Benedek Miklós, a hosszújáratú színész

Szinetár Miklós osztályába jártak olyan osztálytársakkal, mint például Benkő Péter, Jobba Gabi, Monori Lili, Schütz Ila és Vallai Péter. Elsőben még közéjük tartozott Dévényi Tibor is, a későbbi lemezlovas és a Három kívánság műsorvezetője. Benedek, Dévényi és az akkor még Valczként ismert Vallai Péter együtt kezdte a színházat. A Kiszöv Irodalmi Színpadán indultak, majd vicces jeleneteikkel megnyerték az 1965-ös Ki mit tud? paródia kategóriáját. Szinetár Miklós csak rövid ideig tűrte, hogy a paródiafolyamot bevigyék az órákra: kirúgással fenyegette őket a következő jelenetért.

Benedek Miklós mindig is tudta, hogy színész lesz, és már érettségi előtt felvették a főiskolára. Az örömét azonban bepöttyözte a Radnóti Gimnázium matektanára, aki – az osztályfőnök tudtával – megbuktatta az érettségin. Csak hogy tudja, hol a helye. Ez azért megmaradt tüskének, de úgy tűnik, az egykori osztályfőnökét is nyomasztotta az eset. A tavalyi, ötvenéves érettségi találkozón bocsánatot kért tőle ezért.

Benedek Tibor Veres Viktor / Népszabadság

Gyakorlatra a Nemzetibe kerültek osztálytársaival. De persze nem álltak vigyázzban előadás alatt. Ma is emlékszik azokra a Mózes-előadásokra, ahol Sinkovits ­Imre mögött statisztáltak, és a kövezésjelenetben népként visszhangozták a nagy színészek szövegét. Mély nyomokat hagyott benne, hogy a nyolcvanas években egy Bánk bán alkalmával Sinkovits Imre leállította az előadást, és osztályfőnöki órát tartott a diákközönségnek. Benedek akkor már ismerte, milyen, ha a gyerekek elevenek a nézőtéren. A Gyerekszínházban gyakran vendégeskedett, és mint mondja, életveszélyes volt egy-egy előadás, amikor a kényszernézők gumival U szöget lövöldöztek a színpadra.

A Nemzeti Színházba szerződtették diploma után, ahol sokáig nem érezte magát túl boldognak. A kollégái sem értették, miért kell nyúlfarknyi epizódszerepeket játszania. Bár Zsámbéki Gábor hívta Kaposvárra, lustaságból nem mondott igent. Azzal menti magát, hogy akkor született Tibor fia. Utólag úgy látja, mennie kellett volna, ha nem vidékre, akkor a Vígbe vagy a Madáchba, ahová Várkonyi Zoltán és Ádám Ottó hívta. Mikor betelt a pohár, és bejelentette, hogy elmegy, akkor meg Major Tamás tartotta vissza. Mivel épp akkor távozott a társulattól Iglódi István, nagy szerepekkel bombázta őt.

1978-ban Székely Gábor és Zsámbéki Gábor vette át a Nemzeti vezetését. Jó szerepeket kapott tőlük. Aztán mikor új színházat alapított a két Gábor, a társulat izgatottan várta, kit visznek magukkal. Volt persze, aki nem ment az új Katona József Színházba, hiába hívták, például a nagyok közül Agárdy Gábor és Őze Lajos, sőt a húszas éveiben járó Bubik István is maradt.

A Katona első 7-8 éve csodás volt, élete legjobb szakasza. Itt kezdett el rendezni is, a Galócza hozta az első nagy rendezői sikert. A rengeteg turné egyik legtöbbet utazó előadásába, A revizorba például úgy került, hogy a szereposztásban a Hübner nevű járási orvosra nem mert kiírni senkit Zsámbéki, megalázónak tartotta az egymondatos szerepet. Az epizódokban rutinos Benedek viszont magától elvállalta, eljátszotta vagy 150-szer, bejárta vele a fél világot. A rengeteg utazást sokáig élvezte a társulat. Nemcsak az előadásokról maradtak képek, hanem arról is ­például, ahogy az itthon még újdonságnak számító fritőzökkel felsorakoznak a színészek a hazaút előtt. (A díszletek közé csempészve hozatták haza a „kincseket".) Még ki sem csomagoltak itthon, jött a következő út, alig maradt idő az új előadásokra. Szállodafolyosókon próbálták.

