A fiatal, 1984-ben született történész bámulatosan nagy munkát végzett. A korabeli sajtó tanulmányozásakor például 18 országos napilap évfolyamait böngészte végig. A puszta felsorolása is fárasztó lenne azoknak a közgyűjteményeknek (könyvtárak, levéltárak, múzeumok), ahol kutatásokat folytatott.
Turbucz Dávid egyetértőleg idézi Aristotle A. Kallist, a Lancaster Egyetem professzorát: a vezérkultusz a „két világháború közötti politikai rendszerek egyik feltűnően közös vonásának tekinthető". Turbucz aprólékosan elemzi Horthy dicsőítésének motívumait, számba veszi a kultuszépítés alkalmait és színtereit, vagy éppen a kultuszépítési technikákat.
Lássuk az utóbbiakat: dal (katonadal, Horthy-dal), életrajz, felirat, távirat (hódoló, köszöntő), játékfilm, propagandafilm, filmhíradó, kalendárium, naptár, közintézmény- és közterület-elnevezés, rádió, írott sajtó, tankönyv, oktatási anyag, törvény, vers. Valamint a filmen kívüli vizuális reprezentáció számos formája: bélyeg, dombormű, emléklap, emlékmű, érem, grafika, festmény, fénykép, freskó, jelvény, kártya, képeslap, oltárkép, plakát, plakett, szekkó, szobor
Nemcsak utcák, terek és közintézmények vették fel Horthy Miklós nevét, hanem sportesemények is. 1940-ben, kormányzóvá választásának huszadik évfordulóján a Magyar Úszó Szövetség megalapította a Horthy Mikós-vándordíjat. Nemes gesztusként a Magyar Labdarúgó Szövetség kitalálta, hogy a március 3-i meccsek huszadik percében a bíró sípjelére a játékosok a pálya közepére gyűlve éljenezzék a kormányzót. Az MLSZ utasítása hangsúlyozta, hogy az ünneplést „igaz magyar lélekkel, őszinte mély szeretettel" kell végrehajtani.
Az utóbbi időben sokat emlegetett Hóman Bálint vallás- és közoktatásügyi miniszter az Országos Testnevelési Tanács javaslatára elrendelte, hogy a felépítendő nemzeti sportcsarnok a kormányzó nevét viselje. A megvalósítás nem ütközött akadályokba, 1941. december 6-án felavatták a Horthy Miklós Nemzeti Sportcsarnokot.
A könyv zavarba ejtően bőséges tartalmát tovább gazdagítják a függelékben lévő táblázatok és grafikonok. Nem beszélve a képmellékletről, amely önmagában is érzékletesen mutatja, mennyire kikerülhetetlenül rátelepedett a magyar társadalomra a kormányzó kultusza. Különösképpen elnyerte tetszésünket a Dob utcai posta épületét díszítő freskó, amely „a Felvidék visszacsatolásának és országgyarapító Kormányzó Urunk megörökítésére" készült. Az ágaskodó fehér lovon, kivont karddal megjelenített Horthy Miklóst elszántan követi a honvédség.
A kormányzó személyisége – írja Turbucz – nem torzult el annyira, mint Hitleré, de saját kultusza hatása alól ő sem tudta kivonni magát. Kultuszának foglya lett. Horthy nem a „magyarok Istene" küldötteként, tehát nem a vezérkép leginkább irracionális elemei alapján értékelte a saját szerepét. Úgy tekintett magára, mint aki nélkül érdemi változás nem következhet be a nemzet életében. A német megszállás időszakában is meg volt győződve arról, hogy parancsainak a hadsereg fenntartások nélkül, mindig és minden körülmények között engedelmeskedni fog.
A történetírás legnemesebb hagyományait követve Turbucz Dávid sem idealizálni, sem diabolizálni nem akarja Horthy Miklóst. Célja a kormányzó szerepének körültekintő és tárgyilagos, egyszerre kritikus és empatikus bemutatása, tekintet nélkül napjaink identitáspolitikai küzdelmeire – méltatta a Horthy-monográfia ismertetőjében fiatal kollégáját professzora, Romsics Ignác.
A vezérkultuszt feldolgozó mostani kötet még inkább csábít múlt és jelen összevetésére. Úgy döntöttünk, hogy a szerző esetében erényként feltüntetett távolságtartás ránk, olvasókra nem vonatkozik. A párhuzamok keresésekor arra jutottunk, hogy bármennyire rémisztő a mai országvezető iránti – mesterségesen is táplált, igaz, egyre kisebb körben ható – kultikus rajongás, attól az állapottól, amely a Horthy Miklós nevével fémjelzett korszakban uralta Magyarországot, beláthatatlan messzeségben vagyunk.
Lenyűgözően alapos könyvével Turbucz Dávid közvetett módon – szándékától valószínűleg függetlenül – azt is értésünkre adta, hogy azok az idők már sosem jönnek vissza. Ennek legalább örülhetünk. Még akkor is, ha közben tudjuk: igény lenne rá.
Turbucz Dávid: A Horthy-kultusz – 1919–1944. MTA Bölcsészettudományi Kutatóközpont, 2016. 496 oldal, 3000 forint
