És az is kiderül innen nézve, milyen változatosak itt a terepviszonyok, és a változatos terepviszonyok között mennyi érdekes ház áll - ide látszik például a tűztorony, a várkapunál álló, romantikusan sárga oromzat, ami közelebbről a Vass László Gyűjteményt rejti.

És persze számos ágaskodó borzalom is látszik. Egy túlméretezett magtárszerű tömb soksok tetőtéri kutyaólablakkal, szegényessé amortizálódott hetvenes évekbeli társasház és kivagyi területfoglalás, pénzpalota a kilencvenesekből - mindegyikben az ilyen vagy olyan, de tragikus aránytévesztés a közös, a környezet semmibevétele. Ehhez képest ahogyan az úgynevezett Völgyikút ház a völgyből enyhén felfelé induló Völgyikúti út kanyarulatához simul, az maga a finom harmónia. A kő és téglaborítású egységekből összerakott tömb alig észlelhető, hármas elfordulással ül bele a lejtőbe: egy kőfallal indul, majd a kertbejáratnál rögtön leghangsúlyosabb profilja jön, hogy aztán lassan hozzáereszkedjen a ligetes domboldalhoz. Helyi terméskő és tégla, hasított kőlapok, fakó cserép és beton, ki és beugrók váltakoznak ezen az utcai oldalon, mégis nagyon egyben lévőnek látszik, ahogy az összes komponens valami szikár pasztellben olvad össze rajta.

Nehéz nem érezni rajta, hogy afféle szerelemgyerek: a természet tényleg lágy ölén, ahol valaha Csomay Kálmán építőmester felépítette és több évtizeden át üzemeltette a városi strandot, ma egy újabb Csomay, Csomay Zsófia és Nagy György tervezett Pro Architectura díjas épületet. Az egykori strandot előbb benyelte az enyészet, a feledés és a szemét, mára ez az évtizedekig senki földje újra hangulatos parkká alakult (a városé) a szemét alól kibontott erecskével és az egyik medence helyén ugyan erősen algás minitóval, de állítólag megtelepedett már itt egy vadkacsapár is.

A strand helyén végül nem lett uszoda, de még idénystrand sem, hanem ez a mostani ház, afféle összetett szabadidőprofillal és magánberuházásban. Étterem és bowlingcafé, belül néhány bolt, iroda, fitnesz, wellness, konferenciaterem és panzió fordul változatos téglakülsővel az apró völgypark felé - ami szerencsére nem vált körbekerített magánterületté. Az épület erre, befelé határozottan egy toszkán vendégházat idéz: zárkózott, de mégis ritmusos ablakkiosztással, óriási terasszal és a vízszintesek, függőlegesek szabályosságát megtörő lépcsőlejáróval, a panziórész bástyát idéző, ferde falával. Zömök és masszív, mégis valahogy hűvösségében sikerül megőriznie valamit abból az imponálóan mediterrán időtlenségből.

És persze apró, finom ötletek itt és ott: a főfront téglából rakott élei, vagy följebb, a klímacsövek elrejtésére szolgáló, amúgy mellékes sarokrács biztos kezű belesimítása a téglafalba. Közelebbről csak egyetlen disszonáns elemet találtam, a teraszon álló, kissé suta és ipari hatású oszlopokat. De hol van ez a disszonancia néhány környékbeli gazdagságemlékmű harsányságától!

A Völgyikút házat egyébként nem könnyű megtalálni - völgye meglehetősen eldugott ott, a vár alatti kisebb dimbekdombok között. Ahogy viszont innen a vár egy nem ismert képére nyílik kilátás, ha valaki onnan fentről pásztázik észak felé, könnyen megtalálja ezt az új téglaépületet. Hűvös visszafogottságával virít ki apró völgyéből, de egyben Veszprémnek is valami eddig nem látott új szeletét mutatja meg.