Tizenhét év után viszont úgy látta a színész, nem gondolkodik benne a színház vezetése, ezért a szakmai nyugdíjat választotta. Nem tartóztatta senki. Sőt, fájdalmára, még abban az évadban bemutattak egy Molnár Ferenc-darabot, amire annyira várt. Úgy érezte, Molnár darabjai jól állnának neki, de az igazgatás azzal hessentette el: a színház profiljába nem illik bele a szerző. Évekkel később mégis megkapta élete első Molnár-szerepét: Marton László hívta Turait játszani a Játék a kastélyban-ba, a Vígszínházba. Ez még ma is műsoron van.

Sokat hívták vendégeskedni más színházak, sokféle műfajban mutatta meg sokszínűségét: zenés színházban és kabaréban, tragédiában és vígjátékban, még operában is, a Békés András rendezte Kékszakállban. Nagy szériákat futottak ezek a produkciók.

Szakmai és civil barátjával, Szacsvay Lászlóval és Császár Angelával alkotott trió­juk 400-szor adta a kultikussá vált ­Budapest Orfeumot. Az előadás véletlenül jött ­össze – Orosz István nagy létszámra tervezett sanzonestjéből. Mivel a felkért színészek egyeztethetetlenek voltak, maradtak Orosszal együtt négyen, a szöveget Benedek szerkesztette. Sokáig kotlottak a darabon, míg a Fészek Klub igazgatónője rájuk parancsolt, legyen meg a premier még 1979 karácsonya előtt. Az előadást látta Zsámbéki Gábor és Sziládi János is, a Nemzeti akkori igazgatója. Hogy tetszett nekik, mi sem bizonyítja jobban: meghívták az előadást a Nemzetibe. Rengeteget volt műsoron az Orfeum, minden elmaradt előadás helyett is azt játszották.

Benedek Miklósnak fiatalabb korában voltak igazgatói ambíciói. Máté Gáborral megpályázták a Játékszínt: úgy tervezték,
vegyítik kettőjük tudását, az övét a két világháború közötti, Mátéét a kortárs irodalomból. A Játékszínt végül nem ők, hanem Balázsovits Lajos kapta meg. Később egy fiatal csapat kereste meg, több pályázatban is részt vett velük. Csak abba nem hívták, amit megnyertek.

A Nemzetibe Schwajda György idejében tért vissza – 2002-ben. A főiskola óta barátja volt az író-dramaturg, A vihar Prosperójára hívta. Nem a legjobb előadása lett, nyilatkozta sokszor, de nem ezért szedték szét a kritikusok. Árulónak tartották, amiért beállt Schwajda mellé. Jordán Tamás is jól tartotta szerepekkel, aztán Alföldi Róbert az első évada után felmondott neki. Nagyot szisszent a szakma. Ennek dacára, mikor kikezdte a politika Alföldit, úgy nyilatkozott: rossz döntésnek tartja, hogy nem maradhatott a Nemzeti élén, mert XXI. századi színházat csinált.

Nem csak a Nemzetihez kötötték évtizedek, a tanítás is szívügye volt. A Színház- és Filmművészeti Egyetemről leépítéskor küldték el, húszévnyi tanítás után azt mondta a rektor: nincs szükség arra, amit ő tud. Azaz a jó ízlésű bulvárra, a két világháború közötti zenés műfajra.

Kisebbik fiát, Albertet nem vették fel a színművészetire, rendezőasszisztensként viszont mindenhol szerették. Dolgozott az apja mellett is, mégsem lett a munkából családi vállalkozás. Mostanában darabokat ír, fordít, egyik munkáját a Karinthyban is játsszák. Hosszú munkával dolgozta fel magában, hogy népszerű színész az apja és ismert vízilabdás a bátyja.

Benedek Miklós végigjárta a „díjlétrát”, ezt koronázta meg az idén átvett Kossuth-díj. Mint mondja, senki sem vádolhatja azzal, hogy politikai hovatartozása miatt kapta meg. Bár követi a híreket, nyíltan sosem politizál. A színpadon letette a véleményét a politikai kabarékban. Az más, az elég.