosszú úton, a Csavargóének, a Repülő zenekar, a Néked csak egy idegen vagy a Kenguru című road movie-ban felhangzó Azon a szombat éjszakán egyaránt jól ismert nótává vált, akárcsak a Ha eladod a szíved című szerzemény, melynek kiváltképp elgondolkodtató a szövege, ha Várszegi üzleti karrierjére gondolunk: „Bundám széllel bélelt, ékszerem virág, / luxusvillám nincsen, de enyém a világ, / autóra nem tellett, a nadrágom kopott...”
Amúgy személyenként hajdanán 50–150 forintért zenélt az együttes, Várszegi pedig azzal egészítette ki keresményét, hogy – papíron – szövegeket írt az Omega Csillagok útján és Gammapolis című albumára. A versek valójában Bródy Jánostól származtak, ám ő – mint az Illés, majd a Fonográf „guruja” – nem működhetett volna közre a rivális együttes számainak megalkotásában.
A bűvészt nem Bródy (nem is Várszegi) írta. Bardóczi viszont megismert egyet hajdanán a gumigyár klubjában, és Pfeiffer Marika azóta is a felesége...
Tényleg örökzöld a vándorlás a hosszú úton.